(31) „Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.” (Jer 31,31–40)

Jeremiás két részen át tartó, Isten szabadítását megverselő költeményének zárása és tetőpontja az Úr új szövetségének a meghirdetése (31). A hazájába visszatérő népnek, de a megtérő embernek is más, magasabb szintű kapcsolat adatik Istennel. A Mennyei Atya törvénye, akarata nem válhat semmissé (Mt 5,17), ami viszont megváltozik, az az ember viszonyulása ehhez a törvényhez. Isten nem azt szeretné, ha a törvényét félelemből, külső kényszer hatására és főképpen csak külsődlegesen és külsőségekben tartanánk be. Az ő akaratának cselekvése akkor az igazi, ha azt belső késztetés motiválja (33). Az isteni szabadítást átélő ember képes maga keresni az Úr kedvét és akaratát. Ennek kiindulópontja pedig Isten általa is megtapasztalt bűnbocsátó kegyelme: „…mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.” (34) Különleges jelentőséget ad ennek az résznek, hogy Jézus az úrvacsora szereztetésekor erre a jeremiási Igére utal vissza: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.” (Lk 22,20) Abban születhet meg Isten törvényének hálaadásból fakadó követni vágyása, aki hite által felfogja, hogy érte is kiontatott Jézus vére.