Rendszerüzenet
2014. július 28.

Szabadi István lett a MELTE elnöke

2014. július 4-én, pénteken ért véget a MELTE (Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete, 1), és az EME (Egyházi Múzeumok Egyesülete) közös vándorgyűlése és konferenciája Egerben, a Szent János házban. A háromnapos esemény első napján, július 2-án a MELTE új intézőbizottságot és elnökséget választott. Az egyesület új elnöke Szabadi István, a Debreceni Református Kollégium Levéltárának igazgatója, titkára Koltai András, a Piarista Levéltár levéltárosa lett, a gazdasági vezető pedig továbbra is Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetője maradt. 

A háromnapos rendezvény 2014. július 2-án, szerdán délután kezdődött. Az egyházi levéltárosok a szeminárium nagytermében tartották gyűlésüket. Az elnöki, titkári és gazdasági elnöki beszámolók után került sor az egyesület vezetőségének tisztújítására, amelyet a jelölőbizottság elnöke, Mózessy Gergely vezetett. Az új intézőbizottság tagjai katolikus részről Lakatos Andor, Koltai András és Vajk Ádám, görögkatolikus részről Janka György, református részről Szabadi István és Hudi József, evangélikus részről pedig Czenthe Miklós lettek. A testületben tehát az az egyetlen változás történt, hogy Molnár Lehel helyére Hudi József került. Póttagoknak a közgyűlés Kovács Eleonórát, Damásdi Zoltánt és Sipos Gábort választotta meg.

A délután az Egri Főegyházmegyei Levéltár, Múzeum és Könyvtár megtekintésével folytatódott, ahol a gyűjtemények vezetői, Löffler Erzsébet és Kiss Péter kalauzolták a kollégákat. Eközben az újraválasztott intézőbizottság meg is tartotta első ülését. Mivel Janka György, aki nyolc éven keresztül töltötte be az elnöki tisztet, mindenképpen át akarta adni helyét, az IB (Intézőbizottság) új elnököt választott Szabadi István személyében. Az új titkár Koltai András lett, a gazdasági vezető pedig továbbra is Lakatos Andor maradt.

 

Forrás és bővebb információ: www.melte.hu