(13) „…az irgalmasság […] diadalmaskodik az ítéleten.” (Jak 2,1–13)

Mit mutat a szabadság tökéletes törvénye? (1,25) Egyrész csalhatatlanul megmutatja, milyenek vagyunk. A gazdagság státuszszimbólumait (fényes ruhát, aranygyűrűt) viselőt hamar észrevesszük, hiszen a magunk vágyott mását látjuk benne, és ekként is üdvözöljük lelkesen. Személyében saját magunkat ültetjük előre. Személyválogatók vagyunk: magunkat választjuk. Mert a szalonképtelen szegényt – akivel Krisztus azonosította magát – felállítjuk, félreültetjük, megalázzuk. Ez az önellentmondás, éppen úgy, mint a hitetlen imádság (1,6), gonosz megfontoláshoz vezet, például hogy Isten a gazdagsággal igazolja vissza kegyességünket. Ez szövetségrontás (Mal 2,10), Isten jóságának kiforgatása. Aztán már nem akarjuk észrevenni, amikor a gazdagok engednek szokásaiknak: zsarnokoskodnak, bíróságra rángatnak, és végső soron meggyalázzák a krisztusi szép nevet (és még ünnepeltetik is a blaszfémiát). Ezzel szemben a szabadság törvénye megmutatja azt is, kiké a romolhatatlan ország. Az egyház egyetemessége az, hogy nincs olyan társadalmi rend, ahonnan ne lehetne Isten országába jönni. Az új szövetség titka pedig az, hogy Isten megosztja velünk irgalmasságát, amely megóv a személyválogatástól, és megment az ítélettől is. Boldogok az irgalmasok.