(5–6) „Szolgák! […] Ne látszatra szolgáljatok […], hanem Krisztus szolgáiként…” (Ef 6,5–9)

A házirend utolsó táblája a rabszolgáknak szól. Kevésbé a társadalmi szerkezet a meghatározó, amelyben elhangzik, inkább az a munkaerkölcs, ahogy a keresztyén alattvaló a munkáját végzi: Krisztus szolgájaként nem keres kibúvókat, nem csak addig dolgozik, amíg látják, lelkiismeretes, s tudhatja, hogy a jót, amit tesz, visszakapja az Úrtól. Munkája értelmet nyer az Úrban. A parancs a keresztyén szolgáknak szólt, függetlenül attól, hogy gazdájuk az volt vagy nem, hívő vagy hitetlen. Ha viszont a gazda is keresztyén, akkor neki is jót kell cselekednie az Úrért a szolgájával, aki társadalmi státusától függetlenül vele egyenrangú ember. Mint munkáltató, ne fenyegetőzzön, ne zsarnokoskodjon felette. Ne csak büntessen, hiszen ez kíméletlen lelkületről tanúskodna, hanem jutalmazza is a jót. Emlékezzen, hogy neki is van Ura a mennyben, aki nem a társadalmi rangot nézi, hanem azt, ki cselekszi az ő akaratát. Pál ezekkel az intelmekkel a korán túlmutatva a keresztyénné vált rabszolgákat segítette, hogy találják meg helyüket a világban – akkor is, ha kedvezőtlen társadalmi folyamatok válnak uralkodóvá, de abban az esetben is az újjászületett szív mértéke szerint cselekedjenek.