(14) „Megengedem majd, hogy megtaláljatok – így szól az Úr…” (Jer 29)

Jeremiás levelet küld a már korábban babiloni fogságba hurcolt honfitársainak. Feladata kettős. Egyrészről, ahogyan elhívásakor is kapta: gyomláljon, irtson, pusztítson” (Jer 1,10). Azon hamis reménységet kell kigyomlálnia, amelyet az elhurcoltak körében is fellépő, népszerűséget hajhászó, önjelölt próféták támasztanak, mégpedig hogy a fogság nem lesz tartós. Jeremiásra bízatott a kijózanítás: az lesz. Meg kell szokniuk új helyüket, akár otthonként is tekinthetnek rá. Berendezkedhetnek, folytathatják az életüket, meg kell maradniuk, amíg az Úr el nem hozza szabadítását. Másfelől az is rábízatott elhívatásakor, hogy építsen és plántáljon. A lelki gyomirtás után el kell plántálnia a hamis helyébe igaz reménységet, amelynek alapja Isten kegyelmessége: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” (11) Az ítélet akkor lenne végleges, ha Isten teljesen elzárná magát népétől, de nem ezt teszi. A nép körülményeit megnehezíti ugyan, de ő azok között is megtalálható marad és a vele való kapcsolat elviselhetővé teszi a terheket. „Ha kerestek majd, megtaláltok engem…” (13) A népnek törekednie kell arra, hogy keresse Istenét, de már abban, hogy képesek őt keresni, megtaláltatásuk mutatkozik meg. Isten a kezdeményező, Isten előbb lép, előbb szeret: „Megengedem majd, hogy megtaláljatok – így szól az Úr” (14).