(24) „Én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki elkülönítettelek benneteket a népektől.” (3Móz 20)

Az idegen istenek imádatát gyakran nevezi az Ige paráznaságnak. Ennek a fő jelentése mögött a hűtlenség fogalma áll, de belejátszik az a förtelem is, amely a kánaáni kultuszt jellemezte. Közéjük telepedett le Izráel, és bizony gyakran szédült bele abba a vallásba, amint erről A bírák könyvétől kezdve gyakran értesülünk. Itt most a gyermekáldozatot, valamint a halottidézést és jövendőmondást említi (1–6). Fenyegető figyelmeztetés: ha elkerülik is az emberi büntetést, maga Isten fogja kiirtani őket. A következők is roppant szigorúság, a halálbüntetés terhe alatt állnak (9–21). Ismét egy adalék az Újszövetség árnyaltabb megértéséhez. A Jn 8,3–5 szerint odavisznek Jézushoz egy paráznaságon kapott asszonyt, aki Mózes törvénye szerint halált érdemel. A férj nincs sehol, róla nem is beszélnek. Csakhogy a törvény úgy szól: mind a ketten halállal lakoljanak (10)! Árulkodó jel: azoknak ott nem a törvény betöltése lebegett a szemük előtt. A következők átgondolásába beleremegünk. Isten azért pusztította ki a pogány népeket Kánaánból, mert mindezt megtették (23). Körülöttünk pedig alakulóban van a világ, amelyben mindezt megengedhetőnek tartják, és egyre inkább teszik is. Mi lesz az európai–amerikai kultúrával? És a keresztyén egyház bizonyos köreiben is egyre többet megengedhetőnek tartanak. Mi lesz az egyházzal? Vagy megértjük, hogy elkülönített néppé tett minket, akiknek különbséget kell tenniük tiszta és tisztátalan között (25–27), vagy jaj nekünk!