(16) „…és így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónon ülő arca elől, és a Bárány haragja elől…” (Jel 6, 12–17)

Amikor eljön a harag napja, az egész ismert világ úgy göngyölődik össze, mint egy papírtekercs, hogy átadja a helyét valami egészen újnak és másnak. Miközben a könyvben rejlő isteni terv kibontakozik, ismerős érzésünk támadhat. Az emberek rejtőzési reflexe ismét működésbe lép, mint egykor az Éden kertjében. Akkor fügefalevelek voltak kéznél, most az összedőlő világ elemeit szólítják meg az emberek: rejtsetek el a harag elől! Sok mindent meghaladott az emberiség: technológiákat, ideákat, társadalmi berendezkedéseket. Egyvalamit nem sikerült: az emberi gyarlóságot, annak sokféle megnyilvánulásával. Kicsinyességben, rágalmazásban, egymás ellen szításban velünk ma is megmutatkozik. Bár a díszletek változtak, az ember tragédiája maradt. Az új teremtés küszöbéig sem tudjuk megkerülni a szembenézés, az előállás vagy a rejtezés közötti feszültséget. Vajon tudunk-e a Bárány elé állni, bocsánatát kérve, vagy maradunk az önigazolásban, az önrejtegetésben? A Bárány, akitől félünk, mert leleplezi a szégyenünket, egyben az egyetlen reményünk arra, hogy ne pusztuljunk el az addigi renddel együtt. Ő az egyetlen, aki a megnyíló könyv valóságának is részesévé tehet.