(20) „…az a panaszom ellened, hogy eltűröd Jezábelt...” (Jel 2,18–29)

Jézus dicséri a thiatirai gyülekezetet szeretetéért, hitéért, szolgálatáért és állhatatosságáért! Nem semmi! – mondanánk ma. Aztán jön a feketeleves: „De az a panaszom ellened…” Jezábel a rossz emlékű Aháb király pogány felesége volt, aki idegen szellemiséget honosított meg Izráelben, Baal és Aséra kultuszát. Ő tanította meg Isten népét „kétfelé sántikálni”, „két úrnak szolgálni”, lelki értelemben paráználkodni. A veszély a gyülekezetben nem a hit megtagadása volt, hanem a kettős életvitel; más ál/arc az istentiszteleten, és más a „céges buliban”. (A városi céhek saját bálvány-isteneiknek hódoltak.) Ez a lelkület a külső támadásoknál is veszélyesebb volt. Ma nem ekkora a nyomás rajtunk, de van belső megosztottság, amelyben felőrlődhet a hívő ember és a közösség egyaránt. A jezábeli lelkület azt mondja: ilyen a világ, nem vonulhatunk ki belőle, a bálványok úgysem árthatnak a hívőknek! Ne hagyjuk magunkat félrevezetni, a „Sátán mélységei” nem nekünk valók! Jézus szerint ez az életforma nem marad következmények nélkül. „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15) – „…nem vetek rátok más terhet, de amitek van, azt tartsátok meg, amíg eljövök” (24–25).