Napi ige
2026. január 03.
„Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”
Jn 4,16–26
Igemagyarázat
„Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” (24) A samáriai asszony az imádás helyéről beszél, de Jézus az Istent imádó élet alapkérdéséről tanít. A „hol” helyett a „hogyan” kérdését válaszolja meg. Nem a hely megválasztása, hanem az imádat módja a fontos Isten tiszteletében. Mert Istent bárhol lehet imádni, de nem akárhogyan, hanem csak lélekben és igazságban. Istent helyesen imádni azt jelenti, hogy Jézusban felismerem az igaz Istent. A Lélek által részesülök az ő javaiban, aki maga az igazság, hiszen Ő jelentette ki önmagáról: „Én vagyok az igazság”. (Jn 14,6) Mivel Isten Lélek, ezért kell, hogy imádói is ennek megfelelően, „lélekben” imádják őt. Ahol Jézus, a Fiú jelen van, ott lehet tisztelni, a Szentlélek által imádni az Atyát. Az, hogy mi Istent imádjuk, teljesen Isten kegyelme a Szentlélek által. Hát így imádjuk Őt minden napon ebben az új esztendőben is!
RÉ21 225
Újévi ének | 435 | Újesztendő virradott
„…egy másik nemzedék […] nem ismerte az Urat…”
(10) „…egy másik nemzedék […] nem ismerte az Urat…” (Bír 2,1–10)
Az „Úr angyala” a kánaániak kezén maradt, el nem foglalt területek (1,27–36) miatt emlékezteti a népet súlyos mulasztására és az Úrral kötött szövetség feltétlen megtartására (1–5). Az „Úr angyala” a Szentírásban az Isten és népe közötti kegyelmes kapcsolat megjelenítése, Isten személyessé vált segítsége népe számára (vö. 2Móz 14,20; 4Móz 22,22). Ez az „angyal”, vagyis maga Isten volt az, aki „0–24” órás szolgálatban velük volt a pusztai vándorlás folyamán, és bevitte őket az esküvel megígért földre. De hiába intette őket, hogy a közöttük élő népekkel ne kössenek szövetséget, oltáraikat rombolják le (2). E kánaáni bálványistenek most már állandó csapdát jelentenek számukra. Az intést megértő nép a bűnbánat könnyeivel felel a feddésre, és örök emlékeztetőül áldozatot mutat be az Úrnak. Az elfoglalt, győzelmet hirdető Bétel pedig, mint „Bókím” (= „sírók”), újra és újra emlékezteti Isten népét a mulasztásokra, az el nem végzett feladatokra, az Úr iránti hűségük töredékességére. Ezt az intést erősíti a szentíró azzal, hogy emlékezetbe idézi a József házából (1,22) származó Józsué alakját (6–10), aki a honfoglalás után új szövetségkötésre hívta egybe a törzseket (Józs 24). Így erősíti a holtak hűsége az élők gyengélkedő hitét.