Álláshirdetés - matematika szakos tanárt keres a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola
jan 11
2017
A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola pályázatot hirdet matematika szakos tanári munkakör betöltésére. 
A Szentírás vándorútja a Debrecen-Bánki Református Általános Iskolában
jan 10
2017
Több száz fős gyülekezetek fogadták a Vándorbibliát a Debrecen-Kerekestelepi és Debrecen-Bánki Református Egyházközségekben. 
A Szentírás vándorútja a Tiszántúlon – Debrecen-Lencztelepen
jan 09
2017
Gyülekezetünk hivatalosan idén két éves. Első önálló Presbitériumunk első ülésén az első kérdésünk az volt: Kik vagyunk mi, és miért vagyunk – mi a célunk?
A Szentírás vándorútja
jan 09
2017
Több száz fős gyülekezetek fogadták a Vándorbibliát a Debrecen-Kerekestelepi és Debrecen-Bánki Református Egyházközségekben. Egy héttel korábban úgy kerültek meghirdetésre a 2017. január 8-i vasárnapi istentiszteletek, 8.30-kor Bánkon, majd 10.00 órakor a Kerekestelepen, hogy fogadjuk lehetőség szerint „személyesen” ezt az útjára bocsátott különleges Szentírást. A Lencztelepi Gyülekezet delegációja, a lelkipásztor vezetésével, mindkét helyen, ünnepélyes keretek között adta át nekünk ezt a „Kincset”, ami hitvallásunk szerint hitünk zsinórmértéke, ami a lelki építkezés során helyére illeszti a „lelki építő téglákat”, és mint világító mécses, kijelöli a mai sötét világban az Istennek kedves életutakat.
Kezdetét vette a reformáció emlékéve - hanganyaggal
jan 07
2017
„A reformáció civilizációs korszakalkotó szerepe abban rejlik, hogy meghirdette az emberi gondolkodás szabadságát, az egyén méltóságát és felelősségét, minden ember egyenlőségét Isten szemében" – mondta Kövér László házelnök a reformációi emlékév állami megnyitóján. A Művészetek Palotájában tartott, január 6-i ünnepélyes alkalmon részt vettek a protestáns egyházak és az állam képviselői is. A szervezők az „Egy asztal körül” címet adták a megnyitónak, ezzel is szimbolizálva a reformáció magyarságra gyakorolt hatását. A reformáció emlékévének hivatalos állami megnyitójáról  Oláh Ilona készített összeállítást az Európa Rádióban. 
Az Árpád téri templom felújítására fordítják a Város Báljának bevételét
jan 06
2017
A cívisvárosban nem csupán a Város Báljának, hanem a hozzá kötődő jótékonysági akciónak is nagy hagyománya van. A cívisváros önkormányzata 2017-ben is a Debreceni Egyetemmel, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen rendezi meg a Város Bálját. A társadalmi eseményhez az idén is kapcsolódik jótékonysági akció, melyről a Kölcsey Központban adott tájékoztatást Papp László polgármester, Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
"A Szentírás vándorútja" a Debrecen-Szabadságtelepi Református Egyházközségben
jan 05
2017
Örömmel töltött el minket, hogy hozzánk is megérkezett a díszkötésű vándorbiblia, nem is akármilyen körülmények között. A Debrecen-Kossuth utcai gyülekezet szép számú küldöttsége fáklyával a kezében hozta át a Szentírást a szabadságtelepi városrészre. 
A Szentírás vándorútja a Tiszántúlon
jan 04
2017
Elindult „A Szentírás vándorútja a Tiszántúlon”: 2017. január 1-től december 31-ig a Tiszántúli Református Egyházkerület egyedi vándorbibliája bejárja az összes tiszántúli gyülekezetet Záhonytól Szegedig. Kézből kézbe és gyülekezetről gyülekezetre jár majd a díszkötéses Szentírás, amelyet vinni és fogadni kell, amelyre vigyázni és figyelni kell, amelyet érdemes felnyitni és elolvasni belőle az aznapra kijelölt verseket. Aki szeretné együtt olvasni a Szentírást a tiszántúli gyülekezetek felolvasásával, itt nyomon követheti a napi beosztást.
Az összetartozás öröme
jan 03
2017
Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke 2017. január 1-jén 10 órától a Debreceni Református Nagytemplomban, 11 órától pedig a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközségben hirdette az Igét az Újévi Istentiszteleten. Ekkor indult el "A Szentírás vándorútja a Tiszántúlon", melynek első állomásáról Püspök úr a nagytemplomi gyülekezet küldöttségével személyesen vitte át a Szentírást a második állomásra. 
Elindult tiszántúli vándorútjára a Szentírás
jan 02
2017
Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke 2017. január 1-jén 10 órától a Debreceni Református Nagytemplomban, 11 órától pedig a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközségben hirdette az Igét az Újévi Istentiszteleten. Ekkor indult el "A Szentírás vándorútja a Tiszántúlon", melynek első állomásáról Püspök úr a nagytemplomi gyülekezet küldöttségével személyesen vitte át a Szentírást a második állomásra.