(6) „…megmutatom nekik, milyen kincs az igazi béke.” (Jer 33)

Hamis és igazi béke. Jeremiásnak prófétai fellépése kezdetén ítéletet kellett mondania népének vezetői és elsősorban vallási vezetői fölött, amiért azok elaltatták a nép lelkiismeretét: „Népem romlását azzal gyógyítanák, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! – pedig nincs békesség!” (Jer 6,14; 8,11) A papok és próféták a nép szájíze szerint szólva hamis biztonságérzetbe ringatták a rájuk bízottakat, míg a bajok igazi gyökerét, a nép elfordulását Isten tiszteletétől és törvényétől kezeletlenül hagyták. A próféta leleplezi a hamis, azaz látszatbékét: a kisimult felszín alatt háborgó lelki és társadalmi problémák húzódnak meg. Paradoxonnak tűnik, de az „igaz béke” éppen a külső háborúság időszakában tapasztalható meg Isten népe számára. Az ilyen béke azé, aki ráébred Istenre szorult állapotára. Rádöbben lelki betegségére (6), bűnösségére és arra, hogy ezek mind az Úrtól való elfordulásban lelik meg eredetüket (8). De vissza lehet fordulni a Mennyei Atyához – aki hozzá kiált, annak ő válaszol (3) –, és az ő akaratához visszailleszkedő ember még a külső háborúság közepette is belső békére, igazi békére, kincsre talál: „…megmutatom nekik, milyen kincs az igazi béke” (6).