(8) „Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek...” (1Tim 3,8–13)

Ha a püspökre az elöljáró mai párhuzamát hoztuk, akkor a diakónus a szolgáló, az, aki hivatásából fakadóan is az egyházért dolgozik. Meglepők Pál sorai, nagyjából ugyanaz a követelmény, mint a vezetőknél, nincs alacsonyabb küszöb, nincs arról szó, hogy kevesebb is elég volna. Olvassunk a sorok között, és vegyük észre, hogy Pál minden hívő embernek üzen! Amit ideírt, az ne „kirakat”, hanem alap legyen közöttünk. Bármikor kaphatsz elhívást vezetőnek, tisztségviselőnek, munkásnak, gyülekezetben és a tágasabb egyházban, bármikor hívhat a Szentlélek, de akkor légy kész! Késznek lenni pedig ezt jelenti: tisztességes emberként, azokban a közösségekben, ahol élsz, megbecsülten, Isten által formálva újra és újra hajlandó vagy önmagad vizsgálatára és a gyógyulásra, tisztulásra. Pál nem tökéletességet kért – ismerte az embert –, de azt is tudta, hogy aki Krisztust követi, annak az élete rendeződik. Ez törvényszerű, Jézus jelenléte miatt. Ezek a listák még egy dologra jók: hogy a saját korunk által lobogtatott ideákból visszatérjünk az Isten által adott valósághoz. Mérjük ahhoz magunkat, amit az Ige állít elénk, mutassa az meg, mit kell még elrendeznünk magunkkal kapcsolatban.