(4) „…ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő, üszkös fadarab miatt…” (Ézs 7,1–9)

Fenyegetések árnyékában élünk. Létezik olyan lelki betegség, amelyben a fenyegetés hatására az illető cselekvésképtelenné válik. Megbénul a gondolkodás, nincs lehetőség logikus tervezésre, uralkodóvá válik a félelem. Bármekkora is a fenyegetés nagysága, a kiváltott érzések mindig nagyobbnak mutatják, mint az valójában. Nem véletlen, hogy olyasmitől is félünk, aminek a valószínűsége alacsony. Az igeszakaszban viszont valós veszélyről olvasunk. Arám és Efraim szövetséget kötött Jeruzsálem ellen. Úgy reszketett a nép szíve, mint az erdő fái. Áház király próbál előkészülni a lehetséges csapásra, sorra veszi, mit tehet. A védekezést az ivóvíz szavatolásával kezdi. Megszemléli az erődítményeket: ha körbeveszik a várost, minél tovább ki tudjanak tartani. Ezt mégsem érzi elégnek, ezért fontolóra veszi az asszírokkal való szövetséget, ami bár áldozatokkal jár, valakire számíthatna a bajban. Ezért küldi Isten még idejében Ézsaiás prófétát a királyhoz, hogy jó döntést hozhasson. Sajnos a fenyegetettség gyakran belehajszol bennünket rossz döntésekbe. Nem kellett volna Áháznak megrettennie két üszkös füstölgő fadarabtól. Nem számolt a harc kimenetelekor Istennel, s az ő ígéretével. Isten kizárólagosságra törekszik: „Ne legyen más istened rajtam kívül!”. Jól jegyezzük meg!