Rendszerüzenet
2015. március 23.

Tavaszi találkozó csaknem 200 résztvevővel

A Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Egyházközség temploma adott otthont az idei református egyetemi gyülekezetek tavaszi találkozójának, amelyre csaknem kétszáz fiatal érkezett a Kárpát- medencéből.

alt

A találkozó főtémája az volt, hogy Hogyan tudom a hitemet a hétköznapokon megélni?  A téma bibliai hátterét is megvizsgálták az előadások keretében, valamint dolgozó emberek meséltek arról, hogyan élik meg kereszténységüket a munkájukban. Az előadások mellett több mint 10 szeminárium közül választhattak a fiatalok, így például szeretetnyelvek, stressz kezelés, hogyan tudok a hitemről beszélni, nem hívők között, de az időbeosztással kapcsolatban is kaphattak praktikus válaszokat.

alt

A fiatalok szerint a kapcsolatépítés, kapcsolatteremtés mellett azért is tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a találkozón, mert sok olyan kérdésre kaptak választ, amelyeket talán nem is mertek feltenni.  Megerősítette őket az is, hogy sok helyről érkeztek hasonló kérdésekkel küzdő hívő fiatalok.

alt

A mostani találkozóra rekordszámú résztvevő jött el. Püski Dániel a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet lelkipásztora kifejtette, hogy tavaly valamivel száz fölött volt a létszám, míg idén több mint 170 fiatal vett részt a háromnapos találkozón és ebből több mint hatvanan a szervezésben segédkeztek. „Egyre növekvő igény van, egyre több közösségből jönnek és most már nem csak egyetemi gyülekezetekből érkeznek hozzánk. A határon túlról Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Beregszász, Ungvár, határon belülről Budapest, Szeged, Miskolc, Debrecen, valamint olyan városokból is érkeztek, ahol nincs egyetemi gyülekezet, így jöttek például Kecskemétről és Nyíregyházáról is”.

alt

Az egyetemi gyülekezet ebben az évben a Kassai és Böszörményi úti, most induló közösségeire fókuszál, de találkozhatunk a fiatalokkal az idei Csillagponton is, valamint június 3. és 7. között Stuttgartban a Kirchentagon a Vagyok, aki vagyok kiállítást mutatja be a gyülekezet német fordításban. 

Fotók: Debreceni Református Egyetemi és Főiskolai Egyházközség