Rendszerüzenet
2014. január 16.

Választások éve

Világtalálkozóval ünneplik az öt éves magyar református egységet, megjelenik az újfordítású Biblia revíziója, véget érnek a Kálvin-emlékévek, s az egyházi tisztújítás jegyében telik majd a 2014-es év egyházunkban. A Magyarországi Református Egyház előtt álló, idei, legfontosabbnak ígérkező események:

A 2014-es esztendő az ökumenikus imahéttel indul, melynek nyitó istentiszteletét január 19-én tartják Budapesten. Az ünnepi alkalmon hálát adnak a felújított Kálvin téri református templomért is. A mozgó ünnepek közül 2014-ben a húsvétvasárnap április 20-ára, a pünkösdvasárnap pedig június 8-ára esik.

Ötödik évfordulóját ünnepeljük a magyar református egység újbóli létrejöttének. A 2009. május 22-i alkotmányozó zsinaton a Kárpát-medencei református egyháztestek kinyilvánították összetartozásukat, létrehozták a testvéri közösségen alapuló Magyar Református Egyházat. Az elmúlt években tovább erősödtek a határokon átnyúló kötelékek, idén is számos program szolgálja a testvéri kapcsolatok ápolását. Az alkotmányozó zsinat évfordulóján ismét Debrecenbe várják a reformátusságot, a május 24-i Református Egység Fesztivál lesz a találkozó központi rendezvénye.

Forrás és bővebb információ: reformatus.hu