(6) „...országa népévé tett minket…” (Jel 1,4–8)

„Kegyelem nektek és békesség…” Az Úr napján Igénket olvasva istentisztelet részesei lehetünk: a feltámadott és megdicsőült Krisztust ünnepeljük. A „mennyei liturgiában” Krisztus megszólítására felel a gyülekezet, hogy a végén felcsendüljön az istendicsőitő himnusz. Isten uralmának végső kiteljesedését a könyv látomásai szimbolikus képekben mutatják be. Felülnézetből szemlélhetjük a mennyei és földi történések közötti drámai párhuzamokat. „Az igehirdetés célja: vigasztalni az üldözött keresztyéneket. A világ káosza ellenére Krisztusé a győzelem, aki az Alfa és az Ómega... Aki teremtette a világot, az fogja elvégezni a bűntől való megszabadítást is. A harc győztese mindig a Bárány. Ezt a világ még nem látja, de a könyv olvasói igen!” (Szűcs Ferenc) Isten országa megváltott népeként állunk Jánossal és a „hét lélekkel” együtt a „kegyelem királyi széke előtt”. Kálvinnal imádkozunk: „…mindenható Atyánk! Íme, egybegyűltünk itt, és a szentek egyességében, az angyalok és üdvözült lelkek társaságában trónusod elé visszük áldozatunkat […]. Krisztusba vetjük egyedül hitünket és reménységünket […]. …részeseivé lehetünk a te benne kijelentett kegyelmednek, melyet adj meg nekünk itt és az örökkévalóságban, az ő nevéért. Ámen.”