Sajtóközlemény a hódmezővásárhelyi temetők ügyében

Hódmezővásárhelyen az egyházi temetők használatáért 2015. május 15-től fizetendő díjak miatt alakult ki vita a temetőt működtető Hódmezővásárhely Susáni Református Egyházközség és egyes temetkezési vállalkozók, különösen a város és számos más önkormányzat közös tulajdonában álló Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. között.

Hódmezővásárhelyen 1949-ben alakult ki az a helyzet, hogy a református egyházi temetők a 12 városi és város közeli egyházközség azonos arányú közös tulajdonába kerültek, és ez az állapot – lényegében – a mai napig fennáll. A Polgári Törvénykönyv közös tulajdonra vonatkozó szabályai szerint a tulajdonostársak szótöbbséggel határozhattak a közös temetőket érintő kérdésekben, a határozathozatal módjára vonatkozóan pedig a törvény előírást nem tartalmaz. A temetőtulajdonos egyházközségek korábbi döntése alapján a református egyházi temetőket a Hódmezővásárhely-Susáni Református Egyházközség működteti. Az egyházközségek közösen határozták meg az alkalmazni kívánt díjakat is, a 2015. április 13-án hozott határozatot aláíró hét református egyházközség (Újvárosi, Mártélyi, Újtemplomi, Gorzsa- Kopáncsi, Kardoskúti, Székkutasi és Susáni) szótöbbséggel dönthetett a temetőkben alkalmazott díjakról.

A Magyarországi Református Egyház alkotmányos rendje a Kálvin János által kialakított egyházszervezési gyakorlaton alapul. A Kálvin által Genfben megvalósított rendszer egyben az európai polgári demokráciák első mintapéldájává vált, és jelentős mértékben segítette elő a jelenlegi európai polgári demokratikus állami, illetve önkormányzati berendezkedés kialakulását. Ennek a – ma már polgári demokratikusnak nevezett – kálvinista tradíciónak megfelelően egyházi törvényünk nagy önállóságot és önálló jogi személyiséget biztosít az egyházközségeknek. Ezért nincs lehetőség arra, hogy a hódmezővásárhelyi református egyházközségnek bárki közvetlen utasítást adjon.

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (rövidített jelölése: Ehtv.) egyrészt hangsúlyosan deklarálja azt, hogy az egyház – az államtól különvált működése alapján – belső működésére saját szabályozást alakíthat ki és aszerint működhet, másrészt minden korlátozás nélkül vehet részt a világi polgári jogi viszonyokban is. Az Ehtv. külön nevesíti a temetőfenntartást, mint tradicionális egyházi tevékenységet, és külön szabályozza azt is, hogy egyház esetében ez nem minősül gazdasági-vállalkozási tevékenységnek. Ebből következően az egyház a temetőfenntartási tevékenységet nem az üzleti életben működő vállalkozókra vonatkozó, hanem az egyház belső gazdálkodási törvénye szerint jogosult végezni. Ugyanakkor természetesen köteles betartani a temetkezésre vonatkozó kötelező állami szakmai szabályokat.  

A temetőkkel kapcsolatos állami előírásokat tartalmazó 1999. évi XLIII. törvény az egyházi temetőkre nem tartalmaz olyan szabályt, mely a temetői díjak tekintetében akár az önkormányzattal, akár a temetkezési szolgáltatókkal történő előzetes egyeztetést írna elő.

A törvény a temető tulajdonosának hatáskörébe utalja a temető üzemeltetésével és fenntartásával kapcsolatos díjak megállapítását azzal, hogy a díj megállapításánál az indokolt és szükséges költségeket kell figyelembe venni.

 A temetési hely (sírhely) díján túl, a temető tulajdonosa még három jogcímen állapíthat meg díjat.

• a temetőben nem temetkezési szolgáltatást végző vállalkozóktól (pl. sírkőkészítők, kőművesek stb.) beszedhető fenntartási hozzájárulást,
• a temetkezési szolgáltatók (pld. temetkezési vállalkozók, polgári búcsúztatók stb.) által a létesítmények használatáért fizetendő igénybevételi díjat,
• végül a temetőbe járművel történő behajtás díját.

A törvény a díjak mértékénél a temető fenntartásához, üzemeltetéséhez kapcsolódóan tulajdonosánál felmerülő indokolt és szükséges költségek figyelembe vételét írja elő. Az indokolt és szükséges költségek a törvény 9. és 16. §-aiban előírt számos tulajdonosi kötelezettség alapján merülnek fel. A temetőtulajdonos egyrészt utat, ravatalozót, a halottak ideiglenes elhelyezésére szolgáló tárolót és hűtőt, a temető bekerítését vagy élősövénnyel való lehatárolását, vízvételi lehetőséget, illemhelyet, az utak sorfásítását, hulladéktárolót köteles biztosítani, másrészt mindezeken túl még további 13 pontban felsorolt üzemeltetési feladatokat is köteles ellátni. A hódmezővásárhelyi református egyházközségek által megállapított díjaknak tehát mindezekre a feladatokra és kötelezettségekre fedezetet kell nyújtaniuk.

