(4) „...semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele...” (1Tim 4,1–5)

Az egyházat nem csak a külső veszélyek fenyegetik, belülről is folyamatosan támadás alatt áll. Ebben a levélben is ott húzódik a belső küzdelem: eltévedt és másokat megtévesztő tévtanítók árnyékára mutat Pál. Jézus Krisztus szabadító, megnyitja az ember életét, más ritmust kapunk általa. A hívő ezért „nyit”: újranyitja magát az Istennel járásra, kinyílik a szorongásaiból, újra tanul élni, nagyobb összefüggésekben helyezi el magát, a Szentháromság Istennel közösségben. Ez azt is jelenti, hogy teret kap az élete, küldetést, emellett közösséget, más emberekkel megosztott gazdagodást. Hálaadással élhetünk mindezzel, azaz mindig tisztában kell lennünk azzal, ki a forrás, ki ad nekünk mindent. A tévtanítók „istene” elvesz, megrabol. Leépíti az életet, rossznak mondja azt, ami az teremtettségünkből fakad, újabb rabságra cseréli az ember a régit. Hogy ne érezzük jól magunkat a „bőrünkben”, amelyet az Úrtól kaptunk. Isten a házasságot ajándékként adta, a teremtett világ gyümölcseivel pedig szabadon élhetünk. Inkább az ajándékozó Úrtól tanuljunk jól élni azzal, amink van!