NULL
Beiktatták az új békési esperest
2012. május 10.

Beiktatták hivatalába szombaton Békésen Katona Gyulát, a Békési Református Egyházmegye új esperesét.Katona Gyula legfőbb teendői között a kis gyülekezetek felkarolását említette, amelyeket szerinte az anyagi támogatás mellett, olyan alkalmak, képzések találkozások megszervezésével is pártfogolni kell, ami a növekedésben, megerősödésben segíti őket.

alt

Katona Gyula külön kiemelte a lelkészek körében is jelentkező problémát, a kiégést, amelyen a Budapesti- Északi Református Egyházmegye évek óta jól működő gyakorlatának átvételével kíván majd segíteni a jövőben, azaz három maximum hat hónapos időre fizetett szabadságra mehetnének a lelkipásztorok, ez idő alatt feladatukat a missziói lelkész végezné.

A békési egyházmegye új esperese ezek mellett a lelkészi kisköröket is újraélesztené, hogy az elkeseredett lelkipásztoroknak tudjanak segíteni, illetve, hogy teret adjanak a tapasztalatcseréknek, és a szakmai továbbképzéseknek.

Feladatairól szólva azt is hangsúlyozta, hogy napjaink komoly kihívása, hogy igazi tartalommal töltsék meg az istentiszteleteket, és hitelesen képviseljék, tolmácsolják Isten igéjét. Az esperes beszéde további részében összefogásra szólította fel a gyülekezetek tagjait, s mint ígérte, minden eszközzel segíteni fogja a közösséget.

alt

A beiktatási ceremónia előtt Bölcskei Gusztáv püspök hagyományteremtő céllal ünnepélyes liturgikus formában megáldotta és felmentette esperesi tisztsége alól a nyugdíjba vonuló Sípos Tas Töhötömöt. A kiiktatás eddig ismeretlen volt a Magyarországi Református Egyház életében. Bölcskei Gusztáv a Zsinat lelkészi elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy szeretné ezt a szép és emberi gesztust az egyház rendjébe beilleszteni.

Sípos Tas Töhötöm 2007-es beiktatásakor legfontosabb feladatának a megye kisebb gyülekezeteinek támogatását tartotta. Elmondása szerint az elmúlt 5 és fél évben sikerült ezeket az elnéptelenedő gyülekezeteket talpon tartanai. Az iskolaátvételekkel kapcsolatban úgy véli, hogy hosszú időbe telik majd, mire az egyház fenntartásába került intézmények valóban református iskolákká válnak, és ez a szellemiség megerősödik.

Sípos Tas Töhötöm utódjának és egyben minden lelkipásztornak azt tanácsolta, hogy elsődleges és legfontosabb feladata az legyen, hogy az isteni üzenetet továbbítsa és közvetítse.

Kapcsolódó galéria

Az ünnepi istentiszteletet itt hallgathatja végig.
Audió betöltése...

 

Forrás: Európa Rádió/ Buzás Bori
Fotó: Barcza János

Napi ige
2013.05.23.
ApCsel 17,1–9
1Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. 2Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. 3Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek. 4Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, ugyanúgy igen sok istenfélő görög is, valamint sok előkelő asszony. 5Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták...
Hírlevél
Ha rendszeresen szeretne
értesülni Egyházkerületünk híreiről, programjairól, Iratkozzon fel hírlevelünkre.
feliratkozás
Európa Rádió Kálvin emlékévek Lícium