Magyar Nyelv Napja- ünnepség a Nagytemplomban

Beszédében szólt azokról a nagynevű lelkészekről és professzorokról is, akik a „magyar szó szépmívesei” közé tartoztak. Példaként említette a Kollégium professzorának, Maróthi Györgynek az Aritmetica avagy „számvetésnek mestersége” című művét, amellyel nem csak a korszak legjobb matematika könyvét írta meg, hanem elkezdte megalkotni a magyar matematikai szaknyelvet, amelyből megmaradtak olyan szavaink, mint számítás, összeadás, kivonás, osztás, osztó, maradék, kerület, s az ő sokszorozás szavából alakult ki a szorzás, az átalmérőből az átmérő. A Debreceni Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke szólt az 1795-ben a debreceni tudós társaságban készített Magyar Grammatikáról, amely akkor nagy vitát gerjesztett, ugyanis Kazinczyékkal ellentétben nem a művi úton létrehozott irodalmi nyelv kialakítása mellett szólt, hanem az igényes népi nyelvezet továbbfejlesztésében látta a jövőt.  „Ma már tudjuk Kazinczy előrébb látott, de a debreceni igyekezet serkentőleg hatott erre a folyamatra, és része is lett annak”.- mondta Fekete Károly.

Beszédében kiemelte, hogy „a nyelv és a hit, mint két legfontosabb identitástényező összekapcsolódása jelentős mértékben megnöveli az anyanyelv belső, szimbolikus és kulturális értékét. Szorosabbá válik a kapocs, erősebb lesz a hűség és a ragaszkodás, ha a beszélő érzi, esetleg tudja is, hogy ez az a két kötelék, amely nemcsak mai közösségével, hanem elődeivel is összeköti. Ez a kapocs érzelmi, műveltségi és szimbolikus egyszerre”. Hangsúlyozta, hogy éppen ezért méltó helyszín a Magyar Nyelv Ünnepén a Nagytemplom, amely elsősorban nem csupán egy kiemelkedő műemléképület és nem csak nemzeti emlékhely, hanem első renden templom, az igehirdetés háza, ahol az emberi szó fokozott felelősséggel szólalhat meg, ahol mondott vagy énekelt imádsággá sűrűsödik a kétely, a kérdés, a gondolat, a legmélyebbről feltörő sóhaj.

Hangsúlyozta, hogy egy sok szempontból szentségtelen világban élünk, amely minél többekkel el akarja hitetni, hogy a ma emberének természetes az az életfelfogás, amely azt üzeni: „semmi sem szent”. „Azok, akiknek semmi sem szent, nem ismernek semmilyen határt. Nem rettennek semmitől sem vissza. Nem válogatnak az eszközökben, a módszerekben. Életük a két lábon járó szentségtelenség. Nem szent a becsület, a tisztesség, a szavahihetőség. Nem szent a nyelv, az információ, az adat. Nem szent a szerelem, a tulajdon, a haza. Nem szent az élet, a lélek és a meggyőződés sem. Ebben a szeretetlen, nyelvi agresszióval áthatott közegben hogyne lenne kiszolgáltatottság érzése az embernek, hiszen oda van az, ami irányít, ami mozgat, ami véd, ami oltalmat ad, ami megértésben részesítene. Ez a folyamat pedig törékeny állapotot eredményez, igazi válsághelyzetet, mert a mértékvesztés életveszélyes”.

Kiemelte, hogy óriási a felelőssége van a nyelvi identitás szempontjából az embereket körülvevő tanároknak, politikusoknak, jogászoknak, lelkészeknek, újságíróknak és színészeknek, ugyanis a szavaknak súlya, ereje van és ezeknek az embereknek csak akkor van joguk beleszólni mások életébe, társadalmi mozgásokba, etikai dilemmákba, ha szavainak forrása, megszólalásának indítéka, beszédének aranyfedezete az anyanyelvet megszentelő szeretet-nyelv. Ehhez pedig méltó köntöst, tisztes kifejezési formát kell találniuk. „Egészen konkrétan: szóáradatban gyökeres szavakat. Felvállalni a szellemi igényességet és a nyelv mélységét, de elhagyni az avitt, érthetetlen, fölöslegesen archaizáló kifejezésformát, de a demagógia útvesztőit is. Sziruposan, ízléstelenül becsomagolt kenetteljesség helyett az emelkedett komolyság és őszinteség hangja a méltó. A bonyolult szóhüvelyezés helyett egyszerű képszerűséggel adni a lényegest, az életfontosságút. Nem feledhetjük el: a beszéd hatalma, a szó ereje attól függ, hogy mi hangzik el, s mi célból mondja azt az illető. Ami az ember szívében van, az jön ki a száján. A szív és a száj közvetlen összeköttetésben van: „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Lk 6,45). Aki változtatni szeretne a beszédén, annak erősen és őszintén a szívéig kell látnia, hogy onnan a szép, az igaz, a jó és a szent megfogalmazások kerüljenek elő”.

A Magyar Nyelv Napja alkalmából egész napos rendezvénysorozatot szervezett a város 11 helyszínén a Debreceni Művelődési Központ. A nap kiemelt eseménye a Nagytemplomban tartott ünnepi műsor volt, amelyen több száz diák részvételével felolvasták Csokonai Vitéz Mihály: Magyar! Hajnal hasad! című költeményét. Ezt a verset Debrecen több testvérvárosában, így Balatonfüreden, Kecskeméten és Nagyszalontán is elszavalták.