Nők ökumenikus világimanapja Debrecenben
2011. március 09.

A Nők Ökumenikus Világimanapját a debreceni baptista, evangélikus, görögkatolikus, római katolikus és református egyházak nőtagjai tizenkilencedik alkalommal tartották meg közösen. Március 4-én az Evangélikus Templomban gyülekeztek egybe a közös imádkozásra.

Az Imanap programját a chilei Világimanapi Bizottság állította össze. Az istentisztelet kezdetén a gyülekezet a "Fogadd hálánkat Uram.." kezdetű éneket énekelte s közben a szolgálattevők egy csoportja bevonult, Bibliát, keresztet, búzakalászt, egy edényben földet és korsóban vizet vittek és lerakták a tarka terítővel letakart asztalra, amelyen nagy gyertya égett. A köszöntések után Dr. Gaál Botondné dr. Czeglédy Mária képekkel illusztrálva mutatta be Chilét.

Ezután következett az istentiszteleti rész, melynek összefoglaló címe: Hány kenyeretek van? A liturgiai részeket a felekezetek egymást követően olvasták fel. Az egyes témákat a gyülekezet éneklése kötötte össze. Az igehirdetés szolgálatát Balázs Viktória evangélikus lelkésznő végezte Márk 6, 30-44 alapján. Az Úri imádság, áldás és ének után az előző évi adakozás felhasználásáról és a mostani perselyadomány céljáról Szécsi Andrásné szólt: "Idei perselypénzünkkel olyan családokat támogatunk, akik természeti katasztrófa /belvíz, árvíz, vörösiszap/ áldozataiként szükséget szenvednek. Velük osztjuk meg kenyereinket!" Máté Gyuláné a Kossuth utcai Református Egyházközség meghívását tolmácsolta a következő évi Imanap megtartására. Az evangélikus gyülekezet nőtagjai gazdag szeretetvendégséget készítettek a résztvevőknek, ahol lehetőség volt beszélgetésre és a kapcsolatok bővítésére.

Szécsi Andrásné