Rendszerüzenet
2013. november 11.

Ismét indul az adománygyűjtés

A Magyar Református Egyház 2009-ben hozta létre a Kárpát-medencei Református Oktatási Alapot, hogy testvéri közösségvállalással segítse a nehezebb helyzetben lévő, nem az anyaország területén működő oktatási intézmények működését és fejlesztését. A Kárpát-medence református iskoláinak tanárai és diákjai 2010 óta minden év végén adománygyűjtést szerveznek, s a befolyt összeget a Magyar Református Egyház a saját költségvetéséből megduplázza. 

Az Oktatási Alap idén is felhívással fordult a református oktatási intézmények vezetőihez, pedagógusaihoz, tanulóihoz és azok szüleihez, hogy támogassák ezt a kezdeményezést, így is munkálják közösen a Kárpát-medencei református egységet. Idén is három célt szolgál a gyűjtés: a végvárprogram Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, Horvátországban és Szerbiában segít magyar református óvodák és általános iskolák indításában, míg a megmaradási program a kárpátaljai, felvidéki és a délvidéki református intézmények működését támogatja, melyek egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben kapnak állami támogatást.

Forrás és bővebb információ: www.reformatus.hu