Rendszerüzenet

10 éves a gyülekezet a debreceni Lencztelep városrészen

Hálaadó istentiszteletet tartottak a Debrecen-Lencztelepi Református Egyházközségben a templom és a gyülekezet fennállásának tízéves évfordulója alkalmából 2024. szeptember 22-én.
Az ünnepi alkalmon Tamás Gergely, a gyülekezet lelkipásztora, képes beszámolóval mutatta be a gyülekezet elmúlt 10 évét. Ezt követően Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Lukács evangéliumának 15,1-10 versei alapján hirdette Isten igéjét. Az igehirdetés szolgálata után a gyülekezet zenekara és gyermekkórusa vezette a gyülekezeti éneket.
 
Molnár Gyula főgondnoki köszöntőjében visszatekintett a gyülekezet elmúlt 10 évére, megköszönve mindenkinek a szolgálatát. Ezek után Hadházi Tamás esperes köszöntötte a gyülekezetet, kívánva, hogy a gyülekezet és szolgálata továbbra is Isten „jó illata” legyen.

A köszöntők sorában Szilágyi János egyházmegyei főgondnok, Pósán László országgyűlési képviselő, majd Komolay Szabolcs önkormányzati képviselő emlékeztek vissza a lencztelepi gyülekezet elmúlt 10 évére.

Szöveg: Debreceni Református Egyházmegye
Fotók: Miskolczi János