NULL
Fiatal családok egyházképe

Fiatal családok egyházképe címmel családi napot tartottak 2016. április 24-én a Balmazújvárosi Református Egyházközségben a Hirdesd az Igét! programsorozat Hajdúvidéki állomásaként.

Az egyik ember szava annyira mélyre hatol a másik ember lelkébe, amilyen mélyről fakad. Három élettörténet hangzott el a balmazújvárosi templom úrasztalánál. Visszhangjai ma is hallatszanak bennem, ha felidézem a pillanatokat. A mi Istenünk emberi életeken, történeteken keresztül üzen ma is, mint az ősök idejében.

alt

A nap célja az volt, hogy megmutassuk, miként próbáljuk megszólítani a fiatal családokat, és milyen utakat ajánlunk számukra az egyházunk felé.

 alt 

A vasárnapunk egy közös istentisztelettel indult, ahol Fekete Károly püspök úr kilenc hajdúvidéki lelkipásztorral szolgált együtt. Az Illés próféta történeteiből választott igeszakasz, a Karmel-hegyi Isteni megjelenés ihlette az igaz Isten tiszteletére hívó prédikációt. Bálványaink rabokká tesznek minket, elrabolják tőlünk életünket, életerőnket, az élő Isten pedig szabadsággal és életkedvvel ajándékozza meg híveit – mutatott rá az igemagyarázat a választásra hívó élethelyzetekre.

 alt 

Istentisztelet után a Böszörmény-Bocskai téri, a Hajdúsámsoni és a Balmazújvárosi gyülekezet egy-egy tagja beszélt az élettörténetén keresztül Isten csodálatos munkájáról, ahogyan megszólította és megtanította őt az Isteni szó értésére az a gyülekezeti közeg, lelkipásztor, ahol él.

 alt 

Az ebéd után kiscsoportos beszélgetés következett, ahol mindenki beszélhetett személyes tapasztalatairól, megoszthatta élményeit, felvethette kérdéseit.

A kisgyermekes családok részvételét a gyermekfoglalkozás biztosította, ahol a gyerekek is jól érezhették magukat.

alt

A program zárásaként, a házigazda, Szabadi Árpád, a Balmazújvárosi Református Egyházközség lelkipásztora és a Hajdúvidéki Református Egyházmegye esperese mondta el összegzését.Tóth-Mihala Veronika

 

Az alkalomról készült összefoglaló videó itt tekinthető meg:

Videó betöltése...