(6/b) „Az ő háza mi vagyunk…” (Zsid 3,1–6)

Vasárnap van, a nyugalom napja. Különleges alkalom arra, hogy újra időt, teret adjunk létünk, küldetésünk értelmezésének. Találkozzunk Alkotónkkal, Megváltónkkal a gyülekezet közösségében. Ott érthetjük jól, igazán azt, hogy Isten alkotásai vagyunk – nemcsak létezésünk eredete értelmében, hanem annak kimenetele dolgában is. Neki köszönhetünk mindent, aki nemcsak formálónk, életre hívónk, hanem gazdánk, tulajdonosunk Krisztus tökéletes váltsága által. Rangok szerzése, érdemek hajthatatlan vággyal való elérése helyett ma belecsodálkozhatunk az igazi rangunkba: emberek vagyunk. Isten alkotásai, bűn miatt deformálódottak, akiket Krisztusban nem egyszerűen re-, azaz visszaformált, hanem újjáteremtett. Így az ő háza vagyunk. Az egyház, a gyülekezet és az otthonunk népével együtt mi magunk. Nincs ennél nagyobb rang és méltóság: az övéi vagyunk. Értékünk tőle, miatta van. Általa lát az Atya, s az ő révén láthatjuk az Atyát. Ezért mondta kérdező, kérő tanítványának Jézus: „Aki engem lát, látja az Atyát.” (Jn 14,9)