(5) „Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is…” (3Jn 1–8)

Gájusz, Diotrefész és Démétriosz személyét emeli ki a levél, akik valószínűleg a gyülekezet vezetőséghez tartoztak. A presbitertárs a „szeretett” Gájuszhoz szól, akihez szoros baráti szálak köthették. Akkor is voltak a gyülekezetnek vendégszobái, amelyeket hozzáértőn kezelhetett Gájusz, és ahova a misszióban szolgálókat időről időre kötelező volt elszállásolni. (Ez nem vonatkozott az előző levélben említett tévtanítók befogadására!) A merőben más szellemiségű környezetben a gyülekezetek jól kiépített öngondoskodó hálózatot működtettek, hogy a külszolgálatban lévőknek ne kelljen idegenektől segítséget kérniük. Ha jól sáfárkodtak az adományokkal, nem küldhették tovább üres kézzel az Úr nevében szolgálókat, sőt olykor el is kísérték őket a következő állomásig. Istenhez méltó, csöndes háttérszolgálatában Gájusz még ennél is továbbment, nagy kockázatot vállalva idegeneket is befogadott. Szilárd, megingathatatlan hite, a kívülállók által is hitelesített munkája olyan bizonyságtétel volt, amely sokakat Krisztus megismerésére és „igazságban járásra” indított. Imádkozzunk az egyházfi-szolgálatokért, adakozzunk, tudjunk együtt érző segítőként melléjük állni!