Rendszerüzenet
2020. május 29.

Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára

„A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.” (Róm 15,13)

Kedves Testvéreink az Úrban! 

A Szentlélek átformálja életünket, gondolatainkat, megerősítve hitünket. Azok, akik nem ismerik meg a Megváltót, reménység nélkül élnek. Mikor elfogadtuk Jézust, Ő akkor hozta szívünkbe a reményt. Ezt kell fenntartanunk és védenünk, kiváltképpen ebben az időben, mikor megpróbáltatások alatt vagyunk. A Krisztusba vetett reményt a mi Urunk tartsa fenn bennünk a Lélek által, e küzdelmes idők közepette is!

2020 pünkösdjének ünnepén buzgó szívvel és lelki szemeinkkel keressük Megváltónkat a járvány sújtotta világban. Embertársaink nehéz szenvedései hitbeli elmélyülésre serkentenek és tettekre buzdítanak. Ugyanakkor ne engedjük meg, hogy a nyomor látványa elhomályosítsa és bizonytalanná tegye a hitünket. Ilyenkor kiemelkedően szükség van a keresztyén Anyaszentegyház híveinek bizonyságtételére. Mindenható Istenünknek mindennel terve van. A járvánnyal járó próbatétel nem véletlen, hanem segít hitünk bizonyosságának megerősítésében.

Mi tehát az igazság, amely feljogosít bennünket, hogy ebben a reménytelen világban mégis reménységben maradjunk? Száz éve írták alá a trianoni kényszerszerződést, a békediktátumot. Egyházunkat és nemzetünket azóta emberek által alkotott határok választják el. Mindezek ellenére az egyház és a történelem Ura megtartott bennünket. Biztosak lehetünk abban, hogy amiképpen az elmúlt 100 évben elődeinkkel és velünk volt a Mindenható, úgy utódainkat is megtartja az eljövendő időben. Reménységünknek és örömünknek az alapja, hogy van élő Istenünk, megváltó Krisztusunk, aki a Szentlelke által velünk volt, velünk van és velünk lesz. Június 4. számunkra nem a gyász napja, hanem a reménység és egység napja. Ezt bizonyítja, hogy mi, Kárpát-medencei reformátusok Urunk kegyelméből, 11 évvel ezelőtt közös Alkotmánnyal hivatalosan is újra egy közös Magyar Református Egyházba tömörültünk. A lelki egység mindvégig megvolt, és ma is megvan. Az egységes Magyar Református Egyház ezt a lelki összetartozást igyekszik megerősíteni és szorosabbra fűzni.

Urunk Szentlelke legyen a mi vezérünk! Legyen megbékélt, áldott pünkösdi ünnepünk!

 

2020 pünkösdjén

Testvéri szeretettel:

 

Dr. Szabó István püspök és Veres Sándor főgondnok    

Dunamelléki Református Egyházkerület

 

Steinbach József püspök és Dr. Huszár Pál főgondnok

Dunántúli Református Egyházkerület

 

Kató Béla püspök és Dr. Dézsi Zoltán főgondnok         

Erdélyi Református Egyházkerület

 

Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok

Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

 

Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok     

Kárpátaljai Református Egyház

 

Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok

Királyhágómelléki Református Egyházkerület

 

Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok        

Szerbiai Református Keresztyén Egyház

 

Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok

Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

 

Csomós József püspök és Ábrám Tibor főgondnok       

Tiszáninneni Református Egyházkerület

 

Dr. Fekete Károly püspök és Dr. Adorján Gusztáv főgondnok

Tiszántúli Református Egyházkerület