Rendszerüzenet
2020. április 11.

Online istentiszteletre várják a nagyhéten és húsvétkor is a híveket

A böjt, a nagypéntek gyásza után következik húsvét ünnepe. Nemcsak a tanítványok szíve telt meg egykor örvendezéssel, hanem a ma élő keresztyén embernek is boldogság tölti be a szívét. A húsvét lényege a Feltámadott Krisztus megtapasztalása. A cikkben összegyűjtöttük a debreceni gyülekezetek húsvéti, online rendtartását. A további debreceni és tiszántúli alkalmakról is itt tájékozódhat. 

A húsvét ünnepéhez közeledve a jelenlegi járványhelyzet következtében hozott védekező intézkedések miatt a nagyhét (nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat) és a húsvét istentiszteleti alkalmait a megszokott formában nem tudjuk megtartani. Azonban az ünnep a korlátozó intézkedések idején is ünnep, ezért most is arra készülünk, hogy a testvérekkel együtt bejárjuk azt a lelki utat, ami eljuttat bennünket Krisztus feltámadásának ünnepéhez.

Debrecen-Árpád-téri Református Egyházközség

  • Április 13. Húsvéthétfő 9 óra: Veres János lelkipásztor igehirdetése, ágendázik Veres Jánosné Anikó beosztott lelkipásztor, kántor: Fejszés Dániel kántor-presbiter.
  • Március 16-tól minden reggel egy-egy gyülekezeti tag által írt, rövid buzdítás olvasható a gyülekezet oldalán, így lesz ez a Nagyhéten is. Nagypénteken pedig egy rövid, meditatív liturgiát osztanak meg.

Debrecen-Bánki Református Egyházközség

  • Április 9. Nagycsütörtök, 17 óra - Buzás Dénes
  • Április 10. Nagypéntek, 9 óra - Sajtos Szilárd
  • Április 12. Húsvétvasárnapi istentisztelet, 9 óra - Buzás Dénes

Debrecen-Csapókerti Református Egyházközség

  • Április 10. Nagypéntek, 10 óra - Tárnok Tamás
  • Április 12. Húsvétvasárnap, 10 óra - Lakatos Zoltán
  • Április 13. Húsvéthétfő, 10 óra - Tárnok Tamás
Debrecen-Ebes-Szepesi Református Egyházközség
  • Április 12. Húsvétvasárnap, Bukáné Zakar Zsuzsa

Debrecen-Füredi úti Református Missziói Egyházközség 

  • Április 12. Húsvétvasárnap, 10 óra – Pótor Áron

Debrecen-Kerekestelepi Református Egyházközség 

  • Április 9. Nagycsütörtök, 7.30, Napsugarak - reggeli áhítat
  • Április 9. Nagycsütörtök, 18 óra, Nagycsütörtöki elcsendesedés
  • Április 10., Nagypéntek, 7.30, Napsugarak – reggeli áhítat
  • Április 10., Nagypéntek, 17 óra, Nagypénteki elcsendesedés
  • Április 11. Nagyszombat, 7.30, Napsugarak – reggeli áhítat
  • Április 12. Húsvétvasárnap, 10 óra – Húsvéti istentisztelet
  • Április 13., Húsvéthétfő, 10 óra – Húsvéti istentisztelet

 Az alkalmakon Széles Csongor lelkipásztor szolgál.

Debrecen-Kistemplom-Ispotályi Református Egyházközség

 Április 8. Nagyszerda, Lamentáció - Jézus szenvedésének szertartása, 21 óra - Szakács György

  • Április 10. Nagypéntek, 10 óra - Zsoldos Tibor
  • Április 12. Húsvétvasárnap, 10 óra - Szakács György
  • Április 13. Húsvéthétfő, 10 óra - Zsoldos Tibor

Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközség

A Nagyhéten is minden este és reggel 7 órakor és 19 órakor Csendes Percekkel jelentkeznek.

