(8) „Az Úr pedig ezt mondta Mózesnek: Készíts egy mérges kígyót, és tűzd föl egy póznára! Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha arra föltekint.” (4Móz 21,1–20)

Rövid kitérő beszéli el azt a győztes csatát, amelyet az izráeliek azért nyerhettek meg, mert nem magukra hagyatkoztak, hanem egészen Istenre. Hosszú a kerülőút. Halálosan kimerülve vándorolnak. Mérgeskígyók tanyáztak a sivatagban, s amikor a nép elkeseredett, csak azokra nézett, és sokan belehaltak a kígyómarásba. Nehéz lenne ellenállni annak, hogy a rézkígyó történetet ne szimbolikusan értelmezzük. Mert Isten nem elpusztította a hüllőket, hanem olyan gyógyírt, eszközt adott Mózesnek, hogy legyen valami, amire föltekintve legyőzhetik a veszedelmet. A János írása szerinti evangéliumban Jézus maga is idézi ezt a képletet, amikor a saját keresztjére utal: „…ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne.” (Jn 3,14–15) Nyilván nem a rézkígyónak volt hatalma, hanem annak a bizalomnak, amivel föltekintettek, és Istenre hallgattak. Izráel ereklyeként évszázadokon át őrizte a rézkígyót. Bálvány vált belőle, amíg Ezékiás király reformja össze nem törte (2Kir 18,4). A halál ellen nekünk is van kire fölnéznünk.