A sasszárnyon hordozó Isten oltalmában élve
2015. április 07.

„A lakásomban majdnem minden karcagi!”- mondja Csikos Sándor, Jászai Mari- és Pro Urbe díjas, Érdemes művész. Majdnem minden karcagi, pedig elbánt vele „Karcag”, de még is szereti! Szereti a hazát, a haza minden csodáját, a verseket, a színházat, a magyar nyelvet és nem utolsó sorban Istent, akinek szeretetét ő maga is megérezte a legnehezebb időkben is.

alt

-         Ki mesélt Önnek bibliai történeteket? Kitől hallott Istenről?

-         Vallásos családban nevelkedtem Karcagon, nagypapám presbiter volt. A családommal minden vasárnap elmentünk a templomba, gyermekként a női oldalon ültem édesanyámmal. Emlékszem nagy ünnepeken hosszú ideig kellett várni arra, míg az ember kijutott a templomból, olyan sokan voltak. 1948-ban a tanítási nap még énekkel és imával kezdődött, majd 1950-től már az „Egy a jelszó: béke”, ezt énekeltük a tanítás előtt.

-         Mindenkinek van a családjában valaki, aki követendő példa, de eszményképet tudott-e választani?

-         Minden generációnak szüksége van egy példaképre, eszményképre, amit követhet, de ez az én generációmnak nem adatott meg. Végig éltem a Rákosi-korszakot láttam azt, amit apámmal, a családommal tettek. Mégis kiben, miben hihettem volna? Rákosiban? Vagy a rendszerben? Nem, én nem is tudtam volna másba kapaszkodni, mint a hitbe. Diákként részt vettem az 1956-os eseményekben, amit aztán harminchárom év hallgatás követett, amit tudatosan kényszerítettek az emberekre, így nem lehetett beszélni 1956-ról. Le kellett tagadnunk a múltat és magunkról sem szólhattunk őszintén. Ez rengeteget rontott a nemzet erkölcsén, mentális állapotán, hiszen mindenki tudta mi történt, mégsem beszélhetett róla. Nekem is és a családomnak is csak a hit maradt, bár vannak dolgok, amikkel hitben is nehéz szembe nézni.

-         Mire gondol?

-         Apám halálára. Édesapám Budapesten dolgozott, triciklivel járt mindenhova és állítólag annyira kifázott, hogy vese és máj rákja lett. Nem tudtam a halálát elfogadni, de Isten azzal kárpótolt engem és a bátyámat, hogy hosszú életet adott édesanyánknak, aki 86 évesen hunyt el, és egész életében azon fáradozott, hogy fenntartsa a családot. A nehézségek és fájdalmak ellenére mindig mikor úgy éreztem, hogy a szakadék szélén állok, volt egy láthatatlan kéz, mely átlendített a szakadékon: Isten voltaz! Ez az Ő kegyelme!

-         Ha már nehézségekről és Isten kegyelméről beszélünk, akkor ez a kettősség jellemző a tanulmányi idejére is.

-         Mivel részt vettem az 1956-os eseményekben - mint mondtam - ezért kirúgtak a karcagi gimnáziumból, így Debrecenben a Fazekas Mihály Gimnáziumban fejeztem be középiskolai tanulmányaimat. A Színművészeti Főiskolára elsőre felvettek, szakmailag ugyanis megfeleltem, de az évkezdés előtt volt még egy minisztériumi meghallgatás. Az osztályvezető egy volt ÁVH-s őrnagy kérdezgetett, hogy hány hold földje volt az apámnak, van-e testvérem, ha van, hol dolgozik. Elmondtam, hogy mennyi földje volt apámnak és hogy a bátyám a debreceni Református Nagytemplomban dolgozik/itt már éreztem baj lesz!!!/Megkérdezték: mit csinál. Válaszoltam: segédlelkész! Akkor nem mondtak semmit, csak augusztusban szóltak, hogy nem kaptam kollégiumi ellátást, ugyanis nem vettek fel. Tudtam, hogy a származásom miatt utasítottak el. Kénytelen voltam így egy évet TSZ-ben dolgozni, majd a következő évben újra jelentkeztem és mivel akkor már nem az volt az osztályvezető a minisztériumban, mint egy évvel korábban, így felvettek, bár ebben két KISZ titkár is segített. Ha mindez nem történik meg, ha a Fazekasban nem támogattak volna, akkor nem ott tartanék most, ahol tartok, de Isten mégis elvezérelt idáig.

alt

-         Rengeteg darabban, rengeteg szerepet játszott. Lucifer szerepét könnyen lehetett csak szerepnek tekinteni?

-         Lucifert úgy kell tekinteni, mint egy dráma szereplőjét, nem mint a hitbéli Lucifert. A tragédiában Ádám az érzelmek, míg Lucifer az ész, a kételkedés képviselője.  Szabó Lőrinc úgy fogalmazott, hogy Okunk és jogunk a kételkedés (Tücsökzene). Ha nem teszünk fel kérdéseket magunknak, hogy jól csináltuk-e, elvégeztük-e a feladatot stb., akkor a világ nem halad előre. Lucifer ezt a kétkedést képviseli a darabban. A mi felfogásunkban, ő nem a Sátán, a Halál angyala és nem az Ördög, hanem Ádám bölcs barátja, aki végigkíséri őt a történelmen. Sokat vitatkoztak a katolikusok és a reformátusok azon, hogy Madách hogyan vélekedik Luciferről, a hitről, de én sosem vizsgáltam ezt a szerepet úgy, hogy az én hitbéli meggyőződésemmel mennyire fér össze. Nem is szabad így nézni egy szerepet!

