Rendszerüzenet

Megkezdte működését a Debrecen-Nagytemplomi Református Nőszövetség

2023 őszén alakult meg a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Nőszövetsége. A szervezet 2024 februárjában megtartotta első találkozóját a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban. Nagyné Mudra Mónika elnök a következőképpen mutatta be a szervezetet.

A negyvenes években Ravasz László püspök úr kezdeményezésére indult útjára a Magyar Református Nőszövetség. Nagy szükség van a gyülekezeti nőszövetségi munkára, hiszen a női, „más szemmel való látás” ajándéka a miénk. Mi, nők, teremtettségünkből fakadóan - férfiakat kiegészítve - másképpen gondolkodunk, más meglátásaink, más megoldásaink vannak, melyekre ugyancsak nagy szükség van egy gyülekezet életében. Gondolok itt például az idős, egyedülálló, beteg emberek látogatására, felkarolására, a nőtestvérek lelki támogatására és számos egyéb, a női lélekhez közel álló feladatra, melyeket szívügyünknek érzünk és nagy szeretettel, odaadással végzünk.

Alapszabályunk tartalmazza, hogy a lelkipásztorok és a presbitériumok segítőtársai vagyunk. Csiha Kálmán püspök szavaival élve: a presbitérium a jó gazda, amely a gyülekezet anyagi életéért felelős, a nőszövetség a jó gazdasszony, amely az otthon, a gyülekezet melegét, szeretetteljes befogadó jellegét segíti elő.

Ezt a befogadó jelleget kívánjuk erősíteni azzal, hogy gyülekezetünk nőszövetsége kiemelt figyelemmel fordul azok felé, akik templomunk ajtaján a kilincset már megfogták, és beléptek hozzánk akár egy házasságkötés, egy keresztelő, konfirmációs, vagy egyéb gyülekezeti alkalom kapcsán.

Legfőbb küldetésünknek tekintjük tehát a mi szeretett gyülekezetünkbe újonnan belépő gyülekezeti tagok felkarolását, hogy érezzék, mintegy otthonunknak tekinthessék a gyülekezetet, tetten érve szeretetteljes odafordulásunkat, befogadásunkat. Fontos számunkra, hogy érezzék Isten szeretetét, és azt magukkal vihessék. Emellett szintén küldetésünknek tekintjük, a gyülekezetünk közösségében, ám ott mégis peremhelyzetben levő testvéreink felkarolását, gyülekezetünkbe való integrálását.

Nőként mindnyájan tapasztaljuk a megannyi kihívást életünk különböző szakaszaiban. Kiváltságos feladatunknak tekintjük azt, hogy segítsük azokat a különösen nehéz élethelyzetben levő nőtestvéreinket, akik egyszerre hordozzák a munka, gyermeknevelés, háztartás terheit. Segítsük őket, akik testileg-lelkileg olyannyira meg vannak terhelve, hogy már-már elfelejtik azt, hogy milyen Istentől felbecsülhetetlen ajándékokat kaptak, mint nők. Számukra igyekszünk nyújtani segítséget abban, hogy helyreállt női identitástudattal, megújult szellemben, egészséges lélekkel, Isten-alkotta nőként tudjanak kiegyensúlyozott életet élni.

Szívünk vágya, hogy közösségünkben mindenki megérezze Istenünk aláhajló és átkaroló szeretetét. Olyan női szövetséget kívánunk alkotni, melyben minden nőtestvérünk otthon érzi magát, hiszen azt éli át, hogy szeretve van, meghallgatásra, együttérző szívekre talál, valódi segítséget kap.

Mi, a Debrecen-Nagytemplomi Református gyülekezet háziasszonyai, saját missziói munkatervünket úgy kívánjuk kialakítani, hogy szolgálatunk kiegészítse a gyülekezeti programokat, valamint különös érzékenységgel igyekszünk majd észrevenni a tennivalókat és szükségeket, így ezek mentén tervezzük meg nőszövetségi csoportunknak tevékenységét.

A nőszövetségi bibliaórákon nem csupán az aktuális teendőket beszéljük át, hanem a középpontban az Ige tanulmányozása áll. Nőszövetségünk magában hordozza alapítói, Zsindelyné Tüdős Klára és Pilder Mária lelkiségét, azt, hogy a Szentírás áll életünk középpontjában.

A 2024-es év az élő Ige éve. A Szentírás igei üzenete élővé válik és az Ige cselekvés formájában testet ölt általunk akkor, ha felismerjük és cselekedjük is missziói és diakóniai feladatainkat. Szívünkben a megértett igei üzenettel és keresztyén derűvel, ezáltal példaadással forduljunk hát egymás felé! Erősödjünk meg abban a bizonyosságban, és erősítsük egymásban is azt a tudatot, miszerint Isten szövetségében élünk, szeretetéből táplálkozunk, s ezt akarjuk mások elé is odaélni.

A Debrecen-Nagytemplomi Református Nőszövetség elnökeként hiszem, hogy nincs annál nagyobb bizonyságtétel, mint amikor az asszonyok elindulnak és segítenek, közösséget formálnak, hitelesen végzik feladataikat a misszióban, diakóniában, és a gyülekezet építésében.

Nagyné Mudra Mónika, a Debrecen-Nagytemplomi Református Nőszövetség elnöke