Felragyog neked a Krisztus
„Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Efezus 5,14)
„Jó reggelt!” „Ébresztő!” „Ideje felkelni.” – Ebben a hűvös, szürke időben talán ezeket a mondatokat halljuk legkevésbé szívesen. Mert olyan jó a puha, meleg ágyban lenni. A legjobb barátunk pedig talán a szundi üzemmód a telefonunkon. Csak még 5 perc. De gondoljunk csak bele hányan késtek már el és talán késtünk mi magunk is el csak emiatt az 5 perc miatt, ami után lett még 5 perc és még 5 perc és így tovább. És sajnos vannak olyan elkésések, amit soha nem lehet pótolni. Amikor már nem lehet változtatni. Szeretnénk elmondani, hogy szeretlek, hiányzol, bocsáss meg vagy épp megbocsátok, de már nem lehet.
Így hát advent kezdetén jó reggelt! Ébresztő! Ideje felkelni. Az idők gonoszak, Krisztus pedig úton van, ezért nincs helye az alvásnak, a szunyókálásnak. Készüljünk a fogadására igét olvasva, imádkozva, hogy ránk ragyogjon és tapasztaljuk Ő valóban betölti életünket, megújítja erőnket, megerősíti hitünket és cselekvésre sarkall. Az Ő ragyogás bátorítson, hogy elmondjuk Neki és szeretteinknek, amit eddig halasztgattunk. „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége.” (Ézsaiás 60,1)
Takács Evelin
Fotónkon a Berekböszörményi Református Egyházközség temploma látható.
...