NULL
Hálaadó istentisztelet az Árpád téri református templomban
2017. november 27.

A Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség november 25-én, szombaton délután istentisztelet keretében adott hálát Istennek a templom külső megújulásáért.

alt

Az igét Fekete Károly tiszántúli püspök hirdette Ézs 43, 18-21 alapján. Az igemagyarázat elején Fekete Károly a szemeink elé idézte a reneszánsz képek és a mai felvételek egy fontos jellegzetességét, ugyanis míg a reneszánsz festményeken az emberi tekintetek a távolba néznek, addig a mai felvételeken leginkább közeli emberi arcokat látunk távlat nélküli tekintetekkel. A több mint száz esztendős Árpád téri református templom esetében azonban fontos, hogy Isteni távlatokat lássunk visszafele és előre is. Fontos különbséget kell viszont tenni a prófétai éleslátás és a kóros múltba révedés között. Az utóbbi egy szelektált emlékezetet eredményez, amely gyakori manapság az eltorzult emlékezés kultúrájában. „Ennek eredménye pedig az lehet, hogy beleszürkülünk a hétköznapokba, ahogy ez a templom is sokáig beleszürkült a nagy házak sűrűjébe. Felújított formájában azonban vonzza a tekinteteket, de hol tartunk igazán a közöny áttörésében? Hol állunk a lelki élet beszürkülésében? Van-e felejtés és távlatvesztés?” – tette fel a kérdést a tiszántúli püspök. „Isten nagy tetteibe nem szürkülhetünk bele” – folytatta. Advent kapujában, amikor vágyunk, várakozunk valakire, és sóhajtozunk a boldog újra találkozás után a cselekvő Isten nem marad a múltban. Jön velünk, vezet és utat készít, mozgásban van. Csodaváró emberek kell, hogy legyünk, akik várják, hogy mit készít elő számukra az Isten, mit tesz azért, hogy üdévé varázsolja a lelküket. „A múlt után lássuk meg, hogy van jövő. Új ég és új föld.” A cselekvő Isten átformáló hatása, hogy a Vecsey házaspár – Vecsey Imre és felesége, Bruckner Karolina – ide álmodták meg a templomot, ahol száz évvel ezelőtt még csupán egy domb volt, itt értek véget a városi utak. Ma azonban fontos utak futnak össze, ahol a megújult templom jellé válhat. A megújult külső a belső megújulást serkentheti elő, nem csak a gyülekezetben, hanem a személyes életünkben is. Üdvösséges távlatot kínál a templom Isten mindig újat hozó akarata által.

alt

alt
Veres János, a Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség lelkésze köszönti a jelenlévőket

alt

Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperese köszöntőjében kiemelte, hogy milyen különleges és örvendetes alkalom ez a mai. „Egy szép templom felújításáért adhatunk hálát, ami jelentős szerepet tölt be e városrész életében. 2016 februárjában hálát adtunk a templomtorony felújításáért, és az összefogásnak köszönhetően mára sikerült elvégezni a templom teljes körű külső felújítását is.” Vad Zsigmond kitért arra is, hogy a templom felújítása akkor éri el igazi célját, ha otthonává válik azoknak, akiknek lelki hajlékra van szüksége. „A láthatatlan, de érzékelhető lelki térben tovább erősödve haladjon tovább a gyülekezet azon az úton, amin elindult” – zárta szavait.

 alt 

Papp László, Debrecen város polgármestere is köszöntötte a jelenlévőket. „Ötszáz évvel ezelőtt Európában, négyszázötven évvel ezelőtt pedig Debrecenben jött el a hit megújításának az ideje, most pedig ideje volt Debrecenben is a hitélet emblematikus tereit megújítani. A Vecsey házaspár a század elején a város szélét választotta ki a templom építésének céljából, ma pedig egy olyan városrészben helyezkedik el az Árpád téri templom, amely városunk közepe, ahol az utak összefutnak. Egy szimbolikus tér, a találkozások temploma lett” – mondta.

 alt 

Bana László kivitelező, a Dryvit Profi Kft. ügyvezetője elmondta, hogy örömteli volt számára a közös munka, és rendkívül inspiratívan hatott rá, hogy „ebben a templomban, egyházban és városban lehet és kell is nagyot álmodni.”

 alt 

Szilágyi János gondok beszámolt a felújítási munkálatokról, majd minden résztvevőnek hálás szívvel köszönte meg a közreműködést.

 alt 

alt

Az istentisztelet után emléktáblát avattak a templom külső falánál. Debrecen városa és cívis polgárai, a 450 esztendős Tiszántúli Református Egyházkerület, valamint a Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség ezen emléktábla elhelyezésével tiszteleg az egykori városi építész, templom építtető Vecsey Imre és felesége, Bruckner Karolina emléke előtt.

 alt 

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 209/2017. (IX.28) határozata értelmében a templom körüli parkot „Vecsey-Bruckner park”-nak nevezte el.

Fotók: Barcza János

Az Árpád téri Református Egyházközségről Papp Beatrix készített interjúkat az Európa Rádióban:

Audió betöltése...