(4) „...visszafordítok a kezetekben minden fegyvert…” (Jer 21)

Isten változatos büntetésekhez tud folyamodni, amikor akaratát érvényesíti. Ennek legteljesebb tárházát az egyiptomi tíz csapás mutatja be, amikor békáktól a sötétségig, vérré váló vizektől az elsőszülöttek haláláig terjed a pusztítás. Dávid király, utolsó nagy bűnbeesésekor, választhatott az éhínség, az ellenség és a dögvész csapása közül (2Sám 24). Dávid Isten kezébe akart hullani, így a dögvészt választotta. Igaza lett, Isten Jeruzsálem határában megállította öldöklő angyalát. Jeremiás évszázadokkal később azt ismerte fel, hogy a város ellen támadó babiloni sereg nem a hódító hordák vérszomját testesíti meg, hanem az Úr büntetését hozza Jeruzsálembe. Ő küldi a pusztítókat, ő veri meg a város lakóit, ő szolgáltatja ki bűnbe esett népét az idegeneknek. A háború nem politikai manőver, hanem Isten büntetése. Kemény szavak ezek, ráadásul szembeszállnak a korábbi tapasztalatokkal: eddig Isten az utolsó pillanatban mindig irgalmazott! Három emberöltő telt el az asszír sereg támadása óta, a helyzet akkor is reménytelennek látszott, de végül az ostromlók kotródtak el, erről még az évszázadokkal később élő görög történetíró, Hérodotosz is megemlékezett. Ezúttal Isten nem indul szánalomra. Nincs tovább.