(11) „…felkel a nap…” (Jak 1,9–11)

Úgy tűnik, Jakab röviden megszakítja a hitpróba lényegéről mondottakat, és kitérőt tesz a hívők társadalmi helyzetének megítélése felé. Valójában mindennapos kísértéseink közegére mutat rá. Bár úgy látszik, a szegénység és a vagyon egyaránt csalárd ítélethez vezet arra nézve, kik vagyunk, valójában sem a szegény sors, sem a gazdagság nem illúzió! Az egyik tehetetlenségbe rekeszt, a másik telhetetlenségbe juttat. Hogyan lehet egyáltalán testvér (Krisztus gyermeke) a szegény és a gazdag? Van-e közös méltósága a kettőnek? A pompájában elhulló, szépségében megsemmisülő virág hasonlata prófétai vigasztaláshoz vezet, mert Isten maradandó Igéjéhez kapcsol (vö. Ézs 40). A mulandóság korlátot szab a tehetősnek is, de leleplezi azt is, aki csakis áldozatnak láttatja magát. Az egyik számára az a hitpróba, ragaszkodik-e önhittségéhez, a másik számára az a kísértés, engedi-e felnőni a keserűség gyökerét, hogy aztán teljes életét a sötétben töltse, sokszori haraggal és bánattal (Préd 5,17). Az, hogy életednek van korlátja, titkos módon mutatja: éppen azért van méltósága is. Isten állítja a korlátot, de ő ruház rád méltóságot is.