Hogy a múlandóság embereiből az örökkévalóság embereivé legyünk – Fekete Károly református püspök hirdetett igét a Szent Anna-székesegyházban

Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntő gondolataiban az aznapi evangéliumi szakaszból idézett: „Ne félj te kisded nyáj, mert úgy tetszett az Atyának, hogy nektek adja az országot” (LK 12,32).

„Isten nekünk adja az Ő országát. Ő adja az egységet, mert neki egy országa van. Ebbe az országba meghívott, befogadott bennünket az egy keresztség szentsége által. Hálát adunk neki, és kérjük Őt, hogy Isten gyermekeihez méltóan tudjunk élni, tudjuk Őt magasztalni, dicsőíteni” – fogalmazott a megyéspüspök, majd hozzátette, aznap a reggeli szentmisében is a keresztények egységéért imádkozott. Az eucharisztikus ima így szólt: Dicsőség mindenható örök Isten, örök Atyánk, Krisztus a mi Urunk által, mert Őáltala vezetted az igazság megismerésére népedet, és azt akartad, hogy az egy hit és az egy keresztség az Ő titokzatos testévé tegyen minket. Te Krisztus által árasztod ki minden népre a Szentlelket, Aki ajándékainak sokféleségében csodálatosan működik és megvalósítja az egységet, fogadott fiaidban lakozik, betölti és kormányozza az egyházat.

„Kérjük az Urat, hogy vegyen el tőlünk minden félelmet, minden akadályt, és adja meg nekünk, hogy szeretettel legyünk együtt, szeretettel közeledjünk egymáshoz, és vegyük észre a másikban azt, ami krisztusi, segítsünk, hogy mindenki a saját életútján járva az egy, igaz, örök országba juthasson” – fejezte be gondolatait a főpásztor.

Dr. Krakomperger Zoltán atya az idei imahét témájára irányította a jelenlévők figyelmét, amelyet estéről estére megszólaltattunk és az imahét debreceni helyszínein láthatóvá is tesszük: „Az illusztrációban a betlehemi csillagot ábrázoló jelkép látható, alatta az apró csillagok a felekezetekből érkező közösségeinket jelképezik, ahová visszatérünk, ahol hitben szocializálódunk, erősödünk és tanúságot teszünk. A kék színű háttér a sötét égre mutat, amelyhez szép szentírási idézet kapcsolódik: „Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben” (2Pét 1,19) – fogalmazott.

Dr. Fekete Károly református püspök igehirdetésében rámutatott a hitből nyert önazonosságunkra, hogy el nem múló értékekkel gazdagítottak vagyunk, azért, hogy általunk mások is ezekből az értékekből gazdagodhassanak.

Fekete Károly püspök igehírdetését teljes terjedelmében közöljük:

Az evangélium olvasása: Lukács evangéliuma 12, 32-40.

„Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!

Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, el nem fogyó kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg.

Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.

Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki.

Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az uruk, amikor megérkezik. Bizony mondom nektek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik. És ha éjfélkor vagy ha éjfél után érkezik is meg, és virrasztva találja őket: boldogok azok a szolgák! Gondoljatok arra, ha tudná a ház ura, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába. Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!”

Kedves Testvéreim, itt a Szent Anna Székesegyházban és a televízió képernyői előtt!

Az Ökumenikus Imahét gondolatmentét készítő közel-keleti keresztyén testvéreinktől az együttállások igéjét kaptuk ma estére, amelyek abban segítenek bennünket, hogy a múlandóság embereiből az örökkévalóság embereivé legyünk.

Micsoda együttállás: a maroknyi nyájacska a kicsiségével és a legnagyobb, ami csak létezik: az Isten Országa – egymás mellett. A múlandóság törvénye alá rekesztett és veszélyeztetett egyház, ami mégiscsak az Isten Országának örököse és várományosa.

Együtt áll és mély kapcsolat van a romlandó emberi szív és a maradandó mennyei kincsek között.

Egyszerre kell menetkész keresztyéneknek lennünk, akik a visszatérő Úrnak éber hűséggel tárnak ajtót, bár számukra az érkezési idő kiszámíthatatlan, de az Érkezőből egészen biztosan megérkező lesz.

Ezekben a fogalompárokban a jelen és a jövő, a földi és a mennyei feszül egymásnak.

