(13) „Köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, hozd el, amikor jössz; hozd el a könyveket is, de főleg a pergameneket.” (2Tim 4,9–22)

A befejezést olvassuk ebben a részben, személyesebbre fordul az írásmód, „levélszerűbb” lesz, egyben ablakot nyit Pál személyes életére. Nem különbözött a miénktől. Hiányoztak neki emberek, szomorú volt azok miatt, akikben csalódnia kellett, volt, akivel újra közel kerültek egymáshoz (Márk). Emberi és valóságos. Ahogyan az is, hogy utazás közben otthagyott valakinél egy köpenyt Tróászban, könyvekkel és tekercsekkel együtt. Vissza akart érte menni? Vagy véletlen volt? El akarta hozatni, de nem sikerült? Közbeszólt a per és a börtön? Nem tudjuk. A köpeny kellett a hideg télre és az iratok, könyvek is hiányoztak (ezek között lehettek okiratok, jegyzetek, bibliai tekercsek). Vegyük észre, Pál nem új köpenyt vesz, nem küldi el Lukácsot pótolni a nagyon drága kéziratokat. Nem dúskál az anyagi javakban, ezért is kéri Timóteust. Ez a pár sor a köszöntésekkel és az áldásokkal mégis arról tanúskodik, mennyire gazdag az apostol – csak másképp, nem anyagi értelemben. Sok-sok ember szeretete és barátsága az ő gazdagsága és az a tapasztalat, hogy Isten cselekszik. Így lesz gazdagabb a hívő ember – szeretetben, reménységben és áldásban.