(14) „Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit?” (Jak 2,14–17)

„Ilyen hit” – az újabb kori fordítások ezzel az értelmező kifejezéssel oldják fel azt a látszólagos ellentmondást hit és cselekedetek között, amelyet mintha Jakab szítana fel (vagy fordítva, Pál apostol gerjesztene, például a Galata-levélben). Milyen hitről beszél itt Jakab? A halott hittől óv. Ahogy az Úr mondja A jelenések könyvében: „…az a neved, hogy élsz, de halott vagy.” (Jel 3,4) Az ilyen „hit” a kegyesség látszatát kelti, de haraggal támad Istenre a próbatétel idején, kételkedéssel gyengíti az imádkozást, kedveli a személyválogatást, és hamisan ítél törvényről és irgalmasságról. Vajon segít-e a(z ilyen) hit, elboldogulok-e általa Isten előtt? – értelmezi Luther; vajon üdvözíthet-e egyedül a(z ilyen) hit? – fordítja Kálvin. Lám, úgy tűnik, ki-ki hajlik arra, hogy az üdvösségügyet a saját kérdésén keresztül szemlélje. Ám a feszültség nem a hit és cselekedetek közötti ellentétben van, hanem abban, hogy aki nem jut el az irgalmassághoz, annak a hite éppen olyan üres, mint a kegyessége (1,26). A hit lép be bátran az örök kegyelem szentélyébe, és ragadja meg Isten irgalmasságát, amely diadalmaskodik az ítéleten (13). Aki megmarad ebben a szeretetben, az marad meg Istenben (1Jn 4,16).