Életre...

Újra és újra megpróbáljuk, hátha elég lesz így: egyedül. Majd mi megoldjuk. Ha mégis szükség volna valakire, akkor is a lehetetlennel próbálkozunk: igyekszünk a lehető legnagyobb távolság-tartással elfogadni a közeledést. (És aztán csodálkozunk, ha a következő alkalommal a másik már nem kér – hiába minden jó szándék – se szóból, se tettből.)

Hogy nagy türelem kell hozzá? Így igaz. De csak úgy lehet, ha levesszük a páncéljainkat. Mégis. Akkor is, ha a korábbi tapasztalatok, észérvek ellene mondanak. Nem, nem én a tiédet és te az enyémet. Hiába is feszegetnénk egymáséit… Mindenki a sajátját. Hogy megmutassuk egymásnak magunkat. Pőrén, kiszolgáltatottan.

Es bátran, vakmerően. Mert csak így férhetünk egymás szívéhez: legbelsőbb, legféltettebb valóságához...

Hogy ez nem megy könnyen? Nem. Ijesztő? Néha tényleg az. De nem életre-halálra folyik a dolog. Még ha néha úgy tűnik is (mert volt már, mikor annyira fájt), hogy halálra... de valójában mindig ÉLET-re.

Révész Judit

Amíg tart életed, lehet hited is,
amíg van hited, lehet erőd is,    
amíg van erőd, lehet kitartásod is,          
amíg van kitartásod, lehet hűséged is,  
amíg van hűséged, lehet békességed is,
amíg van békességed, lehet reménységed is,    
amíg van reménységed, lehet bátorságod is,     
amíg van bátorságod, lehet kétséged is,
amíg van kétséged, lehet kérdésed is,   
amíg tudsz kérdezni, kaphatsz választ is.              
Amíg Istent kérdezed, vele éled az életed.         
Amíg ő válaszol neked, addig irgalmában             
tart téged.         

Dr. Bodó Sára

- Részlet az Egyházkerületi Pasztorációs Intézet kiadványából -