Krisztus Király ezzel az igével, de az imahét egészével is arra akar bennünket ösztönözni, hogy az életet egy új perspektívából szemléljük, és fel akarja erősíteni bennünk az élet spirituális dimenziója iránti érzéket.

Kevésnek tartja, ha csak beszélünk a jövőről és fantáziálunk a vágyott mennyeiről. Őt az izgatja, hogy az övéi birtokba veszik-e, amiről az Atya tetszése szerint úgy döntött, hogy nekünk adja az országát. Őt az izgatja, hogy a birtokba adási döntést követi-e a valóságos birtokba vétel? Felfogjuk-e mi, a kedvezményezettek, hogy ez velünk történhet meg?

A nagylelkű Isten tényleg nekünk adja országát, hogy az örökkévalóság emberei legyünk, és mi is irgalommal és nagylelkűséggel éljük az életünket.

Olyan felismerésekre akar juttatni, amelyek áttörik a jövőt bebiztosítani akaró szenvedélyünket. Kant mondta, hogy három szenvedély hajtja az embert: a birtoklás, a hatalom és a hírnév.

Amikor a pénzhalmozó, hatalomhajhászó és nevessé válni akaró logikánk beindul, akkor onnan kiszorul minden lelki és minden emberséges szempont. Ezzel a mi Urunk Jézus is tisztában volt. Ezért tartja az Isten országának birtokbavételéhez nélkülözhetetlennek, hogy felismerjük a spirituális dimenziót.

Jézus követőinek ugyanis a legszabadabb embereknek kellene lenniük – szabadoknak az aggodalomtól, a szorongástól, szabadoknak a gyakorlati materializmus társadalmi-közösségi konvencióitól, felszabadulva egy nagyvonalú és bőkezű életre, hogy másokat részesítsenek azokban az adományokban, amelyeket nem lehet mérni és kifejezni semmilyen pénzösszegben.

Bizony mérhetetlen az ára egy rossz, gyötrő, hosszan cipelt kapcsolat helyreállításának, megoldásának, egyensúlyba kerülésének. Ki tudná pénzben kifejezni a számunkra biztonságot adó, támaszt jelentő személy óradíját?! De nincs sem az igaz barátságnak, sem a derűssé tételnek, a jó kedvre hangolásnak és a szeretetteljes odafigyelésnek tarifája. Megvásárolhatatlan drága kincsek ezek.

Az örökkévalóság embereiről nyugodtan mondhatjuk, hogy ők a meggazdagított kevesek, akiknek erre is telik. Ők a félelemtől megszabadított kicsiny nyáj tagjai. Isten jótetszése szerint, teljesen függetlenül számának nagyságától, ők bírják az országot, mert Krisztusban hisznek és készek hallgatni az Ő hangjára. Vagyis a teremtő Isten nagyra értékeli a benne hívőket. Az Atya úgy gazdagítja meg az Ő kicsiny nyáját, a rajta tájékozódó híveit, hogy a nagy egész, a teljesség meglátásának örömében részesíti őket. Megláttatja Isten az Ő nagy tervét, amit az emberért vitt véghez. Feltárja azt az utat, ami Isten útja az emberhez.

Ez az út az, amelyikre bátran mondhatjuk a napkeleti bölcsek történetére is gondolva, hogy ez az üdvtörténet „legmagasabb rendű” útja. Minden mozgás, aktivitás, útrakelés azért történt, mert Isten elindult Fiában, Jézus Krisztusban az ember felé. Indult, mert eldöntötte, hogy nekünk adja országát. Minden torlaszt, akadályt, feltartóztató erőt áttörve, meghajlította egeit, testté lett, és eljött közénk, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett!

A végletek kiegyenlítődése, az indulatok közös nevezőre hozása, az Isten és ember közötti irdatlan szakadék betöltése, a kibékülés és visszatalálás lehetősége ennek a fő közlekedési útnak a megnyitásával vált lehetővé. Ezzel tört be a mi világunkba Jézus Krisztus földre érkezésével az Isten országa.

Milyen sokáig volt lezárt, vagy csak szakaszosan járható ez az út, hányszor közlekedhettek rajta csak „megkülönböztető jelzéssel” ellátott emberek, mint a választott nép ősatyái, a bírák, a próféták és Isten hithű legjobbjai.

