(18) „Titokzatos név az!” (Bír 13)

Izráel hűtlenkedésére válaszul az Úr a filiszteusok kezére adja népét (1). De szabadítót is támaszt, aki születésétől fogva élete végéig az ő szolgálatában áll majd. Mánóah gyermektelen felesége az Úr angyalától megtudja, hogy Isten kegyelméből gyermeke fog születni (2). A gyermek az anyaméhtől fogva Istennek szentelt, azaz názír lesz. Ezért részegítő italt nem ihat, borotva nem érheti a fejét (3–7). Az angyal szavának fontosságát mutatja, hogy Mánóah kérésére újra megjelenik, és megismétli neki is az intést (8–14). Elutasítja viszont a Mánóah háláját kifejezni kívánó áldozati lakomát, és arra kéri őt, inkább az Úrnak mutasson be áldozatot. Hasonlóképpen megtagadja nevének megismerését is: „Titokzatos név az” – mondja (15–18). Istent egyszerűen hívnunk kell, és nem a nevét kell tudakolnunk. Nevének egyetlen esete van, a megszólító eset (vocativus). Mánóah és felesége az áldozat bemutatása során eszmél arra, itt az Úr munkálkodik (19–21). E felismeréssel halálos félelem fogja el őket (vö. Bír 6,22k), amelyből a felesége szabadul előbb. Úgy érvel: nem halhatnak meg, mert Isten elfogadta áldozatukat, azaz közösséget vállalt velük, és a gyermek ígéretével csodálatosan megajándékozta őket (22–23). A megszületetten az Úr áldása nyugodott, benne az ő Lelke munkálkodott (24–25).