(18) „Ha nincs kijelentés, elvadul a nép…” (Példabeszédek 29)

– Tényleg „vadulunk”! Ez a „vadulás” mindenhol tapasztalható: a bürokrácia embertelen rengetegében, az „elektronikus világ” irányításában, a feladatok végtelen sorában és könyörtelenségében, az emberi kapcsolatokban. Ez a „vadulás” ott feszül minden türelmetlenségben, durvaságban, önzően hajthatatlan és sebnyalogató sértettségben… Ez a „vadulás” önző, nem tud foglalkozni a másikkal, nincs benne részvét. Ez a „vadulás” a világ szegény oldalának jólétet, elégtételt, igazságot követelő „vadulását” is jelenti.

– A „vadulás” azonban tünet. Hiszen ahol nincs kijelentés; ahol nincs jelen az élő Isten szava, Igéje, üzenete; ahol nincs jelen az élő Isten megváltó szeretete; ahol nincs Jézus Krisztusba vetett hit: ott elvadulunk. A vallás is megvadít. Jézus Krisztusba vetett hit kell! Isten kijelentése a megváltó Jézus Krisztus!

– Csak akkor van esélyünk túlélni a „vadállati” természetünket – mielőtt még újra halálosan egymásnak esünk –, ha megfogadjuk az Úr tanítását, ha megragadjuk Isten kijelentését, és az abban közölt krisztusi kegyelmet. Így folytatódik az igevers második sora is. A vadállat elejt és megzabál másokat, másokból él, de egyszer maga is elhullik és dögevők martaléka lesz. Isten kijelentése figyelmeztet bennünket ember voltunkra. Isten, Jézus Krisztusban elénk állította az igaz embert, az Ő eredeti gondolata szerint (János 19,5). Jézus Krisztus nemcsak hirdette a szelíd szeretetet, hanem cselekedte is azt, egészen megváltó haláláig (Máté 5,5). Mert a szelíd szeretet vége, ebben a világban: halál. A szelíd szeretettel visszaélnek. Jézus Krisztus azonban feltámadott a halálból! (Lukács 24,34) Isten Fiaként hirdeti ma is a feltámadott Úr, hogy nincs más megoldás: csakis a hívő, szelíd, alázatos, megelégedett élet (Máté 11,29). A feltámadott Úr erre váltott meg bennünket. Ez az élet az újjászületés ajándéka. Ez a szelídség nem ostobaság. Ez a szelídség nem enged semmiféle durvaságnak. Ma sem.