(6) „Jaj, Úrnak kardja, meddig nem nyugszol meg? Húzódj vissza hüvelyedbe, csillapodj, maradj veszteg!” (Jer 47)

„Ellenségünkkel is közösebb sors köt össze, mint azután majd bárkivel.” (Szabó Lőrinc) A filiszteusok és zsidók közös múltja sok-sok konfliktus és háborúság terhét viselte. Ez a fejezet Filisztea romlását prófétálja, viszont mintha nem teljesen ellenükben íródott volna. Nem állapítható meg, milyen történelmi eseményéhez kapcsolódhatott, hiszen az Egyiptom és Babilónia impériumváltása alatti negyven esztendőben többször is szenvedett háborús megpróbáltatásokat Júda mellett a filiszteus partvidék is. Bár a prófécia Isten ítéletének véghezviteleként láttatja a filiszteusokat ért pusztítást, mégis távol áll tőle, hogy belőle káröröm vagy bosszúállás hangja csengjen ki. Sőt fájlalja a zsidó nép sorsával oly sok ponton sötéten összefonódó nép nyomorúságát, közbenjárva értük, a mennyei Atya ítéletének a mérséklését kéri (6). Isten embere nem örülhet még a jogosan ítélet alatt álló bűnös szenvedésének sem, káröröm és bosszúvágy nem lehetnek igazolható érzelmeink, hiszen legfőbb vezérfonalunk a jézusi szó: „Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket…” (Mt 5,44).