Éltető sodrásban
2018. február 12.

Hazánkban tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Házasság Hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

Közel két évtizede Angliából indult el az a kezdeményezés, amely Valentin nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet, remélve, hogy hozzásegítheti a párokat a házastársi kapcsolat leporolásához, mélyítéséhez és gazdagításához.

A Házasság Hete nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.

Az idei mottó - „éltető sodrásban” - kifejezi a kapcsolatokban fellelhető „fent és lent” hullámzását, az életet adó és frissítő vizet, a csiszolódást, a mozgalmasságot, a viharokat, a zátonyokat, de az elárasztó szeretetet is - nyilatkozta Zámbori Soma színművész és felesége, dr. Fazekas Rita, a Házasság hetének idei arcai.

 alt
 Forrás: hazassaghete.hu

A központi rendezvényekhez kapcsolódva Debrecen is számos színvonalas programot kínál az érdeklődők részére. A cívisváros duplán jól jár, hiszen az ökumenizmus jegyében  - 2018-ban első alkalommal - immár összesített eseménysorozattal jelentkeznek a szervezést magukra vállaló egyházak. A közös lista a cikk végén található: az első héten a katolikus, a második héten a református egyház szervezésében vehetünk részt érdekes és változatos programokon, valamint civil kezdeményezések is színesítik az idei Házasság Hetét.

Ez - az országban egyedülálló módon – a kivételesen hosszú időszak bőven biztosít lehetőséget arra, hogy a házasságról és párkapcsolati témákról gondolkodjunk, beszélgessünk, és előadásokat hallgassunk, ugyanis szinte minden estére jut egy-egy program a 2018. február 11. és 25. közti időszakban.

Rögtön a nyitónapon, február 11-én vasárnap például máris részt vehetünk táncesten, meghallgathatjuk Böjte Csaba testvért a házasságról, de később is számos eseményhez csatlakozhatunk: gyűjthetünk szerelmes verset, tanulhatunk az érintésről, és beszólhatunk a papnak a női-férfi szerepek témakörében. Lesz filmvetítés és vitaest, beszélgetés és párkapcsolati tréning, háromnapos házas hétvége, vetélkedő, ima és játék.

Kuriózumnak számít az is, hogy idén feleségével városunkba látogat Krúdy Tamás újságíró, a Nők Lapja vezető szerkesztője, hatgyermekes családapa, aki fontosnak tartja a karrier és a családi élet összehangolását. Feleségével, Krúdy Zsófia újságíróval, (aki párKatt.hu katolikus társkereső koordinátora is), évek óta szívesen és nagy sikerrel osztják meg másokkal házasságról szerzett tapasztalataikat, elképzeléseiket, gondolataikat. Debreceni előadásuk címe a „Család és szexualitás” lesz.

A rendezvények ingyenesek, nyitottak, a részvételhez nem szükséges semmilyen felekezeti hovatartozás. Sőt, kifejezetten hívják és várják azokat a vendégeket, akik még nem vettek részt hasonló eseményeken.

A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy felismerjük személyes felelősségünket abban, hogy a társadalmunk és jövőnk szempontjából elengedhetetlen dolgozni a házastársi kapcsolatok erősödésén, gyógyulásán, támogatni a családok összetartását és a párok hűségét.

A szervezők remélik, hogy mindenki megtalálja az életállapotának és érdeklődésének megfelelő programot; legyen az fiatal vagy idős, házasságban élő, vagy arra készülő, egyedülálló, vagy éppen nagycsaládos.

  alt  

A programok helyszínei és időpontjai ITT találhatók:

2018. február 11. vasárnap

Helyszín: Megtestesülés Plébánia Debrecen, Borbíró tér, 4032

11.15: Szentmise Böjte Csaba testvérrel – a Házasság hetének debreceni megnyitója

Mise után Csaba testvér gyermekeinek rövid előadása a házasságról

 

2018. február 11. vasárnap

Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.

16.00: „Érintés”- Szentesiné Miklós Andrea, klinikai szakpszichológus előadása

16.45: Társastánc

18.30: Kiengesztelődési vecsernye – az Attila téri görögkatolikus templomban

 

2018. február 12. hétfő

Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.

18.00: "Az END házastársi közösség és gazdag erőforrásai" - Mátyásföldi Imre és Mátyásföldiné Kaló Mariann előadása és tanúságtétele

19.00: Csendes ima a házasságokért - Terdik János atya

 

2018. február 13. kedd  

Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.

18.00: „Párkapcsolati kikapcs” - Párkapcsolati önismereti tréning Soltész Iannal

 

2018. február 14. szerda

Helyszín: Attila tér Főszékesegyház

17.30: Előszenteltek Liturgiája – ima a családokért

 

2018. február 15. csütörtök

Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.

16.45: KEMENCE (Keresztény Mentálhigiénés Centrum) bemutatkozása

Munkatársaink tanácsadása elérhető a következő témákban:

Dr. Kovács László felnőtt- és gyermekpszichiáter

Gajdos Viktória mentálhigiénés szakember, családterapeuta

Kárpátiné Könczöl Tímea tanár, családterapeuta-jelölt

Mátyásföldiné Kaló Mariann tanár, fejlesztőpedagógus

18.00: „Család és szexualitás”– Krúdy Tamás és Zsófia tanúságtétele

Krúdy Tamás újságíró, a Nők Lapja vezető szerkesztője, hatgyermekes családapa, aki fontosnak tartja a karrier és a családi élet összehangolását. Feleségével, Krúdy Zsófia újságíróval, a párKatt.hu katolikus társkereső koordinátorával évek óta szívesen osztják meg házasságról szerzett tapasztalataikat, elképzeléseiket, gondolataikat másokkal.
 

2018. február 16. péntek

Helyszín: Attila tér Főszékesegyház

17.30: Előszenteltek Liturgiája- ima a családokért

 

2018. február 16-18. (péntek – vasárnap)

„Házas Hétvége”

Helyszín: Szent József Gimnázium, 4024 Debrecen Szent Anna utca 17.

Egy hétvége, amit egymásnak ajándékozunk a házastársi kapcsolat mélyítésének és gazdagításának vágyával. Abban segít, hogy férj-feleségként közelebb kerüljünk egymáshoz, kapcsolatunk felfrissüljön és rátaláljunk arra az útra, amely visszaadja a boldog házaséletbe vetett reményünket. A két és fél napos program során felfedezzük, hogy házasságunk sok év után és a hétköznapokban is lehet ugyanolyan bensőséges, mint a házasságunk kezdetén volt.

Öt évnél régebbi házaspároknak ajánljuk, felekezethez tartozás nem elvárás.

Részletes információ:www.hazashetvege.hu

Előzetes regisztráció: 20/ 33 44 983

 

2018. február 17. szombat  

Helyszín: Görögkatolikus Érseki Hivatal, Petőfi tér 8.

16.00: „Egymásra és Istenre hangolva” – Kiss László atya előadása

16.45: „TÁRSAS-EST” - párkapcsolati műhely, vetélkedő, társasjáték, állófogadás, beszélgetés

 

2018. február 18. vasárnap

Helyszín: Attila tér Főszékesegyház

10.00 Szent Liturgia, házaspárok megáldása

 

2018. február 19. hétfő

Helyszín: Bakelit Music Café, Debrecen, 4024 Kossuth u. 21.,

19.00–21.00: Szólj be a papnak - Változó női és férfi szerepek

Egy nő is legyen domináns, eredményes és versenyképes? Legyen minden anya amazon sikernő is egyben? A férfiak közben elnőiesednek? Mi a nők és a férfiak dolga a világon? Megadja-e az egyház a választ mindezekre, vagy mindenki maga találja meg saját identitását?

Gyertek és beszélgessünk a változó női és férfi szerepekről!

Akiket faggathatsz:

Arany Barbara - református lelkésznő

Asztalos Richárd - evangélikus lelkész

Kiss László - görög katolikus pap

Reznek Ádám - római katolikus pap

 

2018. február 22. csütörtök 17:00

Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.

Hogyan mondjam el neked?

Legkedvesebb szerelmes verseink - szerelem a költészetben és a Bibliában

Melyek a legkedvesebb szerelmes verseink a magyar és világirodalomból?

Kiderül a Házasság Hete csütörtöki alkalmán.

Keressük a Nagyerdei gyülekezet legkedvesebb szerelmes versét! Hogyan fogjuk megtalálni? A segítségeddel! Kérjük, hogy válaszd ki és küldd el a számodra legkedvesebb szerelmes verset a e-mail címre, vagy kinyomtatva (fénymásolva) személyesen a lelkészi hivatalba február 15-ig! Kérjük, hogy az ajánló neve és életkora is szerepeljen a lapon, így az is kiderülhet, hogy melyik verseket szeretik a férfiak és a nők, fiatalok és idősebbek.

A legtöbb szavazatot kapó költemény elhangzik majd a hét programját lezáró vasárnapi ünnepi istentiszteleten.

 

2018. február 23. péntek 17:00

Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.

Újratervezés kisfilm – nagy beszélgetések

Idős pár a forgalomban. A nő fecseg, riogat, irányít. Egyszerre közlekedési rendőr, GPS és helyszíni közvetítő. A férfi hol morog, hol kifakad. Ez a világuk rendje. De ez élet folyamatos újratervezés…

Tóth Barnabás többszörös díjnyertes kisfilmjének vetítését követően szeretettel várunk mindenkit tapasztalatcserére, beszélgetésre, újratervezésre.

 

2018. február 24. szombat 15:30

Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.

Éltető sodrásban - előadás, bizonyságtételekkel

Dr. Németh Áron előadása

Az előadáshoz gyűjtünk rövid (3-5 perces) bizonyságtételeket, arról, hogy párkereséshez, házassághoz honnan, milyen segítséget kaptál már, Pl. : - Szentírásból, - valamelyik Házasság Hete programjából, kiscsoporttól, keresztyén könyvből, keresztyén testvéredtől, stb. Kérjük, írd le 10-15 sorban és küldd el a címre, vagy papíron a lelkészi hivatalba a telefonszámoddal együtt. Ezek az Átriumban olvashatóak lesznek, és néhányat szeretnénk felhasználni a szombat délutáni előadáshoz is.

 

2018. február 25. vasárnap 10:30

Helyszín: Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség, 4032 Debrecen Bolyai u. 25.

A Lélek sodrásában

Istentisztelet – Püski Lajos és Judit

Jubiláló házaspárok köszöntése

 

További hasznos linkek, amelyek segíthetik a tájékozódást:

http://hazassaghete.hu/

http://hd.gorogkatolikus.hu/Hazassag-Hete-2018-2018-februar-11

http://www.refnagyerdo.hu/index.php?hazassag_hete_2018&id=306

https://www.facebook.com/events/100119697467149/

https://www.youtube.com/watch?time_continue=181&v=cV_7A4C4XZM

https://www.youtube.com/watch?v=KVADDTLUSJo

https://www.youtube.com/watch?v=93vYgXDllsE

Összeállította: Papp Eszter