(3) „Összegyűjtöm nyájam maradékát…” (Jer 23,1–22)

Hosszú fejezeteken át olvastunk ítéletes próféciákat, Jeremiás fáradhatatlanul ostromolta népét a hitehagyás miatt. Most végre megcsillan a remény a sok ítéletbe lassan belefáradó olvasó előtt. Jeremiás új korszakot hirdetett, amikor – majd egyszer – hűséges pásztorokként fogják a felelős vezetők vigyázni Izráelt; amikor – majd egyszer – Dávid trónjára egy bölcs király ül; és amikor – majd egyszer – véget ér a diaszpóralét, és újra összetartozik az, amit a bűn szétszakított. Mindez a jövőben, távoli jövőben. Ez a szakasz nem kecsegtet a veszély gyors elmúlásával, Isten ítéletét sem teszi súlytalanná. A bűn, amelyet Izráel elkövetett, megkérdőjelezhetetlen, ezért a büntetés is súlyos, szinte elhordozhatatlan. Az állam összes intézményét felszámolták a hódítók, elhurcolták a vezetőket, és a földdel tették egyenlővé a vallási élet terét. Semmi sem maradt, ami Jeruzsálemet kiválasztottságára emlékeztette volna. Ez volt a babiloni fogság. Jeremiás azonban ebben a fejezetben egyetlen dolgot állít: ezt most el kell szenvednetek, de higgyetek, lesz jövőtök. Amikor úgy érezzük, minden elveszett, megértjük a prófétai szó vigasztalását. Isten irgalmaz, bár nem érdemeljük meg. Kegyelemből könyörül rajtunk.