Rendszerüzenet

Filmvetítések, zenés programok lesznek a közeljövőben a Debreceni Református Egyetemi Templomban

A Debreceni Református Egyetemi Templom is egyike annak a hat korábban felújított, turisztikai attrakciókkal bővített helyszínnek, ami bázisa a Tiszántúli Református Egyházkerület erre az évre meghirdetett „Religio et Patria” átfogó idegenforgalmi programjának.

A "Religio et Patria" részeként három tematikus örökségtúrát állítottak össze a három érintett tájegységben, Debrecenben, Biharban és a Felső-Tisza-vidéken. A „Debrecen a reformáció városa” élménycsomag különleges szereplője a Nagyerdőn, az egyetem közvetlen szomszédságában álló, története, építészeti és egyéb adottságai miatt is egyedi Egyetemi Templom. Az idei évre több saját programsorozattal is készültek, hogy széles körből tudják vonzani a látogatókat. Így filmklubokat, zenés délutánokat és beszélgetős alkalmakat is szerveznek, de külsős rendezvényeknek is otthont adnak. Minderről Oláh Ilona interjújában Tóth-Matolcsi László, a Debreceni Református Egyetemi Templom kulturális igazgatója tájékoztatott részletesen.