Rendszerüzenet
2019. június 20.

Fontos a sorrend - már elérhető a 2019-es Csillagpont programja

Már elérhető a Csillagpont idei programja, a főelőadások formája változik. A délelőttök minden programja arra buzdítja majd a fiatalokat, hogy azon gondolkodjanak, miként tudják úgy alakítani a világot, hogy az egyre jobban hasonlítson Isten országára. Emellett több mint 100 kulturális, közéleti, tudományos, pszichológiai, zenei és sportprogram várja az érdeklődőket. Június 23-ig ráadásul még kedvezményes áron.

Lóci játszik, Platon Karatev, The Biebers, Magidom, Pál Feri és Kádár Annamária. Marvel kvíz est, video és design workshopok, élő könyvtár és várostrom, valamint kézműves foglalkozások. Csak néhány példa az idei Csillagpont rendkívül széles programkínálatából. A július 23. és 27. között Debrecenben zajló református ifjúsági találkozóra már lehet jegyet venni, június 23-ig ráadásul még kedvezményes áron.

„A Csillagpont azért van, hogy erősítse a gyülekezeti ifjúsági munkát” - fogalmazott Bedekovics Péter, a Magyarországi Református Egyház Ifjúsági Irodájának vezetője. A budapesti egyetemi lelkész elmondta: a találkozó célja, hogy az odalátogató ifjúság számára lehetőséget biztosítson a találkozásra egymással és Istennel, megmutatva nekik, hogy a 21. században is lehet és érdemes Krisztust követni. Így pedig lélekben megerősödve adja vissza őket a gyülekezeteknek. „Ezzel a kistelepüléseken segítjük a fiatalok gyülekezetekbe gyűjtését, a nagyobb ifiknek pedig megmutatjuk milyen sokszínű is egyházunk. A célunk egy olyan Csillagpont, amelynek középpontjában Krisztus áll.”  

A találkozón a szervezők a lelki és popkulturális programok megfelelő egyensúlyával szeretnék hangsúlyozni: a hitéleti programoknak vannak kísérőrendezvényei és nem fordítva. A reggeli idősávokban többféle áhítat közül lehet majd választani, emellett az egyéni csendességre is bátorítják a fiatalokat. Nagy hangsúly lesz a kiscsoportos beszélgetéseken és a dicsőítésen, valamint a főelőadások megújult struktúrája is a könnyebb befogadást segíti majd. Az egyórás előadás helyett ugyanis szerda, csütörtök és péntek délelőtt is egy húszperces előadás és egy bizonyságtétel, valamint egy művészeti produkció segíti a téma megértését. Emellett persze rengeteg szórakozási lehetőség is lesz, a teljes programkínálat a Csillagpont honlapján érhető el.

A téma: körbevesz

Az idei Csillagponton a szervezők azt szeretnék megmutatni, hogyan vesz körbe Isten országa mindnyájunkat, akkor is, ha nem érezzük, vagy még nem ismerjük. A találkozó témája kapcsán Járay Márton teológus, egyetemi oktató, lelkigondozó, a Csillagpont idei főelőadója elmondta: „Néha úgy látom, mintha az egyetemisták azt élnék meg, hogy meg kell tanulniuk alkalmazkodni ehhez a világhoz, mert úgy tudnak érvényesülni. Én ellenben azt szeretném, hogy a fiataljaink azon gondolkozzanak, miként tudják úgy alakítani a világot, hogy az egyre jobban hasonlítson Isten országára. Kérdezzenek, gondolkozzunk közösen, formáljuk környezetünket.”


Csillagpont app is lesz

Az idei találkozó egyik nagy újdonsága a Csillagpont alkalmazás, amelyet hamarosan mindenki ingyen letölthet androidos telefonjára. A Google Play áruházban várhatóan legkésőbb a találkozó előtt néhány nappal már elérhető lesz az app, melyen keresztül a résztvevők elérik a teljes programkínálatot, összeállíthatnak saját programlistát, de megtalálják benne a találkozó digitális énekfüzetét, a reggeli egyéni csendességet segítő kérdéseket, a fesztivál térképét, valamint a találkozóról született híreket is.

„Nagyon hálásak vagyunk a református mérnökmisszió önkénteseinek az alkalmazásért. Nekik hála, a programfüzet méretének csökkentésével és az énekfüzet digitalizálásával is érvényesíthetjük a teremtésvédelmi szempontokat” - fogalmazott Prikryl Edina, a Csillagpont koordinátora.

Az ötnapos fesztiválon a teremtésvédelmet a szelektív hulladékgyűjtés, a repoharak használata,  illetve a felhasznált papír mennyiségének csökkentése (többek között a rövidebb programfüzettel, és a csak rendelésre nyomtatott énekfüzettel) is szolgálja. A fesztiválra április vége óta lehet regisztrálni a csillagreg.reformatus.hu  felületen keresztül. A jegyek június 23-ig még kedvezményesen válthatók meg, így érdemes igyekezni a regisztrációval és az utalással is.