(11) „Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.” (Jel 4)

Idáig szoktuk magyarázni A jelenések könyvét, innen jön a megtorpanás. Miért? Mert ezer próféciát, szimbólumot, képet kellene megfejtenünk darabonként. Előfordul majd, hogy engedi ez a néhány karakter egynek-egynek a megfejtését, de egyelőre csak oldani szeretném a könyvtől való tartózkodást és ódzkodást: nézzük meg, mi ennek a fejezetnek a hangsúlya! Bárminek a jelentése ejtsen kétségbe minket, akár a szimbolikus szereplők: az oroszlán, bika, ember, sas, akár az, kik a vének, minden zavarba ejtő alak, legyen bármilyen erős, hatalmas, félelmetes, vagy titokzatos, ugyanazt teszi: hódol a trónon ülő előtt. Legyen akár koronájuk – a győzelem koszorúja –, leteszik előtte. Legyen akár rengeteg szemük – a mindenre való rálátás, éberség és értelem szimbóluma –, nincs, ami érdemesebb volna a látásukra: ezek a lények is a trónon ülőt dicsőítik. Mennyi minden veszi el a figyelmünket Istenről! Egy szaftos pletyka, egy politikusi megnyilvánulás, akár egy cicás videó is. Pedig az, aki számára korlátlan a világ minden ténye, tudása, aki mindent lát, nem is akar mást látni, mint Istent.