Rendszerüzenet
2015. november 12.

Balatonfüreden tanácskoztak a Kárpát-medencei református egyházvezetők

A Kárpát-medencei együttműködést érintő kérdések szerepeltek a Generális Konvent november 10-11-i elnökségi ülésének napirendjén. A kétnapos tanácskozás végén az európai migrációs válságról fogadott el nyilatkozatot a testület.

alt

A mostani megbeszélés fő témáját a jövő évi programok és az ezekkel összefüggő költségvetési kérdések egyeztetése képezte. 2017-re előretekintve a reformáció 500 éves évfordulójának közös megünnepléséről is szó volt, valamint döntés született több reprezentatív kiadvány és a Kárpát-medencei református egyházak közös magazinja, a Kálvincsillag megjelentetéséről. Az ülésen beszámolók hangzottak el a részegyházak életének aktuális kérdéseiről, a testülethez kapcsolódó szakbizottságok munkájáról, valamint a határon túli református iskolák megsegítésére létrehozott Kárpát-medencei Református Oktatási Alap működéséről is.

alt

A tanácskozás végén elfogadott nyilatkozatban a Generális Konvent elnöksége felszólítja a felelős kormányokat, valamint az Európai Unió vezetőit és a további érintetteket, hogy tegyenek meg mindent az európai migrációs válság igazi megoldásának érdekében. Álláspontjuk szerint ezt „csak az hozhatja meg, ha megszűnnek a kényszerű elvándorlás okai, és ki-ki békében, jobb élet lehetőségeivel élhet saját hazájában vagy térhet oda vissza.” Emlékeztetnek arra is, hogy a menekültek és bevándorlók emberi méltóságát, ügyük gyors és méltányos elbírálását is biztosítani kell. Ugyanerre biztatnak egyúttal „minden jóakaratú embert” és felelős vezetőt is.

alt

A Generális Konvent Elnökségének nyilatkozata az európai migrációs válságról: Az elmúlt hónapokban Európa a második világháború óta nem tapasztalt menekült- és migránsáradattal szembesült: emberek százezrei keltek és kelnek Észak-Afrikából és Ázsiából útra, hogy az Európai Unió országaiban keressenek biztonságot és jobb jövőt a hazájukban uralkodó háborús helyzet, elnyomás, megszállás, terrorfenyegetettség, üldözések vagy gazdasági reménytelenség miatt. Világosan kell látnunk, és mindenek előtt ki kell mondanunk, hogy a korábban ismeretlen léptékű migráció mögött olyan társadalmi, gazdasági, politikai és civilizációs krízisek állnak, sokszor az Európai Unió vezetői által figyelmen kívül hagyott keresztyénüldözések, amelyek megoldása az érintett államok és a nemzetközi szervezetek közös, összehangolt lépéseit igényli. A válság igazi megoldását csak az hozhatja meg, ha megszűnnek a kényszerű elvándorlás okai, és ki-ki békében, jobb élet lehetőségeivel élhet saját hazájában vagy térhet oda vissza. Kérjük ezért a felelős kormányokat, valamint az Európai Unió vezetőit és a további érintetteket, hogy tegyenek meg mindent ennek érdekében. Egyházunk tagjait pedig arra kérjük, hogy imádságaikban könyörögjenek ezért a Szentháromság Istenhez! Tesszük ezt azért, mert meggyőződésünk, hogy az Európai Unió nem kizárólagos gazdasági érdekközösség, hanem olyan szellemi, politikai és erkölcsi értékek letéteményese, amelyek a zsidó–keresztyén kultúrkörben gyökerezve, hosszú évszázadok alatt alakultak ki, s amelyeket, a Szentírás alapján, egyházunk elsőrendűnek és megőrzendőnek tekint.  Közös felelősségünk, hogy ezeket az értékeket ápoljuk, érvényre juttassuk és mindent megtegyünk annak érdekében, hogy gyermekeink és unokáink korában is betölthessék társadalom- és jellemformáló szerepüket. Arra kérjük ezért az Európai Uniót és a felelős döntéshozókat, hogy a bevándorlási és menekültügyi politika irányelveit a szolidaritás és a tevékeny szeretet szempontjai mellett csakis ezen európai értékekre tekintettel határozzák meg, ne pedig a gazdasági hasznosság vagy ellenkezőleg, a félelem és előítéletek alapján. Meggyőződésünk, hogy enélkül a bevándorlók sem fogják tiszteletben tartani értékeinket. Tudjuk, hogy a befogadás egy-egy ország, illetve az Európai Unió joga, politika és állami jogkör és felelősség. Akiket azonban befogadtak, azokat mint velünk együtt élőket az általunk képviselt keresztyén értékek szerinti elbánás illeti meg. Emlékeztetünk ugyanakkor a Kárpát-medence országait mindmáig átható krízisekre, menekültjeinkre, azokra, akik a régiónkban dúló háborúk és konfliktusok miatt már eleve közénk kényszerültek, s akiknek otthoni biztonságos élete továbbra is csak távoli remény. Az ő mellőzésük éppen olyan súlyos hiba, mint a migráció problémájának bármilyen egyoldalú kezelése. Mi, a Generális Konvent Elnöksége kijelentjük, hogy az Európai Unió elsődleges feladata a saját polgárairól való gondoskodás és azok védelme. A védelemhez hozzátartozik az alapvető emberi jogok mindenhol és minden körülmények közötti, megkülönböztetés nélküli biztosítása, a kettős mérce, a megkülönböztető elbírálás kiküszöbölése. A szolidaritás bibliai parancsa feltétel nélküli. „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”  (3Móz 19,18) – ez a parancsolat minden emberre kiterjed, mert Isten minden embert „a maga képmására” teremtett (1Móz 1,27). Jézus Krisztus ezt a parancsolatot az isteni jó rend és élettörvény summájának tekintette (Mt 22,37–39, 1), és arra tanít, hogy hitünk tükre az is, hogy a nélkülözőket, jövevényeket, betegeket és foglyokat tevőlegesen segítjük (Mt 5,43kk, Mt 24,31–46). Egyházunknak ezért elháríthatatlan feladata a szükségben lévők megsegítése, amely megilleti azokat is, akik közvetlen életveszély elől menekülnek vagy csak a jobb élet reményében érkeznek, azokat is, akik keresztyén vallásúak vagy más vallást gyakorolnak, azokat is, akik képzetlenek vagy diplomások, függetlenül attól, hogy csak átutaznak hazánkon vagy végérvényesen itt szeretnének letelepedni. Mindezt azzal a bibliai szabállyal erősítjük meg, hogy keresztyéni gondoskodásunk és szeretetünk elsőrendű iránya a reánk bízottak köre, családunk, rokonságunk, kisebb-nagyobb közösségeink és nemzetünk. Emlékeztetünk arra is, hogy a menekültek és bevándorlók emberi méltóságát, ügyük gyors és méltányos elbírálását is biztosítanunk kell. Ugyanerre biztatunk minden jóakaratú embert, felelős vezetőt. Köszönet mondunk egyházaink szeretetszolgálatainak, valamint azoknak a gyülekezeteinknek és egyháztagjainknak, akik már eddig is részt vettek ebben a szolgálatban – és erre kérünk, illetve biztatunk a jövőben másokat is. „Amíg időnk van, tegyünk jót mindenekkel, kiváltképpen hitünknek cselédeivel.” (Gal 6,10) Balatonfüred, 2015. november 11., a Generális Konvent Elnöksége

MRE Kommunikációs Szolgálat

Fotók: Barcza János