Rendszerüzenet
2014. július 10.

Tizenkilencedszer találkoztak

Csaknem ötven középiskola küldött delegációt a július 6-án kezdődött Kárpát-medencei Református Középiskolák Találkozójára, amelynek most Mezőtúr adott otthont. A találkozóra, amely július 9-ig tartott, Magyarország mellett határon túlról Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből is érkeztek tanárok, diákok, valamint tanügyi tanácsosok is. A delegációkat két diák és két pedagógus, többségében igazgatók, igazgatóhelyettesek, tanárok, míg néhány esetben intézményi lelkipásztorok alkották, így összesen százhatvanan vettek részt a négynapos találkozón.

alt

A tizenkilencedik alkalommal megrendezett összejövetel célja az volt, hogy a lelkiség, a közösség megélése mellett megismerkedjenek egymással a tanárok és a középiskolások is, így mind a felnőtteknek, mind a gyermekeknek tartalmas programokat szerveztek. Volt például a fiataloknak sportvetélkedő, de megmérethették magukat tanáraikkal szemben is, így rendeztek tanár-diák kosárlabda és futball versenyeket is. Ezek mellett a diákság két koncerten is részt vehetett, az egyik este az erdélyi Talentum együttes, míg a másik este Szabó Balázs zenélt az ifjaknak. A felnőtt képviselők esténként értekezletet tartottak, amelyeken minden intézmény vezetője/képviselője elmondta, hogy iskolájukban mi történt az elmúlt egy évben.

Mihalina László az idei találkozó szervezője, a Mezőtúri Református Kollégium lelkész-főigazgatója elmondta, hogy a találkozó a magyar állam támogatását élvezte, amely megnyilvánult többek között abban, hogy az első napon előadást tartott, majd a pedagógusokkal elbeszélgetett Czunyiné Bertalan Judit, köznevelési államtitkár, a záró napon pedig részt vett és szintén felszólalt Latorcai János az Országgyűlés alelnöke, valamint Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő.

A találkozón a résztvevők most is zárónyilatkozatot fogalmaztak meg, amelyet a záró istentiszteleten fogadtak el, július 9-én, a mezőtúri belvárosi Nagytemplomban. A Kárpát-medencei Református Középiskolák 19. Találkozójának zárónyilatkozatában idén is az anyaországi és határon túli intézményeket érintő fontos kérdésekkel kapcsolatos gondolataikat fogalmazták meg a résztvevők, így például hathatós diplomáciai segítséget kérnek a Szlovákiában, a finanszírozási helyzet változása miatt várható magyar nyelvű illetve felekezeti oktatás ellehetetlenülése kapcsán.

A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XIX. TALÁLKOZÓJÁNAK ZÁRÓNYILATKOZATA

Mezőtúr, 2014. július 6-9.

Mi, a Kárpát-medencei magyar református középiskolák küldöttei – igazgatók, tanárok, lelkipásztorok, diákok – 2014. július 6-9. között, tizenkilencedik alkalommal találkoztunk a Mezőtúri Református Kollégium vendégszeretetét élvezve.

A 22 magyarországi, 6 erdélyi, 2 partiumi, 2 kárpátaljai, 1 felvidéki intézmény és 3 református tanügy-irányítási illetve pedagógiai-szakmai szolgáltató szervezet küldöttei testvéri közösségben oszthattuk meg tapasztalatainkat, tájékoztathattuk egymást az országainkban folyó magyar református középiskolai oktatás helyzetéről, eredményeiről, gondjairól.

1.      Isten iránti hálaadással adunk számot a lelki gyarapodásról, az iskolaszerkezeti és az infrastrukturális épülésről. Így számolhatunk be arról, hogy Erdélyben és a Partiumban felépült a református kollégiumok működését segítő általános iskolák rendszere. A belső-magyarországi iskolák egyre inkább a református értékeket tudatosító megújult pedagógiai program alapján kezdték meg működésüket. Iskoláink hitelesek: idén több mint 58.000 diák családja választott református iskolát.

2.      A Kálvin évek lezárása után iskoláink előre tekintenek: a Reformáció 500. évfordulójának ünneplésére. Reménykedünk, hogy az évforduló a beruházásokon, fejlesztéseken és emlékjeleken túl alkalmat teremt a belső lelki közösség erősítésére, a gyülekezetek és iskolák kapcsolatának elmélyítésére.

3.      A magyar kormány a nemzeti jelentőségű intézmények sorába emelte a kárpátaljai református líceumokat. Köszönjük a kormányzati és egyházi támogatásokat, ezekkel a líceumok működése kiszámíthatóvá vált.

4.      Nagyváradon és Nagyenyeden európai támogatással újulnak meg nagy múltú református kollégiumaink. A magyar kormány támogatásának köszönhetően befejeződhet a nagyberegi kollégium építése, régi-új épületébe költözik a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája. A magyarországi fejlesztési pályázatok révén a korábbinál jóval több iskolánk számolt be energetikai korszerűsítésről, természettudományos labor kialakításáról, az épület megújulásáról. Érezzük és köszönjük az internátusok és a művészeti iskolák méltányosabb finanszírozását.

5.      A kárpátaljai és erdélyi iskoláknak a találkozón megjelent képviselői örömmel számoltak be arról, hogy a magyar református közösség 2012. évi adománya célba ért és hasznosult. A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap segítségével 2013 szeptemberében a külső magyarországi református középiskolákban tanuló valamennyi 9. évfolyamos diákunk új fordítású Bibliát kapott. Iskoláink 2013. évi gyűjtése a Magyar Református Egyház és a Magyar Bibliatársulat támogatásával összesen 25 millió Ft-ot fordít a külső magyarországi református köznevelési intézmények szolgálatára.

