22 éves szolgálat

„Ha az út nem a templomba vezet, akkor látjuk, hogy mi történik, akkor értjük és érezzük a saját bőrünkön, hogy milyen az, amikor csak azok a törvények, csak azok az érdekek érvényesülnek, amelyek nem tekintenek se Istenre, se emberre, csak arra, hogy nekik, hogy valakiknek minél több legyen. Így jutunk el egy olyan világba, amelyikben emberek nem veszik észre, hogy vagy bevezet az út a templomba, vagy pedig azt látjuk magunk körül itt Magyarországon és Európában is, hogy valahogy úgy fordult fel a világ, hogy a nyereség mindig a magánembereknek a zsebében landol, amikor veszteség van, adósság van, akkor meg azt mondják, hogy azt fizesse meg az egész közösség”.- monda igehirdetésében Bölcskei Gusztáv.

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kiemelte, hogy amikor elfelejtik az emberek, hogy az út a templomba kell, hogy vezessen, akkor borul fel az a fajta rend, amelyiket Isten azért adott, ahogy Krisztus mondja: „Én azért jöttem, hogy életük legyen sőt, hogy bővölködjenek”. Bölcskei Gusztáv kiemelte azt is, hogy nem feledhetjük el, hogy Isten ugyan azon az úton megy a templomba, amelyen az emberek és ugyanazon az ajtón lép be, velünk együtt jár. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke azt kívánta a helyi gyülekezetnek, hogy a 22-es szám legyen nekik hívogatássá, „amelyik arról szól, hogy Nekünk emberséges Istenünk van, aki Krisztusban maga lett úttá, aki ugyan azon az úton akar velünk jönni, aki közelebb akar lépni, aki meg akar áldani még akkor is, amikor azt mondja valamire az életünkben, hogy itt most te megállsz,  innen nem te mész tovább, de kísérheted azt, akiben én megbízok, akire én az áldásomat adom. Ha ezt tesszük, ha így gondolunk az útra, amelyik bevisz és kihoz a templomból, akkor hiszem, hogy tudjuk őt áldani, tudjuk őt magasztalni, és az ő szent nevét dicsérni nemzedékről nemzedékre”. 

Az ünnepi alkalmon Csoma Judit elmondta, hogy nem akart lelkipásztor lenni, bár végül az lett, és mikor Berekfürdőre érkezett egy esős őszi napon, több mint két évtizeddel ezelőtt, akkor még nem érezte úgy, hogy készen áll egy gyülekezet vezetésére, és arra a felelősség vállalásra, ami egy gyülekezet irányításával együtt jár. Azóta eltelt 22 év. Felnőttek, sőt kirepültek gyermekei, átformálódott a gyülekezete, megújult a templom, s most annak előkertje is, és már egyáltalán nem bánja, hogy lelkipásztor lett. Gyermekként a pedagógus pálya vonzotta, de így lelkészként sem került messze ettől, és nem csak a vallásórákra kell gondolni, hanem arra a nemes célra, amely vezérli, hogy megtanítsa gyülekezete tagjainak, hogyan válhatnak Krisztus követőivé, és hogy ez hány embert érint, nem számolja. „ A gyülekezet fejlődése tekintetében nem számokban gondolkodom. Ha már egy embernek is erőt ad a rákövetkező hétre az, amit az istentiszteleten vagy a bibliaórán hall, akkor nem az a lényeg, hogy hányan, hanem hogy az az egy ember, vagy tíz, vagy még több úgy megy el a templomból, hogy megerősödik”. Berekfürdő lelkipásztorának ez a legfontosabb és az, hogy a gyülekezet tagjaival együtt segítsék egymást abban, hogy megőrizzék az Úrnak útjait, hogy megerősödjenek lélekben, hogy egymás támaszai lehessenek és egymásért imádkozva együtt dicsérhessék a Szentháromság Istent.  

A 22 év szolgálat mellett az ünnepi istentiszteleten hálát adtak a templom megújult előkertjéért is, amelynek felújítása a Schaffhausen Steig testvérgyülekezet segítségével valósult meg. A svájci gyülekezet küldöttsége és lelkipásztora Karin Baumgarten külön köszöntötte a több mint két évtizede szolgáló testvérét, és megköszönte azt a sok mindent, amit Csoma Judittól tanulhatott a Magyarországi Református Egyházzal kapcsolatban. Beszéde végén azt kívánta, hogy a templom előtti tér egy olyan hely legyen, ahol az Isten áldását, az Úr világosságát mindenki érzékeli, aki itt tartózkodik, és kívánta, hogy segítse ez a kert a gyülekezet életét, amelyet elsősorban azért is újítottak meg, hogy ide az is betérhessen, aki nem tartozik a gyülekezethez, hogy itt nyugodtan gondolkozhasson, beszélgethessen. A tervek szerint egy ping-pong asztalt is kihelyeznek majd, hogy a fiatalok is bátran tölthessék el idejüket a templom, az Isten közelségében.

A hálaadó istentiszteleten Láposi Jánosné gondnok asszony a maga és a presbitérium nevében mondott köszönetet az elmúlt 22 évért, a sok türelemért, támogatásért és vigasztalásért, de nem csak saját szavaival, hanem Isten igéjével is: „Az Isten országa igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm. Aki ebben szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt”.

A hálaadó ünnepség szeretetvendégséggel, majd a Megbékélés Házában vacsorával zárult, amelyen az ország tortáját is megkóstolhatták a lelkipásztor testvérek és a meghívott vendégek.

Kapcsolódó galéria

Fotók: Barcza János