„Tenyerén hordoz az Úr”
2015. december 18.

A Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnökének 60. születésnapját ünnepelték az MRSZ munkatársai, támogatói, partnerei. Az ünnepség kapcsán kérdeztük Pál Sándort, miként éli meg ezt a kerek évfordulót.

alt

Meglepetés ünnepséget szerveztek Önnek Debrecenben, elérkezett egy kerek évfordulóhoz. Mit érez?

Csodálatos érzés! Minden úgy jött össze, hogy én is nem tervezhettem és nem is terveztem volna. Nem nagyon szerettem, ha engem ünnepeltek, ez valahogy kimaradt az életemből. Szerettem inkább csendesebben tölteni a napjaimat. Ez most másként alakult, hiszen tegnap már felköszöntött a családom, 35-en ünnepeltünk, de azt remélni sem mertem, hogy a kollégáim is megemlékeznek rólam, ráadásul úgy, hogy a számomra sokat jelentő Református Kollégium Gimnáziumában szerveznek különleges programot. Itt koptattuk az iskolapadokat a feleségemmel együtt, akivel egy osztályba jártunk.

Nem számítottam erre a meglepetésre, és úgy érzem, hogy kicsit túlértékelt vagyok. Annyi szépet hallottam saját magamról, hogy még elhinni sem merem. Az elmúlt 5-8 évben az életem mindennapjainak részei lettek az MRSZ célkitűzései, hiszen csodálatos érzés adni. Nem is tudom elképzelni a napjaimat a szeretetszolgálatos segítségnyújtások nélkül. Amit teszünk, nem háláért, hanem hálából tesszük. Úgy érzem, mindenben ott van velünk Isten kegyelme. Ebből élünk minden nap, ebből tudunk továbbadni.

alt

60 év nagy idő. Valamit tenne másként?

Isten útjai mindig tökéletesek, de mi nem vagyunk azok, ezért nem mondhatom azt, hogy minden tökéletes úgy, ahogy van. Ha visszagondolok az elmúlt éveimre: úgy jöttem ide a Kollégiumba, hogy nem is tudtam, hogy itt megállom-e a helyem. Azt sem gondoltam, hogy 41 év múlva még a Nagytemplomban is szót kaphatok azért, hogy biztassam a gyerekeket. Azt látom, hogy megvolt az út, amelyet az Úr kijelölt nekem. Erről nem kellett volna letérni. Nem voltak óriási letérések, amik miatt most kezemet-lábamat tördelve azt kellene mondanom, hogy másképp kellett volna csinálnom… Isten kijelölt számumra egy utat, egy célt, úgy érzem, hogy afelé haladok. Lehet, hogy kisebb-nagyobb kanyarokkal, kunkorokkal, de az Úr Isten mindig valahogy megfogott, soha nem hagyott el és a védelmébe vett. Néha azért azon gondolkozom, hogy lehetne-e többet adni, több helyre vinni adományt, több családnak adni. Ez a kérdés kisebb lelkiismeretfordalással tölt el, hiszen látom, hogy ahol segíteni tudunk, ott mekkora örömet jelent ez, és jó lenne még többeknek adni! Alapvetően azonban megelégedett ember vagyok, mert tenyerén hordoz az Úr Isten!

Kőrösi- Gilicze Réka

Fotó: Barcza János