-         Mit jelent Önnek a reformátusság?

-         A család szeretete, a munka és a hit – ez a három oszlop tartotta fenn a családomat.  A paraszti világ rám hagyott öröksége az a szigorú, puritán erkölcs, mely szerint takarékosan, szerényen kell élni és a feladatot mindig el kell végezni. A Biblia azt mondja, hogy a szeretet cselekvés, tehát csak beszélni a szeretetről nem jelenti semmit. A szeretetet és a többi emberi értéket, mint a szerelem, hűség, becsületesség, hazaszeretet, ápolni kell! A tehetség Isten ajándéka a kegyelem által, amellyel ha jól élünk, és mindig ápoljuk az előbb felsorolt értékeket, akkor az az Urat dicsőíti, így az is mikor én jól játszom, vagy mikor Madách megírta a tragédiáját, vagy Mozart az operáját. Isteni elrendelés az, hogy amit Ő ránk bízott, azt tegyük! Azzal a tehetséggel élni kell, amit Istentől, a családtól kaptunk. Ezek mellett úgy gondolom, hogy a reformációba bele tartozik a hazaszeretet fogalma, a magyarság kérdése is. Mikor én felnövekedtem és gondolkodni kezdtem, nem mondhattam azt, hogy én egy magyarul beszélő, magyar, református színész vagyok és szeretem a hazámat. Ha kimondtam volna, nacionalistának tituláltak volna és akkor ez bűn volt. Pedig az identitásunkhoz szükséges az, hogy kimondhassuk, kik vagyunk.

-         Ma azt mondaná, hogy Ön egy magyarul beszélő, kunsági, magyar, református színész?

-         Igen, valahogy így mondanám.

-         Volt mikor megrendült Istenben a hite?

-         Apám halála megrendülést okozott, hogy miféle büntetést kap egy családszerető, jó ember? Nem értettem. De úgy gondolom, hogy minden értelmes emberben felmerül Isten létének kérdése. Ratkó József barátom írta: A hit, ha vak, csak bajt okoz. Úgy vélem igaza van, a bigott hit eltéríti a gondolkodástól az embert. Isten megadta a gondolkodás képességét így azt is, hogy az Ő létén is elgondolkodjunk és ez emberhez méltó.

alt

-         Már több mint húsz éve szavalja minden évben a Magyar Kultúra napján a Himnuszt a szatmárcsekei református templomban.

-         Igen, és bár több mint húsz éve szavalom a Himnuszt, de még mindig nem tudom meghatottság nélkül elmondani. Egy kivételes hely számomra Szatmárcseke. Mikor felnézek a fehérre meszelt falú, festett mennyezetű templomban úgy érzem, hogy valami olyat képviselek, ami évszázadok óta töretlen. Sokszor elgondolkodom azon, hogy milyen kivételes pillanata volt a magyar történelemnek 1823 első napja! Lehet, akkor fogalmazódott meg Kölcseyben a Himnusz, mikor előre tekintett a jövőbe az újév napján, és nem tudhatta, hogy Kiskőrösön pontosan azon a napon megszületik Petőfi Sándor, majd három héttel később Madách Imre. Milyen különös és áldott időpontja ez a történelemnek! Én a magyar költészet csodálója, gyönyörködöm abban, hogy a reformáció irodalma milyen nyelvi gazdagságot adott a magyar irodalomnak. A Károli féle Bibliát, mint irodalmi alkotást is nagyon szeretem, az egész irodalmi nyelvre hihetetlen hatással volt. Például Ady Endre költői nyelvének gyökerei is a Károli féle Bibliában keresendők. Nagyon szeretem Ady költészetét, mert szerintem ő tudta a legtöbbet rólunk, magyarokról, minden jó tulajdonságunkról és minden esendőségünkről. Húsz éve tanítok a debreceni Ady Gimnáziumban és megadatott, hogy a szép magyar beszédet és a magyar költészetet taníthatom a fiataloknak Janus Pannoniustól egészen Illyés Gyuláig, most is, amikor a költészetnek nincs olyan rangja és hatása, mint a magyar történelem bizonyos koraiban.

-         Ma is jár templomba?

-         Igen. Debrecenben a Nagytemplomba, vagy ha hazamegyek Karcagra, akkor ott is, bár ma már a férfi oldalon ülök, de bárhol, bárkitől halljam az igét, akár bátyámtól, engem mindig nyugalom tölt el az istentisztelet alatt, és szeretem együtt énekelni a gyülekezettel a gyönyörű zsoltárainkat. Ha visszatekintek az életemre, akkor azt a következő sorokban tudnám összefoglalni: „Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett! Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát Naponként tölti ki rád: Áldását mindenben érzed.” (Református Énekeskönyv, 264. dicséret)