  • Április 10. Nagypéntek, 6 óra – Hajnali áhítat
  • Április 10., Nagypéntek, 10 óra - Tóth-Mihala Veronika
  • Április 10. Nagypéntek, 19 óra, Passió – Tóth Tamás és Tóth-Mihala Veronika
  • Április 11. Nagyszombat, 19 óra – Teremtés dicsérete, Tóth Tamás, Tóth-Mihala Veronika, Kurgyis András
  • Április 12. Húsvétvasárnap, hajnali istentisztelet, 6 óra – Tóth Tamás, Tóth-Mihala Veronika
  • Április 12. Húsvétvasárnap, 10 óra - Tóth Tamás
  • Április 13., Húsvéthétfő, 10 óra - Derencsényi István

Debrecen-Lencztelepi Református Egyházközség

  • Április 12., Húsvétvasárnap, 10 óra – Tamás Gergely

Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség

  • Április 10. Nagypéntek, Passiós istentisztelet
  • Április 12. Húsvétvasárnap, 10 óra, Püski Lajos
  • Április 13. Húsvéthétfő, Bertha Zoltán

Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség

  • Április 9. Nagycsütörtök, 19 óra – Vad Zsigmond
  • Április 10. Nagypéntek ünnepi passiós istentisztelet, 10 óra – Oláh István
  • Április 10. Nagypéntek, 19 óra – Oláh István
  • Április 11. Nagyszombat, 19 óra – Dr. Fekete Károly
  • Április 12. Húsvét hajnali istentisztelet, 5.30 – Molnár Szabolcs
  • Április 12. Húsvét ünnepi úrvacsorás istentiszteletet, 10 óra – Dr. Fekete Károly; Ágendázik: Vad Zsigmond
  • Április 13. Húsvét ünnepi istentisztelet, 10 óra – Vad Zsigmond

Debrecen-Széchenyi-kerti Református Egyházközség 

  • Április 9, Nagycsütörtök, 18 óra, Áhítat
  • Április 10. Nagypéntek, 18 óra, Áhítat
  • Április 11. Nagyszombat, 18 óra, Áhítat
  • Április 12. Húsvétvasárnap, 10 óra, istentisztelet
  • Április 13. Húsvéthétfő, 10 óra, istentisztelet

 Az alkalmakon Lovász Krisztián lelkipásztor szolgál.

Debrecen-Úrréti Református Gyülekezet

Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet

Szerda | 19:00 | #livestreamigehirdetés

Az istentisztelet egy sokszínű közösségi alkalom. Most újra kell gondolnunk, de nem kell lemondanunk egyetlen részéről sem. Imádság, elcsendesedés, dicsőítés - mindre lehetőséged van otthon, mi pedig közvetítjük hozzájuk az üzenetet. Sőt, az igehirdetés utáni beszélgetéseknek sem kell elmaradniuk: hozzászólásaidat és kérdéseidet várjuk a live streamhez.

Csütörtök | 9:00 | #lookback #lookahead

Egy dallam, egy szófoszlány, egy gondolat a szerda esti igehirdetésre való visszatekintésként, és egy-egy továbblendítő ötlet, mini-challenge az előretekintéshez specifikusan az otthonuktól távol levő vagy éppen az családjukhoz hirtelen visszaköltöző egyetemistáknak. Tekintsünk vissza, nézzünk előre minden csütörtökön.

Péntek | 9:00 | #mosskezetéskulcsoldössze  - Gyülekezetünk virtuális imaközössége pár percben

Kapcsolódjatok be ebbe a közös imádságba itt, a Fb oldalunkon! Azt most nem kell magyarázni, hogy miért... A közös ima egy extra jótékony hatására viszont felhívjuk a figyelmeteket: a Szentlélek által egymáshoz is közelebb kerülhetünk a fizikai távolságok ellenére.

Ahhoz, hogy ez minden héten összejöjjön, posztolunk megkezdett imamondatokat mindhárom közösségünk Fb csoportjában, amiket kiegészíthettek, és ezeket összefűzzük egy-egy közös imádsággá, majd feltesszük a YouTube csatornánkra, és itt megosztjuk veletek.

A további tiszántúli online istentiszteleti alkalmakról ITT tájékozódhat.