Rendszerüzenet
2015. szeptember 14.

Unikális ritkaság került a DRK Nagykönyvtárához

Nagyon jó állapotban fennmaradt unikális ritkaság megvásárlásában segített a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának Debrecen város vezetése.

A megvásárolt, hatszázezer forint értékű, egyedi díszalbumot, amelyet 1899-ben tervezett és készített Dávidházy Kálmán, 2015. szeptember 14-én mutatták be a Kollégium Nagykönyvtárának olvasótermében.

alt

A könyvkötőmester és iparművész a nagyváradi földbirtokos Stern család kiskabai birtokán dolgozó alkalmazottak kérésére, Stern Paula házassága alkalmára készíttette az albumot. Dávidházy Kálmán (1863-1939) a neves dinasztia utolsó tagja, korának legjelentősebb iparművészének számított Debrecenben. Műveivel az 1900-as párizsi világkiállításon, első díjat és aranyérmet is nyert.

alt

A sajtótájékoztatón Debrecen polgármestere elmondta, hogy 300 ezer forinttal járult hozzá a város az album megvásárlásához, ezzel is megerősítve a város azon elköteleződését, hogy gyarapítsa a gyűjteményeket. Papp László kiemelte, hogy a jövőben is igyekeznek minden támogatást megadni a Kollégiumnak, hogy megmentsék azokat az értékeket, amelyeket itt őriznek.

alt

Nem ez volt az első ilyen fajta segítségnyújtása a városnak, amit most is hálás szívvel köszön az egyházkerület- hangsúlyozta Fekete Károly beszéde elején. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kifejtette, hogy ez a segítség is annak a hagyománynak az ápolását mutatja, amely évek óta összeköti az egyházat és a várost, és bizonyítja, hogy Debrecen nem csak számít a Kollégiumra, hanem segíti is annak munkáját.

 alt 

Gáborjáni Szabó Botond, a kerület gyűjteményi igazgatója elmondta, hogy a felújított Olvasóterem hamarosan megnyitja kapuit és várja felekezeti hovatartozás nélkül az olvasni vágyókat. A megnyitás után a most megvásárolt díszalbumot is megtekinthetik az érdeklődők. A Nagykönyvtár termei, a magyar kormány által, a Kollégium intézményeinek felújítására felajánlott 10 milliárd forintos támogatás második ütemében újultak meg.

A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának olvasóterme 1889 óta nyilvános olvasóterem, amelyet a város polgárai is szeretettel használnak.

Fotók: Barcza János