Rendszerüzenet
2015. szeptember 30.

Október a Reformáció hónapja 2015

Októberben számos központi és gyülekezeti programmal ünnepelnek a magyarországi protestáns egyházak. Az idei téma az oktatás és Isten rendje.

2015-ben az Október a reformáció hónapja rendezvénysorozata fő témáját a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a Zsoltárok könyvéből választotta: „Taníts engem az ismeretre és a helyes felismerésre!" (119,66a) Az oktatásról azt írják: különleges kötődést jelent a tudományon keresztül Istenhez. „Az Isten rendje része a keresztyén ember letének, mely magában foglalja az oktatást, tanítást és a Teremtő iráni elköteleződést, hiszen az Isten ismerete a bölcsességem kezdetét jelenti."

Sajtóközleményükben emlékeztetnek, hogy a XVI. századi reformáció elkötelezett, neves és névtelen híveit prófétai belső tűz indította, s ők egyszerre vállalták az isteni megszólítottságot és a megszólítottság elfogadását. „A Zsoltáros gondolata engem is elgondolkodtat, hogy felismerem-e a helyeset életem során? Ő képes volt arra, hogy az Istentől kérje a helyes felismerését. Vajon képes vagyok-e én is arra, hogy a helyes felismerését kérjem az Istentől?" Felelősségteljes elkötelezettségre, odaadásra van nagy szükség nyilván ma is kinek-kinek a maga kis világában és egyéni képességei szerint – hangsúlyozzák.

A reformáció hónapja rendezvénysorozat a '30-as és '40-es években szervezett Országos Protestáns Napok felelevenítéséből nőtte ki magát.

Forrás: www.reformatus.hu

Az idei ünnepi hónap részletes programjai:

Megnyitó Ünnepség

Október 1-jén, csütörtök 18 órakor Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban

Zenés istentisztelet

Templom előtt szolgál a Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Művészeti Szakközépiskola Fúvószenekara

Igét hirdet és köszöntőt mond Dr. Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

A liturgiában részt vesz a református, evangélikus, baptista, metodista és pünkösdi egyház egy-egy főpásztora 

Református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi gyülekezeti kórusok szolgálnak a zenés istentiszteleten

A nyitó istentisztelet plakátját ITT , rendtartását pedig ITT tekinthetik meg! 

 

Területi Női Találkozó

Október 3-án, szombaton 10:00 óra Győrben

Fő téma: Oktatás és Isten rendje

Nyitóáhítatot vezeti: Pálfi Zsuzsanna lelkész

Köszöntők: P. Tóthné Szakács Zita házigazda, a Bizottság elnöke és Dr. Fischl Vilmos, az Ökumenikus Tanács főtitkára

Előadók: Kovács Ildikó, baptista lelkészfeleség, Pálfi Zsuzsanna református lelkész, Csorbáné Farkas Krisztina evangélikus lelkésznő

 

Békési Ökumenikus Missziói Nap

Október 11-én, vasárnap 17 órakor a békési baptista imaházban

a reformáció hónap részeként ökumenikus istentiszteletet tartunk, melyen igét hirdet

Dr. Fekete Károly református püspök.

A tagegyházak missziói bizottságának lelkészei is szolgálnak az istentiszteleten

 

Reformációi Gála

Október 18-án, vasárnap Budapesten 17:00 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban

A Gálaest házigazdája: Bényi Ildikó

A gazdag zenei programot a Mezőtúri Református Kollégium, a Vox Nova baptista férfikar, az Újpesti Baptista Harangzenekar valamit az Orosházi Evangélikus Gyülekezet zenei együttese az Alföld Kvartett biztosítja.

Köszöntőt mond Steinbach József püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke

Ünnepi előadásként Dr. Trócsányi László igazságügy miniszter nyert felkérést bizonyságtételre

„A reformáció és rend” címmel 

Ráth Mátyás díj átadása a Protestáns Újságírók Szövetsége által

 

Reformációi Istentisztelet

Október 25-én, vasárnap 17:00 órakor a balatonalmádi Református templomban

Igét hirdet Gáncs Péter, evangélikus elnök-püspök

Az úrvacsorás istentisztelet liturgiájában az Ökumenikus Tanács

tagegyházainak főpásztorai szolgálnak

A zenei szolgálatot a helyi gyülekezet énekkara biztosítja

 

Reformációi Megemlékezés

Október 31-én, szombat, Budapesten, 17:00 órakor a Reformációi Emlékparkban (Fasor)

Ünnepi beszéd elmondására

Dr. Szűcs Zoltán, az MBE Presbiteri Tanácsának elnöke nyert felkérést

Imádságot Steinbach József az Ökumenikus Tanács elnöke mond

Közreműködik az Üdvhadsereg fúvószenekar, vezetésével

A megjelent egyházi vezetők áldást mondanak