Reformátuskovácsháza 200 éve

„És megtudják a pogányok, a kik körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr építettem meg a lerontottakat s plántáltam be a pusztaságot. Én, az Úr mondtam és megcselekedtem.” Ez 36,36

Augusztusban ünnepelte településünk, Reformátuskovácsháza újratelepítésének 200 éves évfordulóját. Augusztus 16.-án a helyi kötődésű Lay Down zenekar töltötte meg templomunkat, az igei szolgálatot Nt. Molnár Virág, gyülekezetünk lelkipásztora végezte. Ez az alkalom annak, az immár hagyományossá vált koncertsorozatnak a része, amelyen helyi, és településünkhöz kötődő zenészek, zenekarok színvonalas műsorokkal lépnek fel, ezzel is megmutatva tehetségüket a helyi közösségnek és alkalmat teremtve arra, hogy az Igét minél többen hallhassák.

Augusztus 18.-án ünnepi istentisztelet zajlott, melyen igét hirdetett Nt. Katona Gyula a Békési Református Egyházmegye esperese. Az Esperes Úr igehirdetésének az alapigéje Neh9, 1-6. 16-17.  30-31. volt. Az igehirdetésében elmondta, hogy a sok próbatétel, Nehemiás vezetése alatt egybekovácsolta a népet, és így egymással közösségben nekikezdhettek a városfalak újjáépítésének.  Ezsdrás pap, pedig elérkezettnek látta az időt, hogy a romok újjáépítése után most lelkileg kell megerősíteni ezt a közösséget, lelkileg kell újjáépíteni az embereket. Tudta, hogy ezt Isten mindig az ő igéjén keresztül végzi el. Ezsdrás a Szentíráshoz nyúlt vissza. A nép rádöbbent, hogy mennyire eltávolodott Isten Igéjétől, hogy mennyire üressé vált emiatt az életük. Ez a belső megkeseredés, és ennek a felismerése új lendületet adott, ami a lelki megújulásnak a kezdetét jelentette. Ez a fejezet, amiből néhány mondat elhangzott arról szól, hogy mit jelent az, ha egy közösség, egy nép elkezdi komolyan venni az Isten Igéjét. A fogságból szabadult városépítők ráébredtek arra, hogy milyen hatalmas az Isten, és milyen kicsike az ember, és, hogy milyen kiváltság az, hogy ehhez a hatalmas Istenhez tartoznak, Őt megszólíthatják és, hogy Isten akkor is értük munkálkodik, amikor ők elfordulnak tőle, amikor elfeledkeznek róla, amikor mással foglalkoznak és nem jut az eszükbe. És ez elég volt ahhoz, hogy reménykedjenek, elkezdjék biztonságban érezni magukat. Ráébredjenek arra, hogy nem kell félniük senkitől és semmitől. És ez egy nagy dolog, mert ma is egy olyan világban élünk, ami sokféle félelmet gerjeszt bennünk és körülöttünk. A kérdés az, hogy hogyan tekintünk ezekre a dolgokra? Felismerjük-e, hogy nem kell félnünk a külső körülményektől, amely néha valóban félelmetesek. Ezt ismerte fel Isten akkori népe. A romok egyedül csak Isten segítségével, Isten csodájával tudtak és tudnak megújulni. Az Esperes Úr továbbá elmondta, hogy, hogy „E mai hálaadó istentiszteleten egyrészt megjelent a mi szívünkben is a hálaadás, köszönet Isten kegyelmes tettei iránt, amit az akár elmúlt évek, évtizedek, amit akár az a kettőszáz év jelentett ennek a közösségnek, amit kaptunk tőle. De különösen is hálásnak kell lennünk azért, hogy ez idő alatt Isten Igéje sosem szólt hiába, hogy nem vált néptelenné ez a gyülekezet. Mindig voltak, akik a helyükön maradtak. Az a mi reménységünk, hogy lesznek is, és ez a gyülekezet képes a megújulásra.”

Az ünnepi istentiszteletet követően Mezőkovácsháza polgármestere, Prof. Dr. Turcsán Zsolt és Molnár Virág lelkipásztor közösen leleplezték az elmúlt 200 esztendőnek emléket állító emléktáblát.

Annak ellenére, hogy Reformátuskovácsházát 1969-ben Mezőkovácsházához csatolták,  mégis mind a helyiek, mind az innen elszármazottak identitástudatának fontos része, hogy itt születtek. Ezért, hogy a szálakat, kötődéseket erősítsük, gyülekezetünk úgy gondolta, hogy megszervezi az elszármazottak találkozóját. Ez volt az első hasonló kezdeményezés a falu történetében, de reméljük, hogy nem az utolsó, hiszen nem csak az elszármazottakban, hanem a helyi közösségben, a református gyülekezetben is erősítette az Istennel és egymással való közösséget.

Az egykor önálló békés megyei településről bővebben itt olvashatnak: ref-kovacshaza.atw.hu