Rendszerüzenet
2015. május 20.

Kirándulással egybekötött jótékonysági koncert

A Debreceni Ady Endre Gimnázium 10.D-s tanulói (osztályfőnök Völgyesiné Lukács Katalin, kísérőtanárok voltak: Bagossi Edit, Kunné Munkácsi Ágnes, Bögös Attila) 2015. április 8-án este a „Határtalanul!” program keretein belül Kovásznára utaztak.

 A kirándulás utolsó estéjén a kovásznai Központi Református templomban Bögös Attila a Debreceni Ady Endre Gimnázium ének-zene tanára és orgonaművésze adománygyűjtő koncertjén vehettek részt a helyi és a környező települések lakói, valamint a diáksereg. Az est bevételét felajánlotta a Kőrösi Csoma Sándor Emlékmúzeum javára, akik egy újabb emlékszobára fordítják a befolyt összeget.

Kováaszna település neve egy szláv eredetű szóból, a kvasz-ból ered, melynek jelentése savanyú.

A debreceni diákok azt is megtudták, hogy a település egy klimatikus gyógyhely, ahol majdnem minden hotelben mofetták voltak a gyógyulni vágyóknak. Megtapasztalták az ottani szélsőséges időjárást, ugyanis hóban érkeztek, ragyogó napsütésben távoztak.

A program igen változatos, illetve építő jellegű volt. Színházat látogattak, ahol a „Barátom, Harvey” című vígjátékot nézték meg. A helyi művelődési házban sokszínű színpadi produkciókat adtak elő. Énekeltek, táncoltak és saját darabokat is bemutattak. A Csoma-napok keretein belül az Adys diákok két órás műsorral szórakoztatták a helyieket. Elsőként az osztály ének-zene tagozatos növendékeitől hallgathattak meg pár kórusművet, amit az iskola neves énektanára, Kerekes Rita tanított be. Ezen kívül a dráma tagozatos diákok előadásában több színdarabot is megnézhettek. Például: Gáll Levente írásában „Gotthard-ot” vitték színpadra, valamint Kerecsenyi Gréta rendezésében a „Tacskó” című bohózatot. Ezen kívül az osztály előadásában különböző táncokat láthattak (bécsi keringő, polka, charleston, 1), melyek koreográfiáját készítette és betanította Jóna Szabolcs, Debrecen város elismert tánctanára. A fiatalok az előadást követően elismerő oklevelet vehettek át az ott nyújtott teljesítményükért. A pályázat lényege az volt, hogy az ott élő fiatalokkal közösen is alkossanak valamit, amit be is mutattak a város lakóinak. Ez egy táncos „Flashmob” (villámcsődület) bemutató volt. A feldolgozást a Tündérszép Ilona ihlette.

Több környező településre is ellátogattak, ahol vagy felléptek, vagy csak a várost barangolták be. Kézdivásárhelyen átélhették a helyi vásári pillanatok hangulatát, élményeit.

Az utolsó estén a kovásznai Központi Református templomban Bögös Attila a Debreceni Ady Endre Gimnázium ének-zene tanára és orgonaművésze adománygyűjtő koncertjén vehettek részt a helyi és a környező települések lakói, valamint a diáksereg. Az est bevételét felajánlotta a Kőrösi Csoma Sándor Emlékmúzeum javára, akik egy újabb emlékszobára fordítják a befolyt összeget.

A fogadó gyerekek (és családjaik is) nagyon vendégszeretőek voltak. Igyekeztek mindent megtenni a jó hangulat érdekében. Szívesen emlékeznek vissza a debreceni diákok az ott eltöltött pár napra.
Életre szóló élmény volt nekik megtapasztalni, hogy más országban is rengeteg olyan település van, ahol magyarul beszélnek, tanítanak és ami a legfontosabb, hogy mindvégig magyarok maradtak.

Lukács Mónika és Kapusi Orsolya, a 10. d osztály tanulói