(8) „…múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.” (1Jn 2,7–11)

„Isten közelebb van hozzánk, mint a múlt.” (Bonhoeffer) A káini testvérgyilkosság óta olyan mélyen beleivódott az önzés és a testvérgyűlölet az ember szívébe, hogy teljesen vakká tette az Úr szeretetével szemben. „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” (Jn 1,4) „A bűn sötétben tévelyeg / És bajba dönt vakon; [...] A bűnben kín van s gyűlölet, / Mi mást, más minket öl” (RÉ 761) Aki hangoztatja a hitét, de gyűlöli a másikat, elfogadva, hogy ilyen a világ, az sötétségben jár. „Ha tehát a benned lévő világosság sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!” (Mt 6,23) Ahogy a világosság és a sötétség, úgy a szeretet és a gyűlölet is kizárják egymást. Ha a gyülekezeten belül sem tudjuk egymást szeretni, az botrány (az eredeti szövegben skandalum). Jézus értünk hozott áldozatával azonban a sötétség ideje lejárt, ő megvilágosít minden embert, leleplez, megtisztít és megszentel. Az ő „szeretete az egyetlen zsinórmérték, törvény, amelyhez az életet igazítanunk kell. Olyan, mint a déli napfény, amelyhez szemünknek egyre jobban kell igazodnia.” (Kálvin) „De Krisztus kézen fog s vezet / Világos utakon. [...] Öröm köt egybe s szeretet / Az Úr szívén belül.” (RÉ 761)