Az elérhető nyilvános források szerint az országban más világi és egyházi temetőfenntartók a fenntartási hozzájárulás mértékére napi illetve eseti 2.000,- Ft-tól, nettó 35.000,- Ft-ig terjedő díjakat alkalmaznak, az igénybevételi díjakra pedig 1.000,- Ft-tól 30.000,- Ft-ig terjedő összegekben található példa. Ilyen összehasonlításban a Susáni Református Egyházközség által alkalmazott díjak mértéke kiemelkedőnek – feltehetően – nem tekinthető. 

A Susáni Református Egyházközség a temetkezési szolgáltatást végző vállalkozókkal, és a polgári búcsúztatóval olyan szerződéseket kötött, melyben a polgári búcsúztató szertartásonként 5.000,-Ft, a temetkezési szolgáltató pedig 20.000,-Ft összegű belépési díjmegfizetését vállalta. Megállapítható, hogy a díjak jogcíme tekintetében az egyházközség a törvényi megnevezésektől valóban eltért. Belépési díjat ugyanis a törvény nem tesz lehetővé, hanem csak a járművel történő behajtás díját rendszeresíti. A törvény megfelelő alkalmazásával ezek a díjak belépési díj címén nem, hanem csak fenntartási hozzájárulás jogcímén szedhetők be jogszerűen.

A fentiek alapján a Tiszántúli Református Egyházkerület javasolja a hódmezővásárhelyi egyházközségeknek, hogy az általuk beszedni kívánt díjak jogcímét változtassák meg, és a temetőben nem temetkezési szolgáltatást végző vállalkozóktól fenntartási hozzájárulást, a temetkezési szolgáltatóktól igénybevételi díjat, a temetőkbe járművel behajtó személyektől pedig behajtási díjat szedjenek be.    

Amennyiben a vállalkozók és az egyházközség között a díjak összege tekintetében a vita a fenti változást követően is fennmaradna, abban az egyházkerület nem járhat el. Az egyházközség ugyanis önálló jogi személy és a vállalkozó is olyan önálló jogalany, akik a vitájukat tárgyalásos úton, vagy végső esetben a polgári jogvitákra irányadó szabályok szerint rendezhetik.

A református egyházban az egyházközségi önállóság és önkormányzat magában foglalja azt a felelősséget is, hogy az egyházközségeknek önfenntartó módon gondoskodniuk kell a működésük összes feltételéről. Amennyiben a Susáni Református Egyházközség a városi önkormányzat közreműködése nélkül, önerejéből kívánja megoldani temetőinek a fenntartását, az ennek az alapvető egyházközségi kötelezettségnek a természetes megnyilvánulása.

A rendelkezésünkre álló adatok szerint nincs olyan tényállási elem, mely a kegyeleti jogok megsértésére utalna, és nem fedezhető fel olyan körülmény sem, mely a parókiális jogot érintené.

Ismereteink szerint Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város rendelkezik egy saját köztemetővel. Ezért nem látunk összefüggést az egyházi temetőkben alkalmazott – feltehetően az indokolt és szükséges költségeken alapuló – díjemelés, és a városban történő köztemetések költsége között.

A Susáni Egyházközség a történelmi egyházak lelkészei számára díjmentesen teszi lehetővé a temetési szertartás végzését. Ez a rendelkezés egyrészt az egyházak közötti együttműködés ökumenikus szellemén alapul, másrészt a történelmi egyházak lelkészei nem jövedelemszerző tevékenységet végző vállalkozók, így ők temetkezési szolgáltatóknak nem tekinthetőek.

Az egyházközség és a polgári búcsúztató közötti szerződés egy eddig nem alkalmazott kikötést tartalmaz, amikor a polgári búcsúztatás alkalmával a vallási jellegű megnyilvánulásokat (pl. imádkozás, Isten nevének említése) megtiltja. Viszonylag új, és a köztudatban még alig ismert szabály a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (Ehtv.) alábbi rendelkezése, mely a vallási közösség, jelképrendszerét és szertartásrendjét is fokozott jogvédelemben részesíti. („A vallási közösség elnevezése, jelképrendszere, szertartásrendje, valamint a köznyelvben meghonosodott neve fokozott jogvédelemben részesül…..”) Ez a rendelkezés pontosan azért került bele a 2011. évben megalkotott új egyházi törvénybe, hogy az egyházak külsőségeit és szertartásait kifejezetten jövedelemszerző célra használó üzleti vállalkozások korábban kialakult ilyen gyakorlatát megszűntesse. Az egyházi fenntartású temetőben végzett polgári búcsúztatáson Isten nevének említése, illetve az imádkozás az egyházak szertartásrendjét védő új törvényes rendelkezésbe ütközne, ezért ennek szerződéses megtiltása is lehetséges.