(23) „Az Úr uralkodjék rajtatok!” (Bír 8,1–23)

Gedeon győzelme irigységet szül. A féltékeny és becsvágyó efraimiak azzal vádolják, hogy egyéni akciójával meg akarta őket fosztani a dicsőségtől. Gedeon büszkeségük erősítésével és saját szerénységével csillapítja a testvértörzs felháborodását: az efraimiak fogták el a két ellenséges hadvezért, mi ehhez képest az ő (= Abíezer) tette (1–3). Amikor Gedeon a Jordánon túl üldözi a menekülő midjáni királyokat, az ellenséges területen két település vénei gúnyosan megtagadják éhes csapata élelmezését (6–8). Visszatérőben a győztes Gedeon (10–12) érthetetlenül keményen megbünteti e városokat és vezetőiket (13-17), az elfogott midjáni királyokat pedig saját kardjával öli meg (18–21). Így torolja meg testvérei halálát, akiket ezek a királyok a Tábór hegyén lemészároltak (18–19). Ez a leírás kíméletlen őszinteséggel mutatja be a mindenkori embert, akiben Isten elhívott embereként is ott tombol az érthetetlen, vad bosszúvágy. Mindenesetre Gedeon elvégezte mindazt, amire Isten Lelke elhívta és képesítette; most tisztségét visszaadja annak, akitől kapta: Istennek. Hiába kérik kortársai, hogy legyen tartósan az uralkodójuk, ő mindezt azzal utasítja el, hogy Izráel fölött jogszerűen egyedül Isten uralkodik (22–23).