(1,2) „…elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást […], ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek…” (Zsid 6,1–8)

A Krisztusról szóló elemi tanítás elhagyása nem annak megtagadását jelenti, hanem azt, amit az előzőekben megérthettünk: éppenhogy előrelépést. Arra kell építkeznünk. A Krisztus szabadításának elfogadása minden tekintetben felfogás- és életmódváltozással jár, ami pedig előrelépést igényel. Ehhez képest az újbóli a megtérés a holt cselekedetekből nagy és kockázatos visszalépés. Ekkor ugyanis visszatér a keresztyén a saját magába vetett bizalomhoz, a vallásgyakorlás által kitermelt remélt érdemekhez, ami a zsidóknál a régi rítusokba vetett bizalmat jelentette. Önmagunk és gyülekezeteink számára nagy felhívás ez! El kell hagynunk az elemi tanítást, vagyis az elfogadott kegyelemre építve be kell rendezkednünk arra az egyházi, gyülekezeti, személyes keresztyén létre, amely föléemel annak, továbbvisz attól, amit hitre jutásunkban Istentől ajándékba kaptunk. A meggyőződött keresztyén közösség meggyőző erővel jelenik meg a környezetében. Keresztyénnek lenni akarva-akaratlanul mindenkor vizsgahelyzet alapelemek szerinti vallásgyakorlásban megrekedni, vagy az alapokra építve Isten lelke vezetésével küldetést teljesíteni?