6.      Sorra vettük a református iskolák szolgálatát nehezítő körülményeket.  Szlovákiában a 2015-től meghatározott finanszírozási létszámkeretek sok helyen a magyar nyelvű illetve felekezeti oktatás ellehetetlenüléséhez vezethetnek. Most még talán időben kérünk hathatós diplomáciai segítséget.

7.      Ismét szorgalmazzuk, hogy Romániában, Ukrajnában, Szlovákiában a magyar oktatásban résztvevő diákok az államnyelvet az idegen nyelv tanulásának módszertana alapján sajátíthassák el.

8.      Méltó lenne, hogy a Zilahi Református Wesselényi Kollégium saját történelmi iskolaépületében szolgálhasson.

9.      Az anyaországi református köznevelési rendszer továbbépítését veszélyezteti a mesterpedagógusok feladatrendszerének és finanszírozásának kiforratlansága.

a.       Lehetetlen úgy megtervezni az iskolák működését, hogy a mesterpedagógusok 2015 januárjában kezdődő feladatellátása – ma még ismeretlen mértékben – új munkatársak felvételét vagy túlmunkát igényel. E kérdésben további szakmai elemzéseket várunk és készítünk.

b.      Javasoljuk, hogy az Oktatási Hivatal az innovatív mesterpedagógusok kiválasztása során számoljon az intézményvezetőkkel, mint az intézményi szakmai innovációk kulcsszereplőivel.

c.       A hatályos állami jogszabályok feladatot szabnak a református szakmai szolgáltatóra és a református köznevelési intézményekre a szaktanácsadás, a tanfelügyelet és a minősítés rendszerében is. E feladatok megszervezése érdekében lényegesen tartalmasabb szakmai egyeztetéseket látunk szükségesnek a szakmai háttérszervezetekkel.

d.      Kérjük, hogy a finanszírozási rendszer pontosítása során a soros előrelépések, a magasabb fokozatba lépések és a mesterpedagógusok bértöbbletének fedezetét megfelelő ütemezéssel biztosítsák intézményeink számára, ideértve a szakszolgálatokat és a  pedagógiai-szakmai szolgáltatókat is.

10.    Tárgyalásokat szorgalmazunk az ágazati irányítással a munkajogi szabályok és a köznevelési törvény közti ellentmondások feloldására.

11.    A mindennapos testnevelés feltételrendszerének kiépítése halasztást nem tűrő feladat. Ez elengedhetetlenné teszi tornatermek és egyéb sportlétesítmények építésére, felújítására célzott állami programok kidolgozását, fenntartótól és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül.

12.    Üdvözöljük, hogy új területek nyílnak meg a református szakképzés előtt. Kérjük, hogy alaposabb egyeztetetések után kerüljön sor a felvehető keretlétszámok meghatározására.

13.    Lényegesen átgondoltabb és szakmailag megalapozottabb lépéseket remélünk a tankönyvellátás és az iskolai adminisztrációs rendszerek fejlesztése területén.

14.    A hitoktatás megújításában ígéretes kezdeményezés az új középiskolai hit- és erkölcstan tanterv: a református köznevelési intézmények a taneszközök véleményezésével tudják segíteni a továbblépést. A református középiskolákban folyó lelki nevelés hatásosságát elemezve javasoljuk, hogy egyházunkban körültekintően vizsgáljuk meg a köznevelési intézményeket segítő iskolalelkész vagy spirituális kialakítható szerepét.

15.    Iskolarendszerünk hagyományaihoz híven a ránk háruló feladatokat igyekszünk magas színvonalon teljesíteni. Mindezt tesszük országaink és nemzetünk javára, Isten dicsőségére.

 

A zárónyilatkozatot aláíró intézmények:

Arany János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – Nagykőrös,

Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium – Székelyudvarhely,

Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium – Budapest,

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzőiskola – Vác,

Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium – Hódmezővásárhely,

Bethlen Gábor Kollégium – Nagyenyed,

Bocskai István Református Oktatási Központ – Halásztelek,

Czeglédi Péter Református Gimnázium – Léva,

Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona – Debrecen,

Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma – Debrecen,

Gödöllői Református Líceum, Gimnázium és Kollégium – Gödöllő,

Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon – Kazincbarcika,

Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola – Makó,

Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola – Karcag,

Kecskeméti Református Gimnázium – Kecskemét,

Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma – Kiskunhalas,

Kolozsvári Református Kollégium – Kolozsvár,

Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon – Miskolc,

Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – Nagyvárad,

Marosvásárhelyi Református Kollégium – Marosvásárhely,

Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola – Mezőcsát,

Mezőtúri Református Kollégium – Mezőtúr,

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola – Kisújszállás,

Nagyberegi Református Líceum – Nagybereg,

Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája – Pápa,

Péterfalvi Református Líceum – Péterfalva,

Református Kollégium – Kézdivásárhely,

Református Kollégium – Sepsiszentgyörgy,

Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium – Békés,

Szentendrei Református Gimnázium – Szentendre,

Tatai Református Gimnázium – Tata,

Tiszakécskei Református Általános Iskola és Gimnázium – Tiszakécske,

Zilahi Református Wesselényi Kollégium – Zilah,

Tiszántúli Református Egyházkerület Tanügyi Hivatala – Debrecen,

Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatal Oktatási Iroda,

Református Pedagógiai Intézet