(6–7) „…a sátor első részébe mindenkor bejárnak az istentiszteleti szolgálatot végző papok, a másodikba azonban csak évenként egyszer és egyedül a főpap mehet be…” (Zsid 9,1–10)

Olyan eseményeket idéz fel ebben a szakaszban a levél írója, amelyek köztudomásúak a levél olvasói előtt. A szent sátor, az áldozatbemutatás rendje ez. El is mondja, hogy ezekről részletesen nem szükséges írnom. Mégis ebből indul ki. Az Úr által megalapozottan elrendelt istentiszteleti rendből, mert ebben állt az Istenhez fűződő kapcsolatuk fenntarthatósága. S ebből teljesedik ki az – hosszú évszázadokon át végzett gyakorlat után –, amikor nem egy évben egyszer, hanem csak egyetlenegyszer az egy tökéletesen igaz főpap, Jézus Krisztus áll az Atya elé mindenekre elégséges, megigazítást adó, bűnöket felszámoló áldozatával. Jézus Krisztus tökéletes áldozata ezért nemcsak az ószövetségi papi szolgálat végzésekor előkép az eljövendőre, hanem nekünk is az egyetlen biztos, kimozdíthatatlan pont az eljövendő örök dicsőségre vonatkozóan. Az áldozat a tökéletes Krisztus részéről mindenekre és mindenkorra elégséges lett. Elhangzott a mindent eldöntő szó: elvégeztetett. Ez adhat nekünk kellő fegyelmet arra vonatkozóan, hogy megigazítottakként nem járhatunk akárhogyan földi utunk hátralevő részén.