Isten azonban eltörölte a megkülönböztető jelzést. Mindenkinek járhatóvá tette az utat! Azért akart tanítványokat, újszövetségi népet, egyházat, hogy becsatlakozzunk az Ő országába vivő főútvonalba.

Az egyházat és tagjait is az méri meg, hogy még mindig a maguk útjait, szempontjait, vágyait látják-e jónak és célravezetőnek, vagy, mint Istentől meggazdagított kevesek, azt látják-e jónak, amit az Atya lát jónak, és azt tartják-e helyesnek, amivel találkozik az Ő helyeslése.

De természetesen, az országát nekünk adó Mennyei Atya is tud viszonyítani, és az életünk Jó Pásztora is látja, hogy mi „kicsiny nyáj” vagyunk, maroknyiak. Vonatkozik ez a csekély létszámunkra, a véges erőnkre, a jelentéktelenségünkre, a szerény befolyásunkra, a folyamatos veszélyeztetettségünkre.

Éppen ezért kicsiségünk alázatra tanít, mert érezzük: Istenre szorulunk; méltóságunk öröme pedig az, hogy féleleműző, aggodalmakat szüntető Pásztorunk van, mert Isten újra és újra odafordul hozzánk. Gondot csinál magának belőlünk és miattunk. Az Ő ereje a mi kicsiségünk ellenére is képes hatni. Isten törődik az ember életét környékező konkrét veszedelmekkel, és megvéd azokkal szemben. Isten gondviselésének tényei reménységre hívó, bátorító jelek, a fenyegetettséggel dacoló hit fogódzói, tiltakozás a látszólag változtathatatlan körülmények kényszere ellen.

A gondviseléshit nem ismer Isten háta mögötti helyeket vagy olyan gondviselésmentes övezeteket, amelyek ne tartoznának Isten mindenhatósága alá.

Aki „nekünk adja országát”, az van olyan hatalmas, hogy még a rosszat is, a kellemetlent is, a bajt is segít türelemmel elhordozni, és ezekben megmutatni irántunk való atyai jótetszését.

Minden arról beszél körülöttünk, hogy a birtoklásvágy sokkörös válságot okoz. A javak istenítéséből mára a javak diktatúrája lett. Már nem azt mondjuk, hogy több az élet az eledelnél és a ruházatnál, hanem azt mondjuk, hogy a több profit – az igazi élet. Közben így lett élettársunk és útitársunk a félelem, az aggódás, a kicsinyhitűség és a nyugtalankodás!

A meggazdagított kicsiny nyáj tagjai másként gondolkodnak. Megtörtént ugyanis bennük egy áttörés, érzik: ők az Istentől meggazdagítottak közé tartoznak, ezért ők tehetős szegények is tudnak lenni, akiktől sokkal több telik. Azért telik tőlük, mert elégedettek azzal, amijük van. Azért telik tőlük, mert ők nem kárörvendően, sopánkodással és siránkozással kezdik az odafordulást a mások nyomorúsága felé, hanem azt szeretnék, hogy a másikban is növekedjen a hálaadás, hogy szaporodjon az elégedettek. Sőt, a hálaadás növekedéséért megéri nekik, hogy akár a saját folyószámlájuk csökkenjen, de átéljék azt a mennyei érzést, hogy adhattak, hiszen tetszett az Atyának, hogy nekik adja országát (ld.Lk 12,32). Milyen kicsi ehhez képest az ő adományuk a másiknak…

 Az ilyen Krisztus-követőkből áll össze a védett jövő reménységében élők népe. Olyan védettek, akik hűségesek, éberek, és felelősséget éreznek mindenért, ami rájuk van bízva.

 Aki az Isten Országa Urával, Jézus Krisztussal vállal teljes élet- és sorsközösséget, annak nem szűkül be a mozgástere, hanem kinyílik ma is:

– mert a bizonytalan kenyérharc világában ígéretünk van a mindennapi kenyér felől;

– a sikercentrikus sodrásból a boldogmondás emel ki: Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az uruk, amikor megérkezik;

– a rangkórságtól a Krisztus hármas tisztében való helytállás józanít ki, hogy van prófétai, papi és királyi küldetésünk felebarátainkhoz;

– a képmutatás és virtualitás becsapottság látszatvilágában az örök Létezőbe, a Szentháromságba kapaszkodunk.

A Jézus Krisztusba vetett hit felébreszti bennünk az élet spirituális dimenziója iránti érzéket, ezért az emberi szív és a mennyei kincsek összekapcsolódnak, hogy igaz legyen: ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.

Az anyagi dolgaink kezelése megmutatja, hogy hol és miben van az elköteleződésünk, hiszen amibe befektetünk, ott lesz a szívünk is. A múlandóság emberei és az örökkévalóság emberei is pénzből élnek, de van egy döntő különbség köztük.

A múlandóság emberei a lelki dolgokat is anyagias szempontjaik szerint kezelik, és el is értéktelenedik számukra minden, ami nem mérhető pénzben, jövedelemben, haszonban. A lelkiek nem számítanak, a lelkiség nem tétel, és hamar szívtelenné, lelketlenné is válnak.

Mit ér, ha nincs az ember szíve a munkájában, a kapcsolataiban, az ügyeiben. Jézus az evangélium ügye számára is elsősorban a szívünket kéri, mert akkor másként működik a kezünk, a lábunk, az értelmünk, az adottságaink – minden.

Az örökkévalóság emberei viszont az anyagiakat is lelki módon kezelik és áldássá válik, amihez nyúlnak. József története ilyen…

„Ha kibocsátod Lelkedet, élet támad és megújítod a föld színét” (Zsoltárok 104,30).

A Jézus Krisztusba vetett hit felébreszti bennünk az élet spirituális dimenziója iránti érzéket, hogy legyen derekunk felövezve, és lámpásunk meggyújtva. Egyszerre kell menetkész keresztyéneknek lennünk, akik a visszatérő Úrnak éber hűséggel tárnak ajtót, bár számukra az érkezési idő kiszámíthatatlan, de az Érkezőből egészen biztosan megérkező lesz.

A készenlét azt jelenti, hogy Istenbe vetjük a bizalmunkat, mint mennyei Atyánkba, félretesszük a képmutatást, és a mennyei királyság etikája szerint élünk.

A felövezett ókori ember övébe tűrte hosszú felső ruháját és így rajtra készen állt a munkára, harcra, útrakelésre.

A meggyújtott lámpás pedig világosságot ad, őrfény és örökmécs: „Lábam előtt mécses a te igéd…” (Zsoltárok 119,105).

Hála Istennek, hogy az Ő mécsest gyújtó időzítése mindig pontos. Amikor eljön az ideje, akkor jelzőfényt ad a következő lépéshez. Ha eljön az Ő órája, akkor a gondviselése, a kegyelme és a szeretete játszi könnyedséggel bánik el nyomorúságunk okaival. Elűzi azokat az árnyakat, amelyek nyomasztanak. Isten számára ezek egyike sem jelent akadályt! Akik a feltámasztó, szabadító Istenre bízzák magukat, azokat Isten megszabadítja a mellükre telepedő, hitet bénító félelemtől. Nem halállistát gyarapít, hanem életet munkál. Ígérete szerint más életet szán nekünk! Olyat, amiben helye van Neki is, és amiben élénken, frissen él az emlékezetünkben, hogy Ő mit tett és tesz értünk!

Milyen áldás az, hogy a halogén-, a lézer- és a led-fények vakító világából kiálthatunk Jézus Krisztushoz, aki magáról mondta: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem járhat sötétségben” (Jn 8,12).

 A Világosság Atyja maga növelte meg a fényerőt, amikor Jézus Krisztust nekünk ajándékozta. Mi pedig ránézve vallhatjuk:

Jézus Krisztus azért jött el e világba, hogy a mi életünk is az Ő „felvonulási területe” legyen. Növekedjen bennünk az engedelmesség, épüljön általunk is az Isten védelme alatt álló anyaszentegyház, míg végre kiteljesedik az Isten uralma!

Az imahét perselyadományát a Debreceni Mentőállomásnak ajánlják fel egy hordozható ultrahang készülék beszerzésére. Vidéken ez lesz az első mentőállomás, amelyik egy ilyen készülékkel fog rendelkezni.

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda /Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Tiszántúli Református Egyházkerület