Rendszerüzenet
2014. augusztus 28.

A Kálvin Kiadó közleménye a 2014. nyári hittankönyv-kiszállításokról

A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója az MRE Zsinatának a kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatáshoz szükséges taneszközökre vonatkozó, összesített alaprendelését a 2014. június 1-jén életbe lépett zsinati szabályrendeletben foglaltak szerint 2014. augusztus 25-ével bezárólag maradéktalanul eljuttatta a református gyülekezetekhez. A valós gyermeklétszám szerinti pótrendeléseket a továbbiakban ugyancsak a hivatkozott szabályrendeletben rögzített ütemezés szerint 2014. október 15-éig teljesíti. (Visszáru fogadása: 2014. szeptember 30-áig.)

Hasonlóképpen az egyházi oktatási intézmények által a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) felé leadott taneszközrendelést a törvényben meghatározott határidőt betartva 2014. július 31-éig hiánytalanul leszállította. A KELLO tévesen tüntette fel az általa nyilvánosságra hozott listán a Református Pedagógiai Intézetet az időben nem teljesítő tankönyvkiadók között. A pótrendelések (visszáruzás, elszámolás) teljesítésénél a Kálvin Kiadó ezután is igyekszik a jogszabályi előírások és a tankönyvellátási szerződésben foglaltak pontos betartására.

A református hittanoktatásban használható taneszközök megrendelhetők a Kálvin Kiadó webáruházában. A tankönyvekkel kapcsolatos további információk a Kálvin Kiadó, illetve a Református Pedagógiai Intézet elérhetőségein kérhetők. (A református hittanoktatáshoz szükséges tantervi információk és tanári segédletek az RPI-től igényelhetők.)

Kálvin Kiadó