(10) „Jaj nekem, anyám, mert arra szültél, hogy perlekedjem és vitázzam az egész országgal!” (Jer 15)

Jeremiás mély gyötrelmeket él át. Magányos, közutálatnak kitett, megvetett ember. Árad belőle a panasz, bizonygatja, ő Istenért tette, amit tett. Ha ezt senki nem látja be ezen a földön, az Úrnak akkor is tudnia kell: érte buzgólkodott a próféta éjjel és nappal. Az Ige vezette, az volt öröme, míg végül magára maradva nyögött Isten ránehezedő keze alatt (17). Segítség eközben nem jött, se földi, se égi. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Amikor megszólalt az Úr, Jeremiás megdöbbenhetett, hisz két és fél ezer évvel később is fájdalmasak a szavak: „Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. […] Nekik kell hozzád térniük, nem neked hozzájuk.” (19). Isten megtérést vár leghűségesebb emberétől? Akkor mi reményünk lehet nekünk? Kár lenne mellébeszélni: ez egyértelmű üzenet. Térj hozzám – mondja Isten. Térj hozzám, és ne ismerj rajtam kívül mást az igazság forrásaként. Térj hozzám te is, istenfélő ember, ne ingadozz. Perelj, ha kell, vitatkozz, ha nincs más mód: de ne akarj tudni másról, egyedül az én akaratomról! Aki ezt megérti, és így él, megkapja a konok fanatikus bélyeget. Nem baj. Csak Isten mondjon igent rám.