(12) „…megmenthet és elveszthet.” (Jak 4,11–17)

Láttuk a bomlasztó viszálykodás okát, az irigységet (4), és tudjuk, hogy mi az orvoslata: az Isten előtti alázat (10). Ám nem könnyű gyógyulást remélve Istenhez közeledni, mert ennek a háborúskodásnak az egyik bevett eszköze, a rágalmazás visszaható módon is befertőz mindent. Pál a rágalmazást az istengyűlölet mellé helyezi (Róm 1,30), Hóseás prófétánál pedig így panaszkodik az Úr: „…megszabadítottam őket; de ők hazugságot szólnak ellenem!” (Hós 7,13) Aki a testvérét rágalmazza, az a törvényt rágalmazza – mondja Jakab. Miután ugyanis hazugságot hordunk a másikra (karaktergyilkosság), a törvényre is panaszkodni kezdünk (minket túl szigorúan ítél, ellenfelünk iránt túl enyhe). Egyszóval Isten felett ítélkezünk, miután megrágalmaztuk. A gyógyulás kezdete egész életünk (a jövőnk!) átadása Isten kezébe. Nem kegyes frázis, hanem tiszta alázat a mondat: „ha az Úr akarja”, mert valóban, csak ha ő akarja, akkor fogunk élni... Nehéz lecke ez, mert miközben az általunk habart rágalmazásból Istenre is fröccsent, és megvetéssel beszéltünk róla és törvényéről is, végső soron mégis hozzá, az idő és életünk Urához kell igazítunk jövőbe nézésünket. Boldog „kell” ez.