(9) „…ezekkel a harsonákkal fújjatok riadót: akkor majd megemlékezik rólatok Istenetek, az Úr, és megszabadultok ellenségeitektől.” (4Móz 10,1–10)

A harsonák hosszú, egyenes szárú, csak a végükön kiszélesedő, fémből készült hangszerek voltak, ezüstbevonattal. Ezeket meg kell különböztetnünk a kosszarvból készült, hajlított alakú sófártól vagy kostülöktől, amelyeket a zsidó újévkor, az engesztelés napján és az ötvenedik évben, az örömünnep esztendejében (Jóbél) fújtak meg az országban (3Móz 25,9). A két szép ezüstharsona más célokra készült. Ilyen nagy tömeg mozgatására a legvilágosabb kommunikációs eszköz az erős hangú fúvós hangszer, amely egyezményes kürtjeleket adott le. Áron fiainak, a papoknak volt a feladatuk megfújni ezeket, különböző alkalmakra. Másként hívták össze a nép vezetőit gyűlésre, amikor csak az egyik szólt, olyankor a törzsfők voltak hivatalosak. Ha pedig mind a kettőt fújták erősen, az az egész népnek szólt. Riadót fújtak, amikor útnak indították a tábort, a törzseket, mégpedig ugyancsak egyezményes jellel és sorrendben, az égtájak szerinti elhelyezkedésük alapján egymás után. A harsonák háborúban buzdítanak (2Krón13,12–14), és Istent is emlékeztetik népére (10). Kell őt emlékeztetni? (Ézs 49,14–15).