Rendszerüzenet
2020. január 19.

Kincseket találni

A Debrecen-Árpád téri református templomban hálaadó istentiszteletet tartottak január 18-án, szombaton délután a templom belső megújulásáért.

Az Árpád téri református templom 1912-ben épült Tóásó Pál tervei alapján, Vecsey Imre és felesége, Bruckner Karolina anyagi áldozatvállalásával. A neoromán stílusú, szecessziós elemekkel díszített, eklektikus épület környezetének meghatározó épületegyüttese mind a mai napig. Az évtizedek alatt azonban állapota leromlott, így egyre sürgetőbbé vált a teljes külső és belső felújítása.

A templom 2015–17-es külső renoválása építőipari mesterdíjat érdemelt ki a szakmai zsűritől, ezt követően pedig 2019 márciusában elkezdődött a belső tér felújítása is. Így a torony két lépcsőházában női és férfi toaletteket alakítottak ki, új elektromos vezetéket építettek be, az orgonakarzat új faburkolattal gazdagodott, két oldalán irodahelyiség is helyet kapott, s a liturgikus tér festése is megvalósult.

2019 májusában a keresztboltozat újrafestésének előkészítésekor a kivitelezők régi motívumokat, „kincseket találtak”, amelyeknek létezéséről senki sem tudott. A restaurátor munkájának köszönhetően közel egy hónap alatt sikerült az eredeti ornamentikus díszítést feltárni, amelyet visszafestettek, így a szemlélőt olyan látvány fogadja, ami több mint száz évvel ezelőtt is jellemezte már az épület belsejét. Ez meg is változtatta a felújítás menetét, nemcsak időbeli ütemezését, hanem a költségeket is.

A belső felújítás eddig mintegy 77 millió forintból valósult meg, forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította, a kivitelező Dryvit Profi Kft. volt.

Az igehirdetés szolgálatát dr. Fekete Károly püspök úr végezte a Jel 2, 10 alapján: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját.”

„Ma a megújult templombelsőért örvendezünk. Olyan, mintha a kupola virágkoszorút kapott volna és megkoronázza a templombelsőt. Az épület megkapta koronáját… Többszázméter színes levél-füzér ornamentika, és a végpontokon záró szimbólumként több helyen is ott van az áldozatos hűség jelvénye, a kehely és a Szentháromságra utaló háromszöggel és a Gondviselő Isten dicsőséges napsugaraival. A régi, kopottas, nagy belső felületek arculatot kaptak, elkezdtek élni. Az Árpád-téri templomot immár nem csak a külső megjelenése, hanem a belseje is különlegessé teszik.  A hálaadó istentiszteleten a különleges templombelsőhöz különleges belső megújulást kívánok a gyülekezetnek is!” – mondta prédikációjában.

Az ünnepi alkalmon köszöntőt mondott Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperese, dr. Fürjes Zoltán, az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Bana László, a Dryvit Profi Kft ügyvezetője is, majd a gyülekezetet szeretetvendégség várta, ahol tovább osztozhattak a felújított, megszépült templom örömében.

Szöveg és fotó: Szirák Sára