Kántálás a Debrecen- Mester utcai gyülekezetben
A kántálás a diákság középkori eredetű énekes adomány gyűjtése, ünnepi köszöntője volt. A szó maga a latin cantacio szóból származik. Sajnos, ahogy a hagyományos viselet és közös éneklés kikopott a magyar társadalom nagy részében, úgy a kántálás is.
Református gyülekezeteinkben fiatal lelkészek élesztik fel a kántálás szép szokását. Itt nem elsősorban az adománygyűjtése volt a cél, hanem a közös éneklés varázsa és a találkozás az otthonukban megköszöntött gyülekezeti tagokkal.”amely népnek nincs gyökere, jövője sincs” A régi szokásban„a kántálás minden háznál egyformán zajlik, ajtó előtt, vagy ablak alatt éneklik” Kérdéssel fordulnak a háziakhoz ” Szabad-e Krisztust dicsérni” általában a vezető énekes kérdezi meg a háziakat. Ha nem hívták be őket, akkor ajándékba kalácsot kaptak, ha beengedték, akkor a házban folyt a kínálás, és adományozás. December 22-én délelőtti istentisztelet után a lelkészünk Vincze András kihirdette, hogy van lehetőség kántálókat fogadni gyülekezetünk tagjainak, de kihangsúlyozta a fiatalok nem pénzgyűjtési szándékkal mennek.
Sajnos csak hat család jelentkezett a fogadásra. A kántálást tavaly Kállai Imre ötödéves teológus hívta életre az ifjúsági gyülekezetünkben. Szenteste előtti nap vasárnap volt, nagy várakozással vártuk a kántáló ifjakat, akiket most Bozsóki Jonatán IV. éves teológus vezetett, mint az ifjúsági bibliaóra vezetője. Mi voltunk az utolsók, akiket megkántálta ” Felhangzott a szabad-e Krisztust dicsérni?” kérdés, melyre természetesen örömmel igent mondtunk.
Furulyaszóval kísérte Jonatán az ifjakat, akik mintegy 11-en voltak, megálltak az ablakunk alatt és elkezdték a karácsonyi énekeket énekelni. /Mint utóbb megtudtuk az egész társasház nagy figyelemmel kísérte az eseményeket, kigyúltak a fények,kinyíltak az ablakok- reménység szerint a szívek is./ Ugyanis, mire ideértek a kántáló ifjak már a csillagok is felragyogtak az égen.
Repertoárjukban három hagyományos karácsonyi ének csendült fel: Elsőnek „Krisztus urunknak áldott születésén, angyali verset mondjunk szent ünnepén, mely Betlehemnek mezejében régen zengett ekképpen”, majd a furulyaszó által színesített „Csordapásztorok midőn Betlehemben” kezdetű népi ének hangzott, végül pedig a romantikus műdal, mely világszerte tért hódított már, és református kegyességünk része lett a „Csendes éj, szentséges éj”
Behívtuk őket boldog örömmel, és megvendégeltük őket. Örvendeztünk annak, hogy mi is részeseivé lehettünk egy régi népszokásnak. Istené a dicsőség!
Hatvani László Csaba, ny. lelkész