Rendszerüzenet
2019. július 14.

Kerámiákon a lélek rezdülése

A Debreceni Református Nagytemplom Kálvin János Galériáján új időszaki kiállítás nyílik július 21-én (vasárnap) 11 órakor. A következő három hónapban M. Kiss Katalin kerámiatervező művész munkáit láthatjuk, melyeken keresztül valódi lelki utazáson vehetnek részt a látogatók.

"Tudom, hogy képességem Isten ajándéka, nem az én érdemem, és azért kaptam, hogy alkotásaimmal is Őt dicsőítsem. Így a művészi munkám nemcsak hivatás számomra, hanem egyben küldetéssé is vált, melynek során a teremtő Isten kijelentett szavait továbbítom az emberek számára, hogy megérinthesse, vagy erősítse őket.” – tesz bizonyságot hitéről M. Kiss Katalin kerámiatervező művész.

Kiss Katalin 1941-ben született Debrecenben, felmenői között református lelkipásztorok és tanítók neveit találhatjuk. 1967-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán Litkei József és Illés Gyula tanítványaként. Tagja a Magyar Keramikusok Társaságának. Korai művei az üveg, fém kombinációjára épültek, majd a 80-as évektől reliefszerű, plasztikus faliképeket készített, melyekre a rusztikusság, leegyszerűsítés jellemző.

A Debreceni Református Nagytemplomban először nyílik kiállítása az alkotónak. A tárlat központi motívumai a levelek és növények, egy-egy bibliai Igeverssel kiegészítve. Ezekről az alkotásokról így vallott a művésznő: „Korábbi munkáim is a természetről szóltak, de nem volt mögöttük maga a Teremtő. Sötét alapon virág és növényi motívumokat komponáltam, főleg falitál formába. A kezdeti időszakban ezeket „körítettem” igékkel, de később éreztem, hogy az Ige nem körítés, hanem maga a lényeg, ezért annak kell a központi helyre kerülnie.”

Kiss Katalin „Lélekből lélekkel” című kerámiakiállítását július 21-én (vasárnap) a 10 órás istentiszteletet követően Vad Zsigmond esperes-lelkipásztor és dr. P. Szalay Emőke nyugalmazott főmuzeológus, a néprajztudományok habilitált kandidátusa nyitja meg. Közreműködik Csorba Gergő gitárművész. A kiállítás 2019. október 21-ig látogatható, valamint szeptemberben és októberben M. Kiss Katalin személyes tárlatvezetéseket is tart.