Rendszerüzenet
2021. február 26.

Oltalom a Covid–19 idején

A Tiszántúli Református Egyházkerület új kiadvánnyal jelentkezik, amelyet Gál Judit, a Magyarországi Református Egyház kórházmissziójának vezető kórházlelkésze szerkesztett. A füzet segíti a járvány idején megbetegedetteket, a hozzátartozókat és a segítő szakmában dolgozókat. A kiadvány gyakorlati, tapasztalati és szakmai írásokon keresztül mutat rá a hitbeli erőforrásokra, kapaszkodókra. Szemléletformálás, mely a járvány során és az azt követő időszakban is láttatni kívánja, erősíteni a személyes hitnek, a közösségnek a szerepét. A kiadvány háromezer példányban és online jelenik meg.

Dr. Fekete Károly tiszántúli püspök így fogalmaz előszavában:

„Már egy esztendeje, hogy ránk tört a mikroszkopikus kicsiségű fertőzés, ami nemzeteket igáz le, tudományt kényszerít térdre, elveszi tőlünk a munkát, a levegőt, és mérgezi a létünket. Napjaink telve vannak bizonytalansággal és kétségeskedéssel. Az Oltalom a Covid–19 idején című kiadvány írásainak a szerzőivel egyek vagyunk az elhatározásban: az Isten igéjének éppen most nem szabad elnémulnia. Nem hallgathatunk el, mert a Szentírás tükröt tartó, józanító, bátorító, vigasztaló, erősítő üzenetének a vírushelyzetben még nagyobb jelentősége van. (…) Abban a bizonyosságban bocsátjuk útjára a füzet írásait, hogy hisszük: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” (Zsolt 46,2)

A füzet tartalma:

Előszó – Dr. Fekete Károly

Egyéni tapasztalatok betegként: Gonda Lászlóné

                                  családtagként: Tóth-Mihala Veronika

                                  segítőként: Dr. Nagy Alice

Fizikai betegség lelki tünetekkel: Dr. G. Tóth Anita

Szolgálat az érintettek között

  • Betegek között – Gál Judit
  • Családok felé – Gecse Attila
  • Kórházi dolgozók között – Rideg Gyula
  • Idős Otthonban – Nagy Zsoltné
  • Kivezényelve - Sajtos Szilárd

Ima, áldás

A kiadvány itt érhető el: