Rendszerüzenet
2015. december 09.

Jövőre is segít Kárpátalján a Karitatív Tanács

A hat magyarországi segélyszervezetet tömörítő tanács idei munkáját értékelték és januári terveit ismertették a napokban.

Januárban újra országos gyűjtést tartanak a Karitatív Tanács tagszervezetei a Kárpátalján és a Kárpátokon túl élők megsegítésére – közölte Soltész Miklós, a tanács elnöke, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a szervezet december 8-i tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón Budapesten. A gyűjtés időpontját a január 17-én kezdődő ökumenikus imahéthez igazították, és terveik szerint bevásárlóközpontokban és különböző üzletekben is lehetőséget biztosítanak majd az adakozásra. Akárcsak idén, jövőre is tartós élelmiszert, gyógyászati segédeszközöket és pénzadományokat várnak.

Soltész Miklós az elmúlt év munkáját értékelve hangsúlyozta, hogy 2015 volt a tanács tizenöt éves történetének „legösszetettebb" éve. A szervezetek ebben az évben is végezték azt a munkát, amiért 2000-ben megalakultak: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefoglalt, hamisított termékek „márkátlanítását" és szétosztását. Ebben az évben ez 160 millió forint értékű felajánlott áru eljuttatását jelentette a rászorulókhoz. 2015-ben nagy feladat volt a Kárpátaljára, a Kárpátokon túlra, sőt egész Ukrajnába eljuttatott segítség. Soltész Miklós kiemelte: külpolitikai szempontból is fontos volt, hogy nemcsak magyaroknak, hanem ukránoknak és ruszinoknak is tudtak segíteni, amiért nagyon sok köszönetet kaptak a különböző ukrán szervezetektől, a települések vezetőitől és ukrán politikusoktól is. A harmadik nagy feladat az év elején még váratlan, év közben már látható migrációs válság kezelése volt. A magyar karitatív szervezetek nemcsak a magyar határokon belül „tették a dolgukat", hanem – követve a migránsok vonulását – Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában is. Az, hogy Szerbia azonnal fogadta a segítséget, az államtitkár szerint annak volt köszönhető, hogy a másfél évvel ezelőtti dunai árvíz idején is jelen voltak a magyar segélyszervezetek, így természetes volt számukra, hogy a mostani bajban is segítik a szerb karitatív szervezetek és hatóságok munkáját.

A Karitatív Tanács tagszervezetei – a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat – közös honlapot készítettek, hogy ezzel is segítsék az adományozást. A karitativtanacs.kormany.hu oldalon bárki tájékozódhat a tanács munkájáról, az aktuális gyűjtésekről, a szervezetekről és az adományvonalakról.

MTI

Forrás: www.reformatus.hu

Főoldali fotó: illusztráció