(Nem) elhallgatni és (nem) elhallgattatni
„Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: "Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott…” (Mk.10: 47-48)
A vak Bartimeus története mindannyiunk számára jól ismert. Mégis most hadd álljak meg ennél a döbbenetes félmondatnál, amely úgy hangzik, hogy: „Többen is rászóltak, hogy hallgasson..”
Kik és miért akarták elhallgattatni ezt a kiáltozó vak koldust? Fájdalom, de csupa olyan ember, akik ott voltak Jézus körül. Akik maguk is várták, követték, lesték minden szavát. Ma azt mondanánk: csupa „egyházközeli ember”. Nem olyanok, akiknek Jézus semmit nem jelent. Nem olyanok, akik ne hinnének benne. Nem olyanok, akik ne vágynának maguk is a Jézus közelébe. Hanem épp ellenkezőleg: egytől-egyig ott tolongtak, hogy lássák, hogy hallják, hogy tapasztalják, bármit is tesz. Ennek ellenére mégis rászólnak a kiáltozó Bartimeusra, hogy hallgasson. Mert a kiáltozása zavaró. Zavarja a „szép rendet”. Zavarja az áhitatot, amivel ők, a követők, körülveszik a Mestert. Mert mit is érthet(ne) egy világtalan mindabból, amit Jézus tesz? Miért nem hagyja legalább a többieket figyelni, azokat, akik látnak és értik, mi történik ott éppen? Azokat, akiknek meggyőződése, hogy a Jézus közelében csak neki van dolguk.
Ha csak rajtuk múlik, Bartimeus valószínűleg soha nem jutott volna oda Jézushoz. Ha csak rajtuk múlik, az az ember nem nyeri vissza a látását és nem lesz Krisztus-követővé. De nem csak rajtuk múlt. Mondhatnánk, hogy ez volt Bartimeus szerencséje, de nyilvánvalóan ez nem szerencse dolga, hanem azé a Jézusé, aki meghallotta minden más hangon túl valakinek a hangját, akit „az övéi” el akartak hallgattatni.
Csak remélhetjük, hogy mi még nem voltunk és nem leszünk soha akadálya annak, hogy valaki Jézus elé járuljon és az élete meggyógyuljon. És csak remélhetjük, hogy soha senki nem lesz képes minket elhallgattatni és megakadályozni abban, hogy Jézus elé járuljunk, mert nem a többi „egyházközeli” lesz az, aki a hitünket/hitéletünket befolyásolja, hanem egyedül az egyház feje: Krisztus.
Azt mondtam: csak remélhetjük. De mégsem ennyi az egész… Könyöröghetünk is érte. Tegyük meg, naponta, olyan kitartó kiáltással, ahogyan Bartimeus is tette.
(Révész Judit)