A másokat segítés vágya
Egyszer eljutunk abba a korba, amikor a családunkban, környezetünkben sok lesz a beteg, elesett ember, s bizony egyre gyakrabban kell a temetőben ballagni hozzátartozónk, barátunk koporsója után. Mind többet kell betegeket látogatni, hogy majd bennünket is látogasson valaki. Hogyan legyen bennünk türelem, szeretet egy olyan fekvő, idős, halálra szánt ember iránt, aki esetleg ráadásul még kellemetlen modorú is?
E gyakorlathoz kívántam segítséget kapni, amikor egy barátom ajánlatára „berukkoltam” a Református Misszió Központ beteglátogató-képzésére. Gál Judit, a Kenézy-kórház lelkésze volt a projektvezető, aki nagy empátiával és szakmai tapasztalattal beszélt a beteglátogatás missziójáról. Megértettük szívvel, amit már tudtunk az eszünkkel: egyszer elfogy az életkedv, elfogy az életerő, s mikor szorulna segítségre az ember, ha nem a véghelyzetben? Lehet, hogy már csak hallgatni tudunk, beletörődni, elfogadni, de akkor is…
A háromnapos alapképzés Berekfürdőn volt, a Megbékélés Házában, a református egyház konferenciaközpontjában, üdülőjében. Jó volt látni, hogy sok jóérzésű embert (többnyire asszonyokat, de jó néhány férfi is akadt) sikerült mozgósítani, húsz gyülekezetből több mint százan hallgatták az előadásokat s vettek részt a csoportos foglalkozásokon. A havi találkozók Debrecenben, Hajdúnánáson és Hajdúböszörményben voltak, s egy alkalommal belepillanthattunk a kokadi beteglátogatók áldozatos munkájába is.
Nagyon sok hasznos ismeretet kaptunk, gyarapodott a bibliaismeretünk, megtudtuk, hogy a beteglátogatás „kukaszolgálat” (ahogyan a száz éve született Gyökössy Endre fogalmazott, 1), részint hallgatunk, csendben vagyunk, mint a kuka, másrészt magunkba fogadunk sok panaszt-fájdalmat. Látogatás után mindig le kell „seperni” magunkról az összes megismert nehézséget, nehogy mi is betegek legyünk.
Nemcsak Hajdú-Biharból, hanem a környező megyékből is jöttek az agapétól áthatott emberek: Szegedről, Gyuláról, Miskolcról. S öröm volt tapasztalni, hogy ez a téma nemcsak az idősebbeket érdekli, akadtak közöttünk egészen fiatalok is: érdeklődést mutattak például a Református Hittudományi Egyetem hallgatói is: közöttük leendő lelkészek, lelkésznők.
A képzés egyik jellemzője és kedvelt része volt a dramatikus szituáció-feldolgozás: a színjátszáshoz kedvet érzők ismerős problémás helyzeteket szimuláltak, játszottak el néhány útmutatás alapján, a párbeszédeket maguk kreálva. A jól eltalált félmondatok és gesztusok sok derültségre adtak okot.
Nagyon jó volt tapasztalni, hogy érzelmileg rohamosan szikkadó világunkban vannak még ilyen képzések, s olyan emberek, akikben működik a másokat segítés vágya.
Erdei Sándor, önkéntes