(11) „A csillag neve pedig Üröm, és ürömmé lett a vizek harmada, és sok ember meghalt a vizektől, mert azok keserűvé váltak.” (Jel 8,7–13)

Fokozatosan, trombitaszóról trombitaszóra válik a világ egyre kevésbé összeegyeztethetővé az élettel. Előbb a növényzet, majd a tenger és annak minden lénye, azután az ivóvíz vész el. Egyértelművé teszi, hogy az emberre nézve egyre halálosabb a környezet. Nem véletlen, ha eszünkbe jutnak a képekről az egyiptomi csapások. Az egyharmadok említése viszont mutatja: ez még nem teljes kitörlése az ismert világnak. Nem teljes a pusztulás. A sas háromszoros jajszava mutatja: a java még most jön. A fejezet vége nem feloldást hoz, hanem további baljóslatot. Ami ezután következik, még kegyetlenebb lesz az emberekre nézve. Keresztyénként mindig kísértésünk az üdvösségre nézve bagatellizálni vagy elsietni, elhallgatni ezeket a jeleneteket. Pedig annak, hogy mindez Isten tervének kiteljesedésével jár, jeleznie kell: ez a realitás része. Lehet, hogy nem ezekkel a képekkel evangelizálunk, de az érett hitnek bírnia kell az ilyen kemény eledelt is. Isten hatalma és igazsága számunkra ugyanolyan reménység, mint kegyelme és szeretete.