Rendszerüzenet
2011. október 11.

Helytállás és megmaradás

A találkozó elsődleges célja az volt, hogy összefogja a Kárpát-medence kilenc református egyházkerületének szakmisszióit, illetve a gyülekezeti missziókat. Több mint százharminc segítő szakember tanácskozott négy napon át a berekfürdői Megbékélés Házában. A szekció-, illetve plenáris üléseken, műhelyfoglalkozásokon a missziói munkások részletesen megtárgyalták az őket érintő kérdéseket. A konferenciára több neves szakembert; teológusokat, pszichológusokat is meghívott a rendező Református Missziói Központ.

Az egyszerűség egyenes útja

A nyitányon Kern Mária, A megmaradás hitvallása címmel tartott előadást, és a résztvevők közösen nézték meg a Bonhoeffer, az Isten szolgája című filmet. Kern Mária úgy vélte, hogy a német teológus Dietrich Bonhoeffer élete éppen a konferencia témájáról, a megmaradásról és helytállásról is szól. A Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi tanítóképzőjének főiskola docense érdeklődésünkre úgy fogalmazott: a segítségre szorulók becsületes, emberi szóra vágynak. A segítőknek, missziói munkásoknak az egyszerűség egyenes útjára kell lépni. Ők azok, akik gyakran vállalják a pénztelenség miatti esetleges kockázatos lépéseket, feladják kényelmüket, vagy a nagyobb komfortot a szolgálatuk miatt. A szakember szerint nem feltétlenül felsőbb szervtől vagy intézménytől kell várni a jó megoldásokat. - Egyszerű emberként is sokat lehet tenni; együttműködni a gyülekezetekkel, akár a szomszédokkal, a sarki hentessel, aki például olcsóbban adja a húst. A missziói munkások olyat tudnak, amit az intézmények nem. Működésbe hoznak fantáziát, megoldanak szívtől szívig ügyeket, és pénz nélkül is alkotnak és létrehoznak.

 

Érzékenység

A konferencián az RMK kórházmissziójának invitálására Bodó Sára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense a lelkigondozói igehirdetésről beszélt. A szakember szerint napjainkban az emberek sokkal több félelemmel küszködnek, mint régen, a globalizációs hatások nem kedveznek az emberi kapcsolatoknak. - A kórházban fekvők még inkább igénylik, hogy az igehirdetés ne figyelmeztető, vagy nevelő célzatú legyen, hanem azt erősítse, hogy a beteg nincs egyedül. Bodó Sára szerint a jó igehirdetőnek tudatosan kell felismerni a bibliai szöveg speciális üzenetét és fel kell önmagában is fedeznie a kiszolgáltatottságot, elesettséget, hogy érzékenyebb legyen azok iránt, akiknek prédikál.

Látogatás, fejlődés, ismertség, lelki táplálék

Egymás hite által épülünk, egymástól tanulunk – summázta a konferencia lényegét a börtönmisszió vezetője. L. Molnár István azért is tartotta hasznosnak a tanácskozást, mert mint mondta, nagyobb kitekintést kaphattak, hogy merre halad a világ, hogyan működnek más országokban börtönmissziók. A tervekről szólva úgy fogalmazott: végiglátogatják a Kárpát-medencei börtönöket és átadják egymásnak tapasztalataikat.

Egymás munkájának megismerését tartotta az egyik legfontosabbnak a telefon-lelkigondozás vezetője. Révész Jánosné hozzátette: a mostani az első alkalom, hogy a telefonos és a skype-os lelkigondozók találkozhattak. A szakember különösen fontosnak nevezte, hogy beindult az internetes lelkigondozás, így este kilenc órától hajnali egyig a neten is kérhetnek segítséget a bajbajutottak a református lelkigondozóktól.

A menekültmisszió vezetője arról számolt be, hogy munkájukat egyre jobban megismerik a civil szervezetek, minisztériumi partnerek, és a korábbinál aktívabban keresik a reformátusokkal az együttműködési lehetőségeket. Kanizsai-Nagy Dóra úgy vélte, hogy a menekültmisszió megismerésében sokat segített a Jeruville elnevezésű színházi, ifjúsági projekt, amely nemcsak látványos és látogatott előadásokat, hanem nagy médiavisszhangot is hozott a közelmúltban. A misszióvezető arról is szólt, hogy szeretnének még szorosabb kapcsolatot kialakítani a délvidéki gyülekezetekkel, hiszen Szerbia felől számos menekült érkezik hazánkba, és ők egyelőre semmilyen ellátást nem kapnak.

A hajléktalanmisszió lelkipásztora azt hangsúlyozta, hogy az új, budapesti hajléktalanmelegedő építésével nemcsak az eddiginél több embert tudnak majd ellátni, hanem még többeknek hirdethetik az evangélium üzenetét. Márkusné Láng Ilona felhívta a figyelmet, hogy egy új szabályozás miatt egyre több hajléktalan húzódik majd a külső fővárosi kerületekbe, hiszen el kell hagyniuk a belvárosi közterületeket. Számukra nemcsak ennivalót, hanem lelki táplálékot is biztosítanak.

Szembenézni a mulasztásokkal

Közös irányvonalakat fogalmaztak meg a missziói munkások a Felvidéktől a Délvidékig – mondta a Református Misszió Központ lelkész-igazgatója a konferencia összegzéseként. Magyarné Balogh Erzsébet fontosnak nevezte, hogy a négy nap alatt visszatekinthettek az eddigi szolgálataikra. – Átéltünk veszteségeket, kudarcokat, de szembenéztünk önmagunkkal és szeretnénk helytállni abban az elhívásban, ahová Krisztus küldött minket. Sok döntést hoztunk évről évre, és ezek csak harminc százalékban teljesültek annak ellenére, hogy jó célok voltak. Az állja meg a helyét a szolgálatában, aki nem fut el, aki kudarcai, gyengeségei ellenére szembenéz mulasztásaival és megvalósítja feladatát – tette hozzá.

Hatezren

Az RMK vezetője szerint minden egyes missziói területre nagy szükség van. Fontosnak nevezte azt is, hogy az országos misszióhoz kapcsolódhatnak a gyülekezetek, illetve azok a reformátusok, akik a vasárnapi istentiszteleti látogatáson túl, még jobban szeretnék megélni az egyházhoz tartozásukat. Ők megtalálhatják küldetésüket azokon a területeken, ami számukra fontos, ami őket megérinti.

A különböző missziókban, egyházi rendezvényeken ma összesen csaknem hatezer református segít önkéntesen.

RMK sajtó/Fekete Zsuzsa
Fotó: Barcza János