A bennünk lakozást vevő Krisztus

Fekete Károly prédikációjában az emmausi tanítványok történetéről beszélt és hasonlította ezekhez a tanítványokhoz a mai embereket: „Ők is olyanok, mint mi, szívből szeretik Jézust és tisztelik, tudják a történetét, de kiábrándultak, csalódottak, azt mondogatják: Pedig mi azt hittük, ő fogja megváltani Izraelt! Kavarognak a gondolataik, mindig oda térnek vissza, hogy miért nem sikerült, de nem jutnak egyről a kettőre. Ilyen az az ördögi kör, amit a reményvesztettség eredményez. Meghalt az, akitől barátságot, szeretetet és mindent kaptak. Ők látták benne a Messiást, nagy hiteket, nagy elvárásokat fűztek hozzá, de most minden oda van. Ennek a veszteségnek a terhét cipelik és mennek kifelé. Sokszor bennünk is lejátszódik ez az emmausi út és távol kerülünk templomtól, gyülekezettől, igehallgatástól,Krisztustól. Még tanítványok vagyunk, de már távolodóban, még éppen emlékezünk a keresztelésünkre, konfirmálásunkra, de megmaradunk a személyes gondok világában. Titkos remények, szimpatizáns vélemények, ilyen szokott lenni a mi szökő tanítványságunk. A kifosztott lélek magányossága ez. Ilyen a Jézust elvesztett állapot, ez a háborgó lélek hatalom átvétele”.

Fekete Károly kiemelte, hogy nehéz megtalálni az életre vezető utat ebből a kiábrándulásból, de van Húsvét, amely segít abban, hogy visszataláljunk a Krisztusi útra.

Hangsúlyozta, van valaki, aki mellénk szegődik, vissza akar fordítani minket, aki a vándoroknak vándorrá lesz. Krisztus nem kényszerít, nem rábeszél, nincs nála ostor, nem a cserbenhagyott barát dorgálásával jön, pedig tudja, hogy volt tagadó, elfutó és áruló isa tanítványok között, hanem azzal a szelídséggel jön, aki ismeri az övéit. Van türelme alkalmazkodni a megzavarodott emberhez és várja, hogy eljöjjön az Ő pillanata, hogy Ő szólaljon meg, megmutassa magát, így szegődik mellénk, hogy kibeszélhessük magunkat, mert nekünk is vannak olyan ördögi gondolataink, amik távolítanak Tőle. Kíváncsi mi történik velünk, de nem csak az ünnepen, hanem a hétköznapokon is. Kíváncsi a gondolatainkra, az érzéseinkre, mi az a fojtó gondolat, ami miatt nem tudunk imádkozni. A magunkba fojtott titkok, sőt a kételyeink is érdeklik őt. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kifejtette, hogy akkor állhat össze a kép, ha Krisztus értelmezi az életünket, és meg kell hallanunk a mai ünnepnapon is, hogy Jézusnak ránk is van ideje és megtörténhet a csoda, hogy átveszi a vezetést az életünk minden terén. Ismeretlen vendégből házigazdává válik.

Kiemelte, hogy amikor elkeseredünk a tehetetlenségtől, fel kell ismerjük, a lelkünk beteg és hívnunk kell őt, hogy betérjen az életünkbe. „A húsvét örömhíre pedig az, hogy ez a betérés a feltámadott Jézus szándéka is, ugyanis, ha a Világ Világossága az emberben lakozást vesz, akkor nincs az a sötétség, amin az ember át ne tudna törni” – mondta Fekete Károly.

A püspök prédikációja végén megköszönte, hogy azon a helyen hirdethette Isten igéjét Húsvétkor, ahol nagyapja és édesapja is 15-15 éven keresztül szolgált. Örömmel számolt be a gyülekezetnek, hogy a püspöki programbeszédében bejelentett „Hirdesd az Igét!” program megvalósítása elindult a Tiszántúl kilenc egyházmegyéjében, amely az igehirdetők és igehallgatók megújulásáért tehet sokat és felkészít a Reformáció 500. évfordulójára.

A liturgia vezetését és az ágendázás szolgálatát Szántó József helyi lelkipásztor végezte. Az istentiszteleten két alkalommal is szolgált a gyülekezet vegyeskara, Boros Erika kántor-karvezetővezetésével.