(20) „Étel miatt ne rombold le Isten munkáját.” (Róm 14,13–23)

Megszoktuk, hogy az erős diktál, ő mutat utat, ő határozza meg a célt. Hozzászoktunk, és nem tartjuk furcsának, hogy az erőshöz kell igazodni, ahhoz, aki többet tud. Teljesen természetesnek vesszük, hogy aki előbbre tart valamiben, a nagyobb ügy érdekében akár át is viheti az akaratát. Megszoktuk, mert az emberek között ez így történik. Azt is tudjuk, hogy ez néha jól működik, viszont sokszor nincs igazság az erő mellett, nem lesz utána békesség, sem öröm. Pál a mai igerészben teljesen másról beszél, másról üzen az előbbre tartó hívőknek. Ő is erőről szól, de másfajta erőről. Arról, amely türelmes tud lenni, nem feltétlenül viszi át az akaratát a gyengébb kárára, nem akar erőszakkal felemelni, sem elnyomni a hátrább lévőt. Aki hitgyakorlatban, kegyességben már többet tudna, várja be a másikat, korlátozza magát. Furcsa, hiszen mi lesz akkor a „nagyobb üggyel”? Nem maradunk le? Nem helyben toporgunk? Miért is? Ez az erő számol Istennel. Aki bennem kimunkálta azt, ahol most tartok, a másikban is képes erre. Ráadásul ez a másfajta, önkorlátozó, türelmes, szeretettel teli erő nem újdonság. Jézus maga mutatta meg, hogy nincs ennél nagyobb hatalom, ha bízunk az Atyában.