(11) „Aki most elmegy erről a helyről, nem tér vissza ide többé.” (Jer 22)

Ebben a fejezetben Jeruzsálem utolsó királyai közül lépnek elénk hárman. Júda rohant végzete, a babiloni fogság felé. A három király közül egyet az egyiptomiak hurcoltak el, egyet a babiloniaiak, egy pedig az ostromlott városban halt meg. Nagyhatalmak játszóterévé vált Júda és Jeruzsálem, egymás után következő uralkodói mind tragikus sorsra jutottak. Palotát építeni, a rezidencia luxusára figyelni a bukásra ítélt városban rövidlátás – a honfitársakat kizsákmányolni pedig bűn (14). Vétkek sora vezetett az uralkodók és általuk az ország összeomlásához. Az ókori keleten egy királyság bukása a világ rendjének felbomlásával volt egyenértékű, ezek az uralkodók viszont úgy tettek, mintha nem az őket kiválasztó Úr akaratából, hanem származási jogon ülnének a trónon. A nagyhatalmak között manőverezni próbáló kis országoknak mindig számolniuk kell saját kiszolgáltatottságukkal; ők szorulnak rá igazán Isten irgalmára! Van megoldás? A Szentírás világos politikai eligazítást ad: a király legfőbb kötelessége Isten törvényének tanulmányozása (5Móz 17), tehát Jeruzsálem királyainak nem okosabb politikusoknak, hanem istenfélőbbnek kellett volna lenniük. Akkor nem ilyen elkeserítő végzet jutott